...a saját idiótaságom következményeit "élvezem"...

Múlt csütörtökön kezdődött a dolog azzal, hogy fürödtem és hajat mostam, de Robit nem akartam megijeszteni, Zoli meg nem volt itthon, ezért a hajamat úgy hagytam szárítatlanul. Nem lett volna gond, ha a lakásban mondjuk 30 fok van, de hát annyi nincs. Csak kb. 20. Na szóval rendkívül okos ötlet volt tőlem, mit ne mondjak... 20 fokban vizes hajjal üldögélni a nappaliban a gyerekkel játszva, igen (vállveregetés).

Amikor még aznap este tüsszögni kezdtem, akkor már gyanús volt, hogy hibáztam, csak akkor még elkönyveltem egy szimpla náthának - ami nálam nem betegség.

No hétfőn azért már nem így gondoltam, tegnapra pedig annyira elhatalmasodott a dolog (és még Robi nem-alvásával is tetéződött...), hogy muszáj volt segítséget kérnem. Felhívtuk Zoli anyukáját, aki szerencsére el tudott jönni, én pedig pihenhetek, gyógyulhatok. Jó volt az időzítés, mert tegnap estére már hőemelkedésem is lett, mára pedig a hangom is szinte teljesen elment. Jól esik feküdni, na.

Közben viszont azért Robi néha benéz rám, leellenőriz, én pedig hallgatom, hogy játszanak a mamával. Tudatosult is bennem sokadszorra, hogy (kényszerhelyzetet kivéve persze) képtelen lennék őt lepasszolni egy számára vadidegen babysitternek csak azért, hogy mondjuk a karrieremet építhessem. Nem tudnám elviselni, hogy kimaradok Az Életéből, nem látom a nagy attrakcióit, nem velem együtt éli át ezeket a pillanatokat. Még most is nehezen maradok nyugton fekve miközben hallom, hogy milyen ügyesen próbál tornyot építeni. Legszívesebben ott lennék, csak most nem bírok.

A végkövetkeztetés csak annyi, hogy örülök, hogy megtehetem, hogy addig maradok itthon vele, amíg lehet.

Pár nappal ezelőtt arra figyeltünk fel, hogy Robi pelusozás közben nagyon feszeng, aztán a helyzet fokozódásaként már rendesen üvölt is. Hamar rájöttünk (hiszen látszata is volt), hogy fáj neki ahogy tisztába teszem, fáj bármilyen finoman is érek hozzá - teljesen ki volt vörösödve a popsija, még mintha púpok is lettek volna rajta. Mondanom sem kell, hogy minden egyes peluscsere kínszenvedés volt. Neki azért, mert fájlalta, nekem meg azért, mert neki ennyire fájt.

Az egyik ilyen alkalom előtt már olyan szinten volt az érzékenysége, hogy miközben Antibaby-vel telefonáltunk, Robi már rá sem tudott ülni a csomagra, és ott sírt a kezemben.

A védőnő kapásból rávágta, hogy tipikus fogzási tünet (amit én készséggel elhiszek, mintha látnám is a bal felső kettesét...), mert ilyenkor sokkal savasabb a végtermék, és az könnyen/hamar kimarja a fenekét. Sok popsi-szellőztetést, vizes lemosást és Sudokrémet javasolt. Az elsővel még jók voltunk, bár rögtön összepisilta a body-t is, úgyhogy lehetett átöltöztetni is. A második, a vizes lemosás, na az nem olyan egyszerű nálunk, mint ahogy az hangzik, Robit ugyanis még a kádba is elég nehéz betuszkolni anélkül, hogy félne, nem hogy csak úgy betartani őt a csap alá... Na és a 3., a Sudokrém... Lehet, hogy szinte mindenkinek beválik, és csak arra esküszik az anyukák 99%-a, de mivel a gyermeknek ez is csípte a fenekét, ezért (is) én nem akartam többet próbálkozni vele.

Végül Antibaby mentett meg minket, kaptunk tőle szuper krémet még aznap este. Azóta is azt használjuk, már másnap reggelre jobb lett a helyzet tőle! A pirosodás még nem múlt el teljesen, de szerintem azért nem, mert hiszen állandóan ki van téve Robi feneke ennek a savas kémhatásnak most. De már az is nagyon nagy előrelépés, hogy nem sír pelusozás közben, és nem egy tortúra az egész, hanem ugyanúgy nevetgélünk, beszélgetünk, mondókázunk, mint korábban.

Digi Kft b+ ...

Előzetes információ: Otthon a szüleimnél a régi cafeteria rendszer miatt az én nevem fut az internet előfizetés.

A történés: ma küldtek nekem egy sms-t, miszerint jövő héttől (dec.9.) korlátozzák a szolgáltatást. Pont. Nem feltételes mód, nem kéremszépen, hanem kijelentőpont.

Felhívom őket, átverekszem magam az automata menük útvesztőjén, ahol közli a csaj, hogy az előző hónapról (elképzelésem sincs, hogy hogyan) de átjött kemény 5, azaz öt Ft, amit akkor nem fizettünk be, plusz tegnap (!) lejárt az ehavi számla fizetési határideje, úgyhogy számoljunk a következményekkel... (???) Mondom, nem értem, hogy egyáltalán hogyan keletkezett 5 Ft tartozás, hiszen rendszeres átutalással történik a számla kiegyenlítése...

Kérdezem tőle, hogy egyébként levélben is érkezett felszólítás - merthogy ugye én nem ott lakom már? Persze ma küldtük ki. MA b+??? Mondom neki, hogy hé, az dec.9-ig oda se ér, ezt mégis hogyan? Hát azt nem tudja, de ez van. Fizessük be, akkor nem lesz baj... Na gyönyörű. Az ember 5 Ft-tal tartozik, meg 1 napot késik, és már lassan a házát is el akarják venni emiatt... Bezzeg aki milliókat-milliárdokat sikkaszt... Tudom, annak van pénze megvenni bárkit kilóra, és tudom, ne dramatizáljak, hanem írassam át az adatokat. Oké, csak lehúzásnak tartottam, hogy csak azért, mert módosítani akarok valamit az adatokban, azért fizessek 500 Ft-ot nekik. Nem az összegről van szó, hanem egyáltalán. Egy rendesen működő internetes felületen nem hiszem, hogy ne lehetne ezt is megtenni.

Na mindegy, így jártunk, most majd intézkedünk, hogy minden rendben legyen.

Még jó, hogy tele a család zsenikkel, kezdve rögtön Zolival, aztán persze rögtön utána én is ott vagyok a sorban :))) Mindketten (újra) feltaláltuk a spanyolviaszt két külön témában :)

A saját forradalmi gondolatom már egyszer kipattant a fejemből, de nem ennyire praktikum-szempontúan. A probléma az volt, hogy mindig is nagyon keveset ittam napközben (nem alkohol, sima folyadék természetesen). Ez mindaddig nem is nagyon volt baj, amíg Robival terhes nem lettem. Akkor muszáj volt valahogy magamra kényszerítenem az ivást. Kitaláltam hát, hogy minden pisilés után legalább 15 nagy korty víz következik, és így gyakorlatilag eleve generálom, hogy újra WC-re kelljen mennem, ami után újra inni fogok. Na igen, akkor működött is. Csakhogy azóta megszületett Robi. Mire WC után kezet mosok, addigra teljesen kimegy a fejemből, hogy innom kell, vagy hiába van az eszemben, nincs rá lehetőségem, hogy eljussak a konyháig. Na a mostani újítás abból áll, hogy egy üveg vizet állandóan a fürdőszobában fogok tartani a csap mellett, hogy kézmosás után rögtön ihassak. És tádáááám, a gond letudva :)

Zoli találmánya számomra még sokkal kellemesebb :) Gesztenyesütés témában merül fel az állandó kérdés, hogy hogyan lehetne hatékonyan bemetszeni a a gesztenye héját, hogy aztán viszonylag könnyen ki is lehessen bontani. (Tekintsünk el a gesztenye minőségétől, azt úgysem tudjuk befolyásolni.) Az a kiindulási alap, hogy elvileg csak a külső héjat szabad X alakban bevágni, az alatta lévő hártyát nem, mert akkor kínkeservesen nehéz lesz szétszedni. Na jó, de hogyan tegyük ezt meg? A kés, bármilyen hegyes/éles bizony sokkal jobban beleszalad a húsába, ráadásul én magam sem tudom szabályozni, örülök, ha a kezemet nem kaszabolom össze... Ekkor jött Zoli, és előkapta a snitzert... De nem ám akármilyet, hanem egy mm-pontosan állítható késűt. Kb 3 mm-nyire engedte ki a pengéjét a kis tekerővel. Ezzel kezdte el bevagdosni a gesztenyéket, amik így pontosan szakszerűen lettek előkészítve, a belső hártya sértetlen maradt, az ujját tökéletesen megkímélte, és végül a gesztenyét még frissen sült forró állapotában is olyan álom könnyű volt megpucolni, hogy én csak lestem!!! Szóval ha jót akartok magatoknak, akkor gesztenyéhez csakis profi snitzert használjatok. A kis tekerentyű a lényeg rajta, ne simán tolható kés legyen benne néhány fokozattal.

A miénk ilyen (a tekerentyű a felső képen látszik jobb oldalon):

... a fiúk nyugalomba ... :)

Szóval Zoli és Robi alszanak, én meg nekiálltam almás párolt káposztát csinálni, mert az finom :) Még a gesztenyesütésen is gondolkodtam (mármint a káposzta közben/mellett), de azért az mégis túlzás lett volna :) Viszont így is fenséges illatok terjengenek a lakásban...!

Imádom a káposztát minden formában, na.

Az orvosnál ugyan nem derült ki, hogy Zolinak mi a baja konkrétan, de biztos ami biztos, azért felírtak neki antibiotikumot... De hogy miért ezzel kell kezdeni, azt nem tudom megértetni! Főleg, hogy tényleg azt sem tudjuk, hogy mit kell antizni... De utálom az efféle orvosi hozzáállást!

Zoli tegnap reggel kezdte el fájlalni a torkát, illetve már szombat este is volt némi gyanú, mint utólag kiderült. Ma úgy jött haza a munkából, hogy alig állt a lábán, 37,8-at mértünk, szédelgett a felfelé menő láztól, és a hangja borzalmas volt. Ivott egy Neocitrant meg egy nagy bögre teát, és még Robi előtt ágyba bújt, így őt én egyedül fektettem le ma kb 20 perccel később. Zolinak holnap reggel fél 8-ra pedig irány az orvos.

Ha mindez nem lenne elég, akkor szólok, hogy az imént a bébiőrön keresztül hallottam már kétszer is, hogy Robi ismét köhög...

Amikor apu kamionnal külföldről a Nagybanira hoz árut, és az árura olyan címkéket helyeztek el, hogy "Származási hely: Magyarország", akkor minimum elgondolkodom...