Na az az igazság, hogy most van rohadtul elegem... 

Kezdődött az egész a derekam becsípődésével. Oké, túltettem magam rajta, nagy nehezen kikúrálódtam belőle, már épp jól voltam, erre kiderült, hogy basszus, idióta módon 2-szer nem vettem be a gyógyszeremet, bumm, rosszul lettem (epilepszia - múlt hét szerda este). Össze-vissza vertem persze magam, lila foltok tömkelege mindenhol, magam alá fordult boka, ez még mindig fáj, de már pont alakult volna a közérzetem (fizikailag), ám ekkor gyakorlatilag lebénultam a bal kezemre, mert a bal vállízületem totálisan megadta magát, így aztán minden egyes mozdulat kínszenvedés most. Eléggé elrontja a hangulatomat ez a hetek óta tartó állandó jajgatási kényszer, és most már én is nagyon érzem magamon, hogy bemorcultam/befordultam. Ennél azért jóval vidámabb szoktam lenni, de ezen most képtelen vagyok nevetni. Mondanám, hogy megöregedni szívás, de csak 33 éves vagyok, nem 99, talán ez még nem az a kor, ahol öregségről szoktunk beszélni. Mindenesetre iszonyatosan elegem van, de úgy tényleg!

Alap sztori: Robi decemberben betölti a 3-at, nekem januárban irány dolgozni, ha addig nem jön össze a tesó, így nem tudjuk kivárni a számára kötelező 2016. szeptemberi ovi kezdést, hanem már januártól menni kell. Azaz tanév közben kell beszoktatni. Neki egy kicsit talán eleve nehezebb lehet majd ez a rész, hiszen bölcsibe nem járt, és amúgy is elég érzékeny, idegen gyerekekkel viszonylag zárkózott.

Aktualitás: a körzetes ovi nem valami bizalomgerjesztő számomra, de mivel hónapok óta hiába hívogatok magánovikat szabad férőhelyért (jövő januárról beszélünk...!!!), ezért végső megoldásként kénytelen vagyok belegondolni, hogy esetleg csak a körzetesbe fog beférni, ha egyáltalán... Ja és a héten óvodai előjegyzés, ma bementem feliratkozni, hogy januárra tudjanak rólunk.

És most jön a lényeg.

1. Az óvónők egy része kint bagózott (a kapun belül) az ajtó előtt, amikor odaértem. Oké, hogy a gyerek nem látja, de akkor minek van kiírva a kapura, hogy x méteres körben tilos a dohányzás...??
2. Nem azt várom el, hogy az óvónéni szent életű legyen, de miért ne várhatnám el, hogy ne dohányozzon (legalább az idő alatt, amíg a gyerekemmel foglalkozik)? Az a nő, aki engem beengedett, konkrétan messziről bűzlött, és az ujjai frankón sárgák voltak a nikotintól... Broáf... Azt, hogy milyen rosszarcúak voltak, szinte már említésre sem méltó ezek után.
3. És végül a mentalitás, az intézményi hozzáállás: a januári kezdéssel kapcsolatban kerek perec közölte velem az óvoda vezetője, hogy ja náluk ilyenkor már nincs ám az, mint szeptemberben, hogy anyás beszoktatás... Mondom, párdon, miii? Erre még igen, el is magyarázta, hogy anyuka behozza a gyereket, beadja a csoportba, de nem jöhet be, kint le lehet ülni nézelődni, hiszen ez már egy összeszokott csoport... Én meg csak lestem, megköszöntem, felálltam és eljöttem. Azóta pedig nem térek magamhoz a döbbenettől, hogy ezek komolyan azt hiszik, komolyan azt várják el, hogy egy vadidegenekkel teli szobában egy ismeretlen helyen szó nélkül otthagyom a gyerekemet??? És hogy szerintük ez normális???

Szerintetek? Komolyan, őszintén, tényleg érdekel, hogy ki mit gondol!

Digi Kft b+ ...

Előzetes információ: Otthon a szüleimnél a régi cafeteria rendszer miatt az én nevem fut az internet előfizetés.

A történés: ma küldtek nekem egy sms-t, miszerint jövő héttől (dec.9.) korlátozzák a szolgáltatást. Pont. Nem feltételes mód, nem kéremszépen, hanem kijelentőpont.

Felhívom őket, átverekszem magam az automata menük útvesztőjén, ahol közli a csaj, hogy az előző hónapról (elképzelésem sincs, hogy hogyan) de átjött kemény 5, azaz öt Ft, amit akkor nem fizettünk be, plusz tegnap (!) lejárt az ehavi számla fizetési határideje, úgyhogy számoljunk a következményekkel... (???) Mondom, nem értem, hogy egyáltalán hogyan keletkezett 5 Ft tartozás, hiszen rendszeres átutalással történik a számla kiegyenlítése...

Kérdezem tőle, hogy egyébként levélben is érkezett felszólítás - merthogy ugye én nem ott lakom már? Persze ma küldtük ki. MA b+??? Mondom neki, hogy hé, az dec.9-ig oda se ér, ezt mégis hogyan? Hát azt nem tudja, de ez van. Fizessük be, akkor nem lesz baj... Na gyönyörű. Az ember 5 Ft-tal tartozik, meg 1 napot késik, és már lassan a házát is el akarják venni emiatt... Bezzeg aki milliókat-milliárdokat sikkaszt... Tudom, annak van pénze megvenni bárkit kilóra, és tudom, ne dramatizáljak, hanem írassam át az adatokat. Oké, csak lehúzásnak tartottam, hogy csak azért, mert módosítani akarok valamit az adatokban, azért fizessek 500 Ft-ot nekik. Nem az összegről van szó, hanem egyáltalán. Egy rendesen működő internetes felületen nem hiszem, hogy ne lehetne ezt is megtenni.

Na mindegy, így jártunk, most majd intézkedünk, hogy minden rendben legyen.

Robi ma nagyon aluszékony, bújós, így a 2 alvásra való átállást ma nem erőltetem, alszik délben is és kész.Neki is fogtunk a szeánsznak

Már egy ideje altatta magát, el is aludt végre, amikor is megszólal a kaputelefon... Rögtön odaugrottam felvenni, de így is elkéstem, addigra már hallottam, hogy felsírt. Azért még belekérdeztem a készülékbe, számítva arra, hogy a postás meghozta a cégtől a fizupapíromat. De csak egy vadidegen fickó szólt bele, miszerint ő most itten szolgáltatna nekem helyben, ha már itten van (így), merhogyaszongya itten vagyok a műhelybő' és felmehetnék megélezni a késeket, ollókat.... MIVAAAAAANNNN?????

Nagyon gyorsan nagyon sokféle válaszlehetőség futott végig az agyamon, de egyik sem volt szalonképes, így aztán annyit nyögtem ki, hogy "Hát ez szuper!", és még mielőtt levágtam volna a kagylót, még hallottam, hogy veszettül hallózik a csávó...

Robi most próbál visszaaludni, de nem sok sikerrel kecsegtet a dolog. Így a délutánra tervezett társasági játszóházazásról persze jól lemaradunk... Jaaaaajistenem...

Nem is értem egyébként - a fickóra visszatérve, hogy ezt úgy mégis hogyan gondolja? Azt még értem, hogy esetleg tényleg pénzt keresni akar, hiszen ez a munkája, még meg is értem, mert hát neki is meg kell élnie valamiből, de komolyan van olyan, hogy vadidegenek hívatlanul beengedik őt a lakásukba, és még kést is adnak a kezébe??!! Ne legyek para teljesen, tudom, de azért nem éppen ezt a világot éljük szerintem...

Egy ideje már minden felé ágytakaróra vadászok, akármerre is járunk. A mi ágyunkra kerestem volna valami egyszerűt, nem giccseset, nem túl drágát, de jó nagyot. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolgom lesz, mert bármelyik, ami tetszett volna kicsit is, az nagyon sokba került. Na de nem adtam fel, múlt vasárnap beugrottunk a JYSK-be Dunakeszin, és rendesen megörültem, amikor megláttam Az Igazit. Az ágyunk mérete 160x200 cm, így a boltban látott 220x240 cm-es takaró pont tökéletesnek bizonyult, ízlésesen lóg le minden irányba, pont amennyire kell.

Hazajöttünk, gyorsan kimostam szigorúan 30 fokos vízben, és mivel szép idő volt, hamar meg is száradt, bár már ezt is alig győztem kivárni :)

Aztán jött a pofon... Amikor megpróbáltam az ágyra teríteni, akkor elég gyanússá vált, hogy itt valami gubanc van... Iszonyúan összement ugyanis a takaró... Most hosszában egyáltalán nem éri végig az ágyunkat. Tehát jó, ha meg van 200x180 cm-es most ez a selejt... Nagyon mérges vagyok! Oké, hogy ráírják, hogy valamennyit zsugorodhat, na de basszus, ennyit???

Először is a BKV (vagy mittomén BKK) megint bekaphatja, megint az alacsony padlós buszok hiányával van gondom.

Ma Robit vittük Budakeszire a Gézengúz Alapítványhoz vizsgálatra, és úgy volt, hogy Zoli munkahelyéig elbuszozunk, majd onnan autózunk tovább. Na persze megint nem olyan busz volt, mint amit menetrend írt, végül Zolinak kellett teljesen bejönnie értünk. Tegyük hozzá, hogy a következő buszt, ami jó lett volna, még így is megelőztük, és így is gyorsabban értünk ki a helyszínre - no comment...

Na de a lényeg. Tornát váltunk. Ez ma tulajdonképp eldőlt. A kérdés csak az, hogy úszni is kell majd, vagy csak "sima" torna.

A vizsgálatra eredetileg azért volt szükség, mert Robi bár elmúlt 9 hónapos, de még mindig nem kúszik-mászik. Engem már aggaszt egy ideje a dolog, de mivel a Dévényt eddig is csináltuk, próbáltam megnyugodni, hogy jó kezekben vagyunk, szakember felügyeli a dolgokat. Ez egyébként igaz is. Csak aztán egy múlt heti kontrollon egy doki megpendítette, hogy talán a Dévény már túl kevés Robinak. Így aztán megnézettük őt a Gézengúzban. Kedvesek, aranyosak, hozzáértők, szimpatikusak. És amit elmondtak, az alapján én most piszok szarul érzem magam. A mozgásterapeuta szerint egy ilyen kis érzékeny lelkű gyereknek, mint amilyen Robi, nagyon nem mindegy, hogy hogyan segítenek. Neki egy Dévény kezelés irtó nagy stressz helyzet, és ez meglátszik azon is, ahogy most a vizsgálatra reagált. Meg valószínűleg ebből kifolyólag maga a mozgás sem túl vonzó dolog neki, valamelyest ezzel a negatív élménnyel kapcsolja össze. Úgyhogy nekem most azért van hatalmas lelkifurdalásom, mert bár segíteni akartam Robinak a Dévénnyel (és persze valamelyest segítettem is), de az ő eleve meglévő bizalmatlanságát a világgal szemben csak felerősítettem ezáltal. Testileg előrébb léptünk kicsit, de lelkileg hátrébb. Tudnám még dramatizálni (elég drámainak érzem a dolgot amúgy tényleg...), de ha most váltunk, akkor talán még bízhatok benne, hogy a mozgásfejlődése is meglódul végre, és a kis lelkét sem törtem meg végleg. Hazafelé komolyan ezen sírtam, hogy de én jót akartam, és erre mit tettem... :(( Persze a gyerekek könnyen megbocsájtanak, Robi is vigyorog rám azóta is, de azért a külvilág az más tészta... Nem akarom, hogy emiatt féljen mindentől és mindenkitől...

Röviden és tömören: a BKV bekaphatja.

Hosszabban pedig: Mindig is tudtam, hogy a budapesti tömegközlekedés hagy némi kívánnivalót maga után - és akkor nagyon finoman fogalmaztam... Azt is tudtam, hogy többek között az akadálymentesség nem szerepel az erények listáján. Tegnap meg is tapasztaltam, meg még egy kicsit többet is.

Bementünk ugyanis Robival a munkahelyemre látogatóba, amiről alapvetően azt gondoltam előzetesen, hogy nem lesz egy nagy dolog, mert a busz háztól házig visz, ráadásul többségében alacsony padlósok járnak. Jól ki is néztem, hogy a menetrend szerint mikorra kell odaérnünk, hogy tényleg ilyennel utazhassunk. Időben kint voltunk, vártunk, a busz megérkezett. Nem alacsony padlós volt... Robi miatt nem akartam túl sokat várni, ezért felszálltunk egy másikra, ami majdnem ugyanarra megy, de mégsem jó végig nekünk. Közben elment az, amit eredetileg kinéztem, és beállt a következő, aminek menetrend szerint szintén alacsonynak kellett volna lennie. Kell-e mondanom, hogy nem az volt? Így aztán mentünk a majdnem jó busszal, amíg tudtunk, aztán gyalog még 10 percet persze hogy az "alig forgalmas" Szentendrei út mellett.

Na sebaj, beértünk épségben, jól elbeszélgettünk a kollégákkal, majd hazafelé már volt segítségem, akivel a magas buszra fel tudtunk szállni. Vajon meglepődik-e bárki, hogy elvileg az is alacsony volt, de valahogy mégsem... Lényeg a lényeg, hogy elindultunk ezzel a busszal, az első megállóban, amikor kinyíltak az ajtók, olyan hang jött a nyitószerkezetből, hogy szinte megsüketültem. Robi természetesen halálra volt tőle rémülve, iszonyúan sírni kezdett. Kivenni nem mertem, mert hát mégiscsak veszélyes lett volna, de eldöntöttem, hogy leszállunk, mert nagyon brutális volt az a hang. Robié és az ajtóé is. Úgy voltam vele, hogy inkább várunk akármennyit alacsonyra, de ennek nem teszem ki a gyereket tovább. Szegény nagyon nehezen nyugodott meg, hiszen még 2szer hallota ezt a sivítást, mindannyiszor neki is fogott a sírásnak. 

Összegezve újra csak azt mondhatom, hogy a BKV bekaphatja!!!

Nem hiába jártam Robival együtt eddig taxival... Nem az orromat hordom fenn, hanem úgy érzem, hogy gyakorlatilag lehetetlen normálisan közlekedni babakocsistól a legtöbb járaton. Még ha segítenek is le- és felszállni, maguk az eszközök is botrányos állapotban vannak! Ezek után pl a kék metrót meg sem próbáljuk a gyerekkel. Nem csak lejutni képtelenség, de piszok hangos is!

Azt hiszem, hogy én igazán próbálok toleráns lenni mindenkivel, tiszteletben tartom más emberek világnézetét, hitét, még ha az nem is egyezik az enyémmel. Az egyetlen kérésem csakis az, hogy mások is tartsák tiszteletben az én dolgaimat, azaz ne akarjanak semmit rám tukmálni, legyen szó akár vallásról, akár bevált mosószerről. Ez a bevezetője a történetnek, ami az imént esett meg, de nem hitelméleti vitát akarok nyitni, a legkevésbé sem!

Fél órája kb befejezte Robi a vacsorát és rögtön el is álmosodott, úgyhogy letettem. Abban a pillanatban csöngettek. Kimentem, és két idős nő állt ott, semmi olyasfajta kérdés nem hangzott el, hogy zavarnak-e, hanem rögtön bele a lecsóba: Biblia és Isten és reméli, hogy én hívő vagyok... Ekkor kezdett el sírni Robi. Mondtam, hogy elnézést, de a hitem rám tartozik, és bocsánat, de mennem kell, altatnám a fiamat, amint hallhatják, sír. Erre az egyik nő közölte velem, hogy még ráérek, mert ez még csak nyöszörgés, vagy hiszti... Na mondom mi van??? Itt azért elborult az agyam, és csak a jólneveltségem miatt nem mondtam semmi otrombaságot, de gyakorlatilag azonnal rájuk csuktam az ajtót! Majd azt én eldöntöm, hogy a fiam mennyire sír, és mennyire van épp szüksége rám, nehogy már egy vadidegen dirigáljon nekem, basszus...!!! Hú, még most is tök pipa vagyok!

Szerencsére Robi utána pár perc alatt elaludt azért, és ez a legfontosabb!