Pozitív vagy negatív? Ez itt a kérdés!


2015\07\07

Sziporka 2.

Mostanában (valószínűleg a nagy meleg miatt) Robi délután nem igazán akar/bír aludni. Elvan az ágyában, de nem alszik. Duruzsol, fetreng, magyaráz, forgolódik, aztán megunja, és odahív. Első alkalommal még szigorúbb akartam (és próbáltam is) lenni, de már akkor is beláttam, hogy úgysem működik, így inkább viccesre vettem a figurát. Nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet, azóta a gyerekem palira akar venni :) Na jó, természetesen nincs ebben semmi rossz szándék, csak ő is mókázik. Többször megcsinálta, hogy már unatkozott, behívott, és megpróbálta beadni nekem, hogy ő aludt, és most ébredt, még azt is elmondta, hogy autósat álmodott, miközben nyilvánvalóan be sem csukta a szemét, ráadásul végig hangosan magyarázott és zörgött :D ...még csak 2 és fél éves, mi lesz még itt!!! :D Többször szembesítettem vele őt is, hogy van ám fülem, hallottam, hogy beszélt folyamatosan :) Ezen meg mindig jót vigyorgott :)

Na ma ugyanez lejátszódott azzal a különbséggel, hogy az unalom fázisánál nem szólt, hanem egyszerűen kimászott az ágy mellé játszani :D Egy darabig távolról lestem, és vihogtam, majd nagy komolyan csípőre tett kézzel megjelentem, hogy

- na te meg miért is nem alszol?

Biztos ő is érezte, hogy "anyám majd' megpukkad a röhögéstől", mert a következő beszélgetés zajlott le :D 

  • én: Miért nem alszol?
  • R: "Lobi aludt"
  • én: Nem aludtál, hallottalak.
  • R: "Dumáltál"
  • én: (felhorkanok a röhögéstől :D)
  • R: "Lobi aludt. Anya válaszol"
  • én: Mit válaszolok?
  • R: "Anya válaszol, utána birkózunk" 
  • én: (nagyon röhögök :D) Szóval miért nem aludtál?
  • R: "Azért nem, mert Lobi játszik" (imádni valóan őszinte :) )
  • én: Na jó, birkózunk, de először igyál légy szíves, mert nagyon meleg van.
  • R: "Anyának igaza van" (és elszaladt a kulacsáért inni :D)

Kéééééész vagyok tőle, annnnnyira szeretem!!! :)))

játék gyerekszáj hétköznapok mosolygunk

2014\03\26

Könyv

Sajátkezű könyvszerkesztésbe fogtam.

Az egész ötlet onnan jött, hogy vettünk egy "Járművek" c. képeskönyvet, amiben többek között van egy kamion és felette egy bajszos kamionsofőr bácsi, amire Robi az első pillanattól fogva következetesen mutogat és mondja közben, hogy "papa" :) Imádnivaló és okos, a Papa meg nagyon büszke rá :) Szóval ekkor gondoltam, hogy akár mindenki (és minden) mást is beletehetnénk egy gyűjteménybe.

Robinak készül az egyedi alkotásom: lesznek benne járművek, tárgyak, állatok, növények és persze emberek - főleg a családtagok, a ritkán látottak is természetesen, akiket így hátha könnyebben megjegyez majd, és nem ijed meg tőlük.

Így nem kell kismillió különböző témájú gyerekkönyvet megvennünk csilliárdokért, ráadásul közös mókának sem utolsó ez az egész szerkesztősdi. Együtt válogatunk képeket, ül az ölemben és segít. Így ugyan lassabban haladunk, de együtt csináljuk.

És bár nincs itthon vastag, lekerekített sarkú lap a biztonságos lapozásért, de van sima A/4 papír, nyomtató, lefűzős mappa, irodai "bugyi", internet, saját fotók, sőt akár fényképezőgép is, ha szükséges. A legjobb, hogy akkor sincs gond, ha valamit kifelejtek belőle, mert utólag is hozzá tudok fűzni bármikor bármit :)

kreatív játék mosolygunk

süti beállítások módosítása