Tegnap este későn barátnős találkozóról hazafelé sétálva azon merengtem, hogy milyen finom is lenne ha még megpuszilgathatnám kicsit Robit mielőtt lefekszem aludni. Erre amikor beléptem az ajtón a sötét lakásba (Zoli már aludt), hallottam, hogy Robi épp engem szólítgatott a szobájában és inni kért :) Be is mentem hozzá, adtam neki inni és természetesen az áhított puszikat is megejtettem közben :)
Tudom, ez a poszt még nem egészen nyújt kielégítő magyarázatot az elmúlt hónapok blog-csendjére... :) Igyekszem, maradjunk ennyiben egyelőre :)

Reggel van, még alszik a város. Kivéve, a gyerekesek egy része. Például a szemközti házban, épp most indultak valahová. Hangosan. Nálunk meg nyitva az ablak ugyebár. Én rögtön fülelek, jajj, Robi mindjárt felébred a zajra, neee, fiúk csöndesebben, anyuka szóljon már rátok. Aztán majdnem hangosan felnevetek, mert azonnal eszembe jut, hogy milyen, amikor én próbálom Robit rávenni, hogy legyen csöndben: késő este jövünk haza tegnap az unokatesótól, ő meg folyosón (hol máshol :) ) hangoskodni kezd, lájtosan kiabálva szólítja a szomszéd fiúkat. Én mondom, neki, hogy "Kicsi Szívem, a babák már alszanak, csendesen beszéljünk."

Erre ő teli(TELI!!!)torokból: "BABAAAAAAAAAAAAAAAAAAA" ...és még el is nyújtja a végét... :) 

Na csak, hogy tudjátok, lehet, hogy anyuka jót akar másoknak, és ezért nem szól rá inkább a gyerekre :)))

Beköszöntött a május, az öcsém 30 éves lett (utólag is még egyszer boldogságosat neki :) ), a fiam pedig járni kezdett kb ugyanazon a napon (nem egészen 17 hónapos korában). Sokáig váratott magára az önálló elindulással, de megszoktuk már tőle, hogy nagyon biztonsági játékos, és mindent már csak akkor tesz meg, amikor teljesen biztos a dologban. Ennek megfelelően viszont aztán pár nap alatt tökélyre vitte a járás művészetét, már szinte szalad, ráadásul nagyon ügyesen, magabiztosan és stabilan. Esést kb csak akkor produkál, ha valami túl nagy dolgot megpróbál átlépni, és elbotlik benne, vagy sietségében megcsúszik a zoknija a padlón. Ez utóbbi viszont elég ritka, mert akkorákat tud menteni, hogy én már előre fogom a fejemet, de nem történik mégsem baj :)

Nagyjából a járással egy időben átállt a gyermek a napi 1 alvásra is (kivéve front ÉS koránkelés kombó idején). Ez is elég zökkenőmentesen zajlott szerencsére. Pontosabban annyi történt, hogy egyik nap az istenért nem akart álmosodni, hát vártam-vártam. Ebéd utánra már kiütötte magát, de nem akart az ágyában aludni, így a hálóba vittem, és együtt ledőltünk a franciaágyra - mintegy 2 órás alvás erejéig :) Azóta ez így kb be is állt (1-től 3-ig szunya), és nincs ellenemre, sőt. Napközben együtt szundítani egyet a nagy, bújós fiammal - nincs is ennél jobb :) Kicsit aggódtam, hogy majd ezután nem akar a saját ágyában aludni napközben, de nem így lett. Múltkor sütit sütöttem, őt viszont le kellett tenni. Simán elaludt egyedül is. Összességében (még mindig, mint mindig :) ) most is nagyon büszke vagyok rá, és imádom :)))

Az én eltűnésem a blogszférából mindeközben elég prózai okokra vezethető vissza. Leginkább is arra, hogy megpróbálok Robival minél többet a szabadban lenni, ha már egyszer jó az idő. Persze nem az e heti ciklonos özönvízszerű esőkre és szélre gondolok. Viszont előtte rengeteget sétáltunk a Margitszigeten. Sőt a járást megelőző babakocsi-tolást is ott kezdtük el Robival. A nagyrétet oda-vissza rögtön első alkalommal körbesétálta egyedül a kocsit tolva, teljesen fáradhatatlanul nyomta, és kikérte magának, amikor be akartam ültetni a járgányába, mondván, hogy biztos kipurcant. Hát nem :) Na szóval hosszú órákra "kiköltöztünk" tulajdonképpen a szigetre lazsálni, piknikezni, mindezt többször is. Volt, hogy fél 3kor indultunk ki, és este 7kor Zoli jött értünk bringával. Robit akkor ő hozta haza gyerekülésben. Jövő hétre nyarat ígértek, úgyhogy már nagyon várjuk a hasonló délutánokat :)

A kalandok egyébként sosem fogynak el :)

Tegnap Vapianoban voltunk vele 3asban vacsorázni, ami nagyon tetszett neki is, és nekünk is. Egyelőre ennyit pont kibír anélkül, hogy zavarná bármi, vagy unatkozna, esetleg sírna. Egy hosszabb, rendelős-felszolgálós éttermi látogatásra még nem áll készen, de egy 17 hónapostól ez nem is elvárható, mi sem erőltetjük. 

Ma pedig úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk nagyfiúsítani az ágyát, és leszereltük a rácsot az egyik oldalról. Egyelőre nagyon tetszik neki, de az igazi teszt majd éjjel, illetve reggel lesz, amikor altatjuk, vagy amikor ébred. Kíváncsian várom az eredményt... :) 

A minap zuhanyzás közben hosszú percekig (!!!) képes voltam azon agyalni, hogy anno az exemék szüleinél abban az apró fürdőszobában hogyan tudtuk megoldani Robi fürdetését... Elég sokára jött csak a megvilágosodás, hogy dehülyevagyok... :DDD

Viszont ebből is látszik, hogy mennyire egyértelműen az életem részének érzem a fiamat, azt, hogy ő itt van nekem :) És nem mellesleg persze jót röhögtem magamon :)

Vannak persze kívánságaim, tudnék kérni még dolgokat, de azt mondom, hogy ennél rosszabb évünk ne legyen. Amin javítani lehetne, azon meg majd dolgozunk mi magunk, ez nem Sors kérdése.

Igéreteket most sem teszek, korábban sem szoktam, egyedül talán magamnak küldök egy felszólítást, hogy a jövőben próbáljak meg jobban dokumentálni :)

Ezzel az extra rövid összefoglalóval zárom is akkor ezt az évet, és kívánok mindenkinek eredményekben, sikerekben és nyugalomban gazdag nagyon boldog új esztendőt 2014-re!

Megint sok dolog kimaradt, amiről pedig írni akartam (talán fogok is).

Magamnak emlékeztetőül azért:

• orvosnál én
• orvosnál Robi
• szülinapi buli
• buli után buli (kimenő nekünk)
• Robi kalabalál

Aztán persze lehet, hogy mindent belezsúfolok majd egy bejegyzésbe, de legalább tudjam, hogy mikről is akartam eddig írni.

Hmmm...

Izé.. Majd kifejtem, egyelőre ennyire telik.

Kicsit lemaradásban vagyok beszámolóilag a nagy betegeskedés(eink) miatt.

Az a helyzet, hogy vasárnap este, 4 nappal az 1. szülinapja előtt Robi végre felállt :))) Tette ezt a kanapé mellett, hogy leszedhesse az oda felpakolt hívogató játékait. Azóta nagyban gyakorol, és másfél nap leforgása alatt eljutott odáig, hogy ma már fel is mászott önállóan a kanapéra, mert a legbelül lévő cumit másképp nem érte el :) Tündérem, hogy örült neki, amikor sikerült :)

Meg is állapítottam, hogy ha ilyen ütemben fejlődik, akkor jövő héten szerintem szörfözne is, ha nem lenne ilyen hideg téli idő :)

Szombaton azért nagyon ránk ijesztett ez a kis legény. Egész nap nem volt nagy formában, sőt kicsit már pénteken is látszott rajta a baj, de a legrosszabb az szombat délelőtt kezdődött, és nem volt leányálom az egész nap. Zoli anyukája vigyázott ugye Robira, hiszen én még mindig gyógyulgattam, de azért mindenképpen el akartunk menni végre ajándékot venni a gyermek szülinapjára. Még előtte azonban gyanús lett, hogy a kicsikém lázas. Megmértük, és tényleg: popsiban 38,5.

Tudom, hogy hivatalosan ilyenkor még nem kell lázat csillapítani, de nekem olt lázgörcsöm, plusz ott az epilepsziám, nem mertünk kockáztatni, kapott egy fél kúpot. Mire hazaértünk Zolival, addigra lejjebb ment, de így is átaludta majdnem az egész napot a kis szívem, amikor ébren volt akkor meg teljesen elhagyta magát, nem hagyta, hogy letegyük, sírt rögtön olyankor :( Estére pedig megint kicsit feljebb ment a hőmérséklete, és éjszakára pedig pláne nem akartam, hogy belázasodjon vagy bármi baj legyen, így újabb fél kúp következett.

Sokat agyaltunk már aznap is, hogy mi lehet, de mivel a lázon kívül semmi más tünete nem volt, ezért reménykedtünk, hogy nem megfertőztem, hanem csak a foga(i) jön(nek). Mivel másnapra minden elmúlt, és azóta is talán oké a dolog, plusz a bal felső kettes asszem kidugta az egyik csücskét, így tán megnyugodhatunk. 

Egészen a következő etapig...