Eltelt gyorsan a második nyaralásunk 2 hete is, újra itt vagyunk Pesten, és közben lehetőségünk nyílik egy gratis 3. lazulást is megejteni, még egyszer a Balatonnál, Zoli szüleinél :) Természetesen kapva kapunk az alkalmon, már csak azért is mert ezúttal nem csak én maradok ott Robival kettesben, hanem Zoli is kiveszi a szabiját, szóval 9 nap együtt... :) Pontosabban ebből egy nap teljesen "lepasszoljuk" a gyerkőcöt a nagyszülőknek, ugyanis mi lagziba készülünk. Ez lesz az első alkalom Robi születése óta, hogy ketten megyünk valahova szórakozni. Nem hiányzott eddig, és most is nagyon fura lesz, szerintem végig arra fogok gondolni, hogy vele mi van.

Olyan már volt (most pénteken), hogy Zoli szülei itt hétvégéztek, ezért lefektetés után egy fél órára elugrottunk a Tescoba nagybevásárolni ketten - so romantic... :) Akkor is hiányzott Robi, még ha hülyén is hangzik.

Változások időközben:

Robi tegnap 8 hónapos lett, a múlt hét folyamán pedig előbújt a 3., majd a 4. fogacskája is (felső metszők - bal, majd a jobb). Gyanús, hogy a bal felső ketteske is kikandikál, de azt még nem kiabálom el :) Minden esetre kettővel is veszettül tud harapni! :)

Hivatalosan a tegnapi orvosi mérés szerint 8840 g és 70 cm, bár ez utóbbit kétségbe vonom, mert itthon 70 cm-es a pelenkázólapunk, és bizony a fiú lelóg róla...

Áttértünk a Milumil HA2-es tápszerre, na és persze továbbra is folyik a hozzátáplálás. Az eddigiek mellé bejött még a paradicsom, a póréhagyma, a körte, a csirkemáj és a túró, holnaptól pedig a szilva, aztán következik a tojássárgája. Elég változatos most már a menüje, ami viszont állandó az az étvágya - szerencsére :) Sokat eszik, és jó étvággyal, örömmel, nem válogat. Főzelékből ebédre és vacsorára simán megeszik 350 g-ot(!!!), nem is tudom, hogy hova fér belé...

Még mindig csak hátrafelé tolat, meg körbe-körbe pörög, ez nyugtalanított is egy darabig, hiszen mostanra már "illene" kúsznia. Aztán beszéltünk a gyógytornásszal, és ő megnyugtatott. Eleve vannak különbségek az azonos korú babák között, eleve mindenki különböző, eleve léteznek lassabb mozgásfejlődésű picikék, és Robi eleve egyfajta hátránnyal indult a letapadt izmai miatt. Szóval egyedi elbírálás szerint abszolút nincs elkésve a kúszással sem.

Szinte mindenki azzal jön nekem, hogy addig örüljek, amíg leteszem és ott marad, de én alig várom, hogy tudjon jönni-menni, csúszni-mászni. Most erőteljesen benne vagyunk a szeparációs szorongós időszakban, és pisilni is alig tudok kimenni, azonnal úgy sír szegénykém, mintha bántaná valaki. Nem siettetni akarom a fejlődését, csak szeretném, ha nem lenne rossz ez neki - tudom, ilyen nincs. Egyébként ennek az időszaknak is megvan a maga szépsége: még a szokásosnál is többet lehet babusgatni, amíg még hagyja magát :)))

Úgy szeretem ezt a kis tündérmanót, hogy azt nem lehet elmondani! Annyira okos, ügyes, és persze szép is, nekem ő a legszebb, de hát én elfogult vagyok, szóval ez így van jól :)

Mondjuk eddig sem gondoltam, hogy rosszul főzök (még ha szerénytelenül is hangzik), de most, hogy Robinak is egyre változatosabb ételeket készíthetek, kiderül, hogy tényleg értek hozzá :))) Na jó, ő nem feltétlenül lenne mérvadó ebben (mármint, hogy megeszi), de Zoli is teljesen odáig van érte, meg én is. Igen, a babakajáért :)

A mai ebéd pl.: brokkoli és répa olívaolajon és vízen megpárolva, krumplival besűrítve, petrezselyemmel ízesítve, csirkemell husival felturbózva :)

Ó, jajj, csak minden rendben legyen...

UPDATE:

Egyelőre úgy tűnik, hogy minden oké, de még azért nem kiabáljuk el, 1 hónapig legalább várunk. (Nem, velünk semmi baj, most másért aggódunk.)

Mindig nagyon aggódom érte, amikor nincs velem, de most valamiért különösen. Pedig tudom, hogy ügyes nagyfiú, vigyáz magára, és mégis. Ez a felfokozottság biztosan összefügg azzal, hogy most már van egy kissrácunk is, akinek még sokkal nagyobb szüksége van rá, mint nekem, hiszen neki ő az apukája.

Mi Robival most 2 hétig Zoli szüleinél nyaralunk, ezért van ez a külön-állapot. Rosszabbul viselem, mint gondoltam, arra pedig nem is számítottam, hogy a gyermek mennyire nagyon keresni fogja őt... És ettől csak még nehezebb. Elvileg pihenni jöttünk, és én mégsem tudok ellazulni...

Képzeljük el, hogy Te egy családra vágyó, de még gyermektelen ember vagy.

Amikor azt mondom Neked, hogy a gyerekvállalás nagyon nehéz dolog (és most nem az anyagiakra értem), akkor azt mondod, hogy tudod.

Amikor azt mondom Neked, hogy minden nehézsége ellenére csodás dolog, arra is lehet, hogy az a válaszod, hogy tudod.

Én pedig azt tudom, hogy Neked igazából még fogalmad sincs egyikről sem, mert ebben tényleg csak a saját tapasztalat tud mérvadó lenni, amikor benne vagy nap mint nap, és csinálod.

De azt is tudom, hogy idővel rá fogsz jönni minderre, mert végre Te is átélheted, és akkor megérted... :)

(Mielőtt még bárki magára venné, vagy azt gondolná,hogy okoskodok illetve észt osztok: ez a képzeletbeli beszélgetés a múltbéli és a mostani Én-em között zajlott le :) )

Tegnap 7 hónap után újra eljutottam fodrászhoz, már eléggé rám fért a dolog :) Szépen megnyírtak (na nem túlzottan, csak amennyire muszáj volt a hajvégeket), kaptam egy kis színt és fazont, gyönyörűen be is lettem szárítva. Zoli jött értem Robival együtt, meg is dicsérte, hogy tényleg jó lett a frizurám.

Hazafelé beugrottunk (pontosabban én beszaladtam) a sarki ABC-be kenyérért, ahol is az egyik eladó épp pakolt, közben leejtett egy doboz sört, ami földet érve szétdurrant és totálisan beborította nem csak a ruházatomat, de az arcomat és a csoda új hajamat is... :))) A Sors azt akarja, hogy az én séróm ronda legyen, és kész :)

Több hónapja folyamatosan nyálazik, és mindent a szájába töm, de ezen kívül semmi jele az első fogacskának... Kíváncsi vagyok, hogy mikor jön el az ideje!

Azt hiszem, hogy én igazán próbálok toleráns lenni mindenkivel, tiszteletben tartom más emberek világnézetét, hitét, még ha az nem is egyezik az enyémmel. Az egyetlen kérésem csakis az, hogy mások is tartsák tiszteletben az én dolgaimat, azaz ne akarjanak semmit rám tukmálni, legyen szó akár vallásról, akár bevált mosószerről. Ez a bevezetője a történetnek, ami az imént esett meg, de nem hitelméleti vitát akarok nyitni, a legkevésbé sem!

Fél órája kb befejezte Robi a vacsorát és rögtön el is álmosodott, úgyhogy letettem. Abban a pillanatban csöngettek. Kimentem, és két idős nő állt ott, semmi olyasfajta kérdés nem hangzott el, hogy zavarnak-e, hanem rögtön bele a lecsóba: Biblia és Isten és reméli, hogy én hívő vagyok... Ekkor kezdett el sírni Robi. Mondtam, hogy elnézést, de a hitem rám tartozik, és bocsánat, de mennem kell, altatnám a fiamat, amint hallhatják, sír. Erre az egyik nő közölte velem, hogy még ráérek, mert ez még csak nyöszörgés, vagy hiszti... Na mondom mi van??? Itt azért elborult az agyam, és csak a jólneveltségem miatt nem mondtam semmi otrombaságot, de gyakorlatilag azonnal rájuk csuktam az ajtót! Majd azt én eldöntöm, hogy a fiam mennyire sír, és mennyire van épp szüksége rám, nehogy már egy vadidegen dirigáljon nekem, basszus...!!! Hú, még most is tök pipa vagyok!

Szerencsére Robi utána pár perc alatt elaludt azért, és ez a legfontosabb!