Ma (nyilván az utolsó pillanatban persze) elintéztem végre a karácsonyi bevásárlást is, végre minden megvan. Pontosabban egy valami hiányzik, de azt elvileg hétfőn hozza a futár - drukkolunk.

Délután 1-kor Robi elaludt, Zoli is, én meg nekivágtam, és egészen fél 6-ig talpaltam, csakis BKV-val közlekedtem, mert karácsonyi időszakban kocsival horror... Aztán fél 6-kor hazajöttem, és azonnal indultunk hármasban tovább, mert még 1-2 dolog hátravolt, plusz Zoli tankolni akart. Útba ejtettük az Eurocentert, azt hiszem, hogy papírboltot kerestünk, és végül az Intersparban kötöttünk ki mondván, hogy ott is van papíráru.

Befelé menetben kaptunk valami szórólapot, amit pár percig csak szorongattam a sorok között sétálva. Aztán hirtelen mintha megvilágosodtam volna! Leesett, hogy amikor a kezembe adták, akkor a srác mondott is valamit, de (sajnos) szinte meg se hallottam, a papírt meg csak elvettem. Amikor viszont eszembe jutott ez az egész, akkor már az is tudatosodott, hogy mit mondott. Ránéztem a papírra, és mosolyogni kezdtem, hiszen pár héttel ezelőtt kezdtem el gondolkodni pont egy ilyen megoldásban, és erre szembe jött velem! 

Arról volt szó, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat rászorulóknak gyűjtött tartós élelmiszereket. Én nagyon nem szeretek pénzt adni sem szervezetnek, sem embernek, inkább kisegítem konkrétan valamivel (ennivaló, ruha). A pénzzel úgy vagyok, főleg alapítványok és hasonlók esetében, hogy ha adok 100 Ft-ot, akkor én az egészet azért adom, hogy rászorulók kapják, nem pedig azért, hogy egy részébül WC papírt vagy nyomtatópatront vegyen magának az alapítvány. Tudom, a működési költség velejárója, de pont ezért inkább közvetlenül segítek, és akkor is inkább étellel, ruhával, ilyesmivel. Ez volt egyébként a nagy elhatározás idén, hogy úgyis annyit nagybevásárlunk, igazán megtehetjük, hogy kicsivel többet veszünk, és elajándékozzuk. Az, ami nekünk kicsi, a rászorulóknak nagyon is sokat jelenthet.

Így történhetett meg végül, hogy bementünk az Intersparba és tizenezer Ft-okért vásároltunk 1 kis doboz tejfölt és egy db borítékot :))) Jó, nyilván nem pont így történt, mert a bevásárlókocsi tele volt mindenfélével (étolaj, liszt, cukor, tészta, konzervek, keksz, némi édesség...), de ebből a miénk csak a fent említett 2 tétel volt. A legviccesebb az volt, hogy én még így is kissé szégyenlősen toltam oda a kocsimat a Máltaiak pultjához, hogy csak ennyit vettünk, pedig sokkal többet is vehetnénk, ők meg teljes döbbenettel kérdezték, hogy ilyen sokat, te jó ég, ezt mindet, hú nagyon köszönjük stb :) 

Nagyon jó érzés volt, és még ha nem is váltom meg vele senkinek a világot, azért egy kicsit talán sikerül enyhítenem valaki(k)nek a nélkülözését ideiglenesen. Adni tényleg jó.

Huhhhhhhh, ez a ma esti gerinc training nagggyon kemény volt! Tetszett, és szerintem én tényleg akár egyedül is menni fogok, csak a hétfőivel ellentétben ez sokkal inkább erősítés jelleggel működött, mintsem nyugdíjas(abb) tempójú, relaxálós gerinc tornaként.

Viszont ma is megpróbáltam maximálisan odatenni magamat, és a nehéz gyakorlatok ellenére végigcsinálni, amit csak lehetett. Ennek eredménye az, hogy már most durván érzem az izmaimat, és ez holnapra még valószínűleg fokozódni fog. Örülök annak is, hogy a váratlan terhelés ellenére sikerült azt is megvalósítanom, hogy továbbra is csak magamra figyeljek, a légzésre, az egyensúlyra, a kivitelezésre, pontosságra, és nem terelte el semmi más a figyelmemet. 

A végkövetkeztetés tehát: még, még, MÉÉÉG!!! :)))

Az egyetlen, amivel nem vagyok kibékülve, az a 3 emelet magasan lévő üveg padlójú függőfolyosó, ami az egyedüli lehetőség, hogy odajussunk a kisteremhez, ahol az órát tartják... Bakker...

Hogy én mennyit kerestem azt a mozgásformát, ami nem csak jót tesz, de még szeretem is csinálni! Elég sokfélét kipróbáltam, de mindegyikkel volt valami bajom. Elsősorban persze a hülye kisebbségi komplexusaim, miszerint mindenki engem néz, hogy milyen béna vagyok, meg hogy kövér vagyok, meg hogy nem tudom követni egy csoportos óra ütemét stbstb (igen-igen: blablabla...). Ezeket mostanra talán sikerült kinőni, de minimum félretenni. 

A szomszéd lány hívott el magával a közeli Oxygen Wellness-be, ő már régebb óta járt. Párszor mondogatta, de konkrétumokról nem beszélgettünk, hogy milyen is ez a torna. Aztán egyszer rászántam magam, na mondom megnézem. Gerinc-trainingről van szó, és azonnal beleszerettem! Pont megfelelő a tempó, a gyakorlatok, az edző, tudok magamra figyelni, és nem utolsó sorban már az ELSŐ (!!!) alkalom után éreztem, hogy a hátamnak sokkal jobb, mint előtte. Előtte ugyanis iszonyúan fájt már a sok gyerkőc emelgetés-cipeléstől, hiszen most már azért 13 kg, amit hosszútávon (szó szerint) kézben tartani elég megterhelő a gerincemnek.

Na szóval teljesen odáig vagyok ezért a tornáért, alig várom a hétfő estéket, hogy menjünk, és mozogjunk. Olyannyira, hogy 2 másik lányt is beszerveztem egy kipróbálásra, csak velük a másik közeli Oxygenbe megyünk. Remélem, hogy legalább egyiküknek tetszeni fog, mert akkor már heti 2-re növelhetem a tornaórák számát :) Bár egyébként most már akár egyedül is képes lennék eljárogatni - azt hiszem, felnőttem :D

Nem mondhatom senkinek... ...elmondom hát mindenkinek. A régi jó duma ugyebár arra az esetre, ha valami nagyon feszít, és nagyon ki akarod mondani... Na ez most tipikusan egy ilyen eset nálam.

Rengeteget agyaltam rajta, hogy mennyire jó, vagy nem jó döntés ez így ebben a formában részemről, de végül is mindegy. Hiszem, hogy ez az írás önmagában nem változtat, nem befolyásol semmit. 

Az utóbbi időben megint nagyot nőtt ez a gyerkőc. Nem is rajta látom, hanem a ruháin, és azon, hogy miket ér már fel..

A kilinccsel korábban is elboldogult, de most már könnyedén nyit ki minden ajtót, nem kell nagyon lábujjhegyre állni hozzá. Fél éve kb, hogy a kiságyának az oldalát leszereltük, és éjjel is, nappal is úgy alszik, de eddig pl nem hogy a szobából nem jött ki alvás után/helyett, de még az ágyból sem mászott ki, hanem mindig szólt, hogy felébredt, mehetünk érte. Pedig napközben még hálózsák sincs rajta, szóval nem lett volna nehéz dolga. Igazi kiskirály :)))

Tegnap reggel is hallottuk, hogy felébredt, de mivel csak egyszer szólt, és azt sem nekünk, csak úgy magában, ezért visszadőltünk, hogy akkor még ő is szundizik kicsit. Aha... Egyszer  csak nyílt a gyerekszoba ajtaja, és kitotyogott Zsákos Frodó, izé Zsákos Robi :))) Na nem mondom, nem volt jó kedvében, de ezt betudom annak, hogy a betegség miatt az előző éjszakája iszonyú rossz volt, alig aludt(unk)...

Aztán a tegnapi délutáni szundi után is már önállóan jött ki a szobából, bár előtte még kiáltott egy "Anyá"-t :) Ma reggel 1/2 8-kor bekukucskáltam, még nagyban aludt. 3/4 8-kor megint belestem a kulcslyukon, de akkor már nem láttam őt az ágyában... viszont egyszer csak felbukkant egy fejecske közvetlenül az ajtónál - majdnem elröhögtem magam :D Alig maradt időm visszaszaladni a nappaliba, már nyílt is az ajtó, és jött ismét zsákostól, mosolyostól Robi :) Ezúttal tehát szó nélkül kelt fel, önállósította magát nagyon ügyesen (maholnap egyszer csak valami leányzó is előjön majd a szobájából, ha így rohan az idő :) )

Na de a legnagyobb megrökönyödésünk (teljesen jó értelemben) az volt ma, hogy egy olyan szekrényt is elér, aminek rettentő magasan van a fogantyúja - legalábbis azt gondoltuk. Az igazi döbbenet viszont ott következett, amikor az ebben a szekrényben a számára fenntartott rágcsákat (babakeksz, kölesgolyó) megtalálta... Mire odafordultam, addigra nyitva volt az ajtó, ő pedig boldog mosollyal az arcán rámolta ki a kekszes dobozt :))) Mivel most a betegség miatt nem nagyon evett, meg amúgy is ilyen ügyes volt, nem volt szívem elvenni tőle, hagy egye. Jól nevelt kisfiú módon leült, levette a doboz tetejét és megevett két kekszet. És akkor amit már nem gondoltam volna, hogy fokozható, még jobban leesett az állam: 2 azaz kettő keksz után fogta a tetőt, rátette a dobozra, és visszarakta a polcra az egészet!!! Semmi habzsolás, semmi mértéktelenkedés. Zolival összenéztünk, de nem jutottunk szóhoz. Hihetetlenül büszkék vagyunk rá! :)

A héten először kimondta a saját nevét. A teljeset. És ez úgy hangzott, hogy " - Vezetéknév - Lóbi míííííndent tucc" :D 

Ezt az utolsó két szót mostanában mindenhez hozzáteszi, amikor valami miatt megdicsérem. Sőt sokszor már akkor is, ha csak úgy mesél valamit. Meg saját magát is megdicséri, csinál valamit, erre  mosolyogva-bólogatva megjegyzi  magának fennhangon, hogy "űdes" :)))  Meg is állapítottam, hogy elég szerényre sikeredett drága kisgyermekről van szó, úgy tűnik, hogy az önbizalma még az apjáén s túltesz - pedig az sem kicsi :DDD

Ahogy egyre inkább próbál beszélni ez a drága kisfiú, úgy egyre kevesebb dolgot értünk meg :))) Furának tűnhet ez a fordított arányosság, de hát ugye ő másképp érti még az általunk elmondottakat, vagy épp elfelejti, hogy hogyan is volt pontosan, és amikor megpróbálja kicsit később nekünk visszamondani, akkor jön a kamillázás, hogy "őőőő....mitmondtálédesem?" :) Legjobb példák erre a lömbe (zsömle), a gümbi (gömb), a kémen (kérem), a gáguff (joghurt), és még sorolhatnám... :)

Van viszont egy hetek óta megfejthetetlen mondása, amiről azóta se derült ki, hogy mire gondol. A nyugatinál a postán voltunk hármasban Zolival bringával, amikor először meglátott valamit az utcán és azt mondta, hogy "keve". Sokszor eszébe jut azóta is, sőt tegnap a nagykörúton autózva megint megemlítette, de bármennyire is próbálunk barkóbázni, egyszerűen nem megy.

Bő egy hete azt hittem, hogy lesz még egy ilyen kitalálhatatlan szavunk, amikor apuval elment sétálni Robi, majd hazaérkezvén közölte, hogy vauvau fendi (???) . Se apu, se anyu nem tudtak róla, hogy a környéken bármelyik kutyának hasonló neve lenne, sőt apu azt mondta, hogy nem is láttak kutyát séta közben, úgyhogy passzoltunk. Hétvégén aztán autóba pattantunk, hogy meglátogatjuk Zoli szüleit is, és az autópályán ért a megvilágosodás fendi-ügyben. Természetesen nem önállóan voltam ilyen okos, hanem Robi segítségével :) Elkezdte ugyanis mutogatni a táskámat, amiben az útravaló holmikat vittük, és mondta hogy vauvau. Rögtön utána pedig, hogy fendi. Amikor pedig megkérdeztem, hogy hol van fendi, akkor a táskára mutatva mondta, hogy "ott... vauvau" :) Aztán megkérdeztem, hogy hogy hívják a kutyusodat, és jött a válasz: "fendi". Pontosabban: Fendi, hiszen ez a neve:) Azóta is többször teszteltem, és következetesen mindig ugyanarra mondja. Zolival mindketten odáig voltunk, hogy ez milyen cuki már, hogy alig 2 éves, és elnevezi az alvós kutyust :)))