Ki lehet az, vagy milyen ember, aki együtt kívánja enni a csemege uborkát a sütőtökkel? Ha engem kérdezne valaki, én azt mondanám, hogy biztos egy terhes nőről van szó. De én tudom a helyes választ. Nem nő, főleg nem terhes. Az én (lassan 13 hónapos) nagyfiamról van szó :)

Igazából tejfölös kenyeret evett paradicsommal vacsorára, de már többször is megfigyeltük, hogy szereti az egy étkezésen belüli változatosságot. Én ettem pástétomos kiflit csemege uborkával, neki pedig ki volt készítve a sütőtök desszert gyanánt. Amikor elkezdte azt belapátolni neki Zoli, akkor Robi egyszer csak hevesen mutogatott az uborkára. Adtunk neki belőle, és onnantól vagy egyszerre, vagy felváltva kérte a sütőtököt az ubival.

Durva :)))

Volt még egy nagy nevetés is vacsora közben: Anya és Apa diszkréten büfiztek egymás után, majd én rámutattam vigyorogva Robira, és mondtam neki, hogy "Te jössz!", majd láss csodát, Robi is hozzátette azonnal a magáét :))) Na itt kezdtünk el dőlni a röhögéstől :)))

Vannak persze kívánságaim, tudnék kérni még dolgokat, de azt mondom, hogy ennél rosszabb évünk ne legyen. Amin javítani lehetne, azon meg majd dolgozunk mi magunk, ez nem Sors kérdése.

Igéreteket most sem teszek, korábban sem szoktam, egyedül talán magamnak küldök egy felszólítást, hogy a jövőben próbáljak meg jobban dokumentálni :)

Ezzel az extra rövid összefoglalóval zárom is akkor ezt az évet, és kívánok mindenkinek eredményekben, sikerekben és nyugalomban gazdag nagyon boldog új esztendőt 2014-re!

Kicsit lemaradásban vagyok beszámolóilag a nagy betegeskedés(eink) miatt.

Az a helyzet, hogy vasárnap este, 4 nappal az 1. szülinapja előtt Robi végre felállt :))) Tette ezt a kanapé mellett, hogy leszedhesse az oda felpakolt hívogató játékait. Azóta nagyban gyakorol, és másfél nap leforgása alatt eljutott odáig, hogy ma már fel is mászott önállóan a kanapéra, mert a legbelül lévő cumit másképp nem érte el :) Tündérem, hogy örült neki, amikor sikerült :)

Meg is állapítottam, hogy ha ilyen ütemben fejlődik, akkor jövő héten szerintem szörfözne is, ha nem lenne ilyen hideg téli idő :)

Még jó, hogy tele a család zsenikkel, kezdve rögtön Zolival, aztán persze rögtön utána én is ott vagyok a sorban :))) Mindketten (újra) feltaláltuk a spanyolviaszt két külön témában :)

A saját forradalmi gondolatom már egyszer kipattant a fejemből, de nem ennyire praktikum-szempontúan. A probléma az volt, hogy mindig is nagyon keveset ittam napközben (nem alkohol, sima folyadék természetesen). Ez mindaddig nem is nagyon volt baj, amíg Robival terhes nem lettem. Akkor muszáj volt valahogy magamra kényszerítenem az ivást. Kitaláltam hát, hogy minden pisilés után legalább 15 nagy korty víz következik, és így gyakorlatilag eleve generálom, hogy újra WC-re kelljen mennem, ami után újra inni fogok. Na igen, akkor működött is. Csakhogy azóta megszületett Robi. Mire WC után kezet mosok, addigra teljesen kimegy a fejemből, hogy innom kell, vagy hiába van az eszemben, nincs rá lehetőségem, hogy eljussak a konyháig. Na a mostani újítás abból áll, hogy egy üveg vizet állandóan a fürdőszobában fogok tartani a csap mellett, hogy kézmosás után rögtön ihassak. És tádáááám, a gond letudva :)

Zoli találmánya számomra még sokkal kellemesebb :) Gesztenyesütés témában merül fel az állandó kérdés, hogy hogyan lehetne hatékonyan bemetszeni a a gesztenye héját, hogy aztán viszonylag könnyen ki is lehessen bontani. (Tekintsünk el a gesztenye minőségétől, azt úgysem tudjuk befolyásolni.) Az a kiindulási alap, hogy elvileg csak a külső héjat szabad X alakban bevágni, az alatta lévő hártyát nem, mert akkor kínkeservesen nehéz lesz szétszedni. Na jó, de hogyan tegyük ezt meg? A kés, bármilyen hegyes/éles bizony sokkal jobban beleszalad a húsába, ráadásul én magam sem tudom szabályozni, örülök, ha a kezemet nem kaszabolom össze... Ekkor jött Zoli, és előkapta a snitzert... De nem ám akármilyet, hanem egy mm-pontosan állítható késűt. Kb 3 mm-nyire engedte ki a pengéjét a kis tekerővel. Ezzel kezdte el bevagdosni a gesztenyéket, amik így pontosan szakszerűen lettek előkészítve, a belső hártya sértetlen maradt, az ujját tökéletesen megkímélte, és végül a gesztenyét még frissen sült forró állapotában is olyan álom könnyű volt megpucolni, hogy én csak lestem!!! Szóval ha jót akartok magatoknak, akkor gesztenyéhez csakis profi snitzert használjatok. A kis tekerentyű a lényeg rajta, ne simán tolható kés legyen benne néhány fokozattal.

A miénk ilyen (a tekerentyű a felső képen látszik jobb oldalon):

Pár hete egyik hétvégén biztos valami buli volt a Vasúttörténeti Parkban, mert egész nap olyasféle hangokat lehetett hallani, mintha gőzmozdonyok közlekednének fel és alá. Zoli ekkor kezdte el rágni a fülemet, hogy márpedig nekünk oda el kell mennünk. Oké-oké, de Robi a hangos dolgoktól nagyon megijed, akkor még az idegenektől is félt (ez azóta oldódott), úgyhogy eléggé húztam a számat, mondtam, hogy majd később menjünk.

Erre ma érkezik egy levelem a munkahelyemről, amit mosolyogva olvastam fel Zolinak. A lényege nagy piros betűkkel írva: A Mikulás Ünnepség helyszíne: Magyar Vasúttörténeti Park! Az én drága férjemnek felragyogott a szeme, szélesen körbefutó mosolyát a fülei fogták fel :))) Főleg, hogy a levelet tovább olvasva az is kiderült, hogy bizony ez alkalomból az eseményen résztvevőket ünnepi díszbe öltöztetett gőzmozdonyos vonat szállítja a helyszínre :) Zoli teljes eksztázisban szólított fel, hogy azonnal jelezzem legyek kedves a részvételi szándékunkat - amit én meg is tettem azóta :)))

Ja és ha nem mondtam volna, azért talán sejthető, hogy ez az egész Mikulásosdi a munkavállalók gyerekeinek, tehát igazából Robinak szól(na), hiszen ő a gyerek a családban :) Vagy mégsem csak ő? :)))

...a hétvégén. Az úgy volt, hogy Pesten akartunk maradni, de apu pénteken délután telefonált, hogy mégis hazaér, van-e valami programunk, mert ha nincs, akkor hazamehetnénk. Így aztán fel is kerekedtünk este, és fél 10 felé meg is érkeztünk. Robi nagyon álmos volt, mert egész délután nem volt hajlandó elaludni, és az úton is csak az utolsó fél órában szundított. Amikor odaértünk, akkor szinte azonnal le is tettük őt aludni.

A gyermek a hétvége során többször is meglepett minket, egyáltalán nem  azt produkálta bizonyos helyzetekben, mint amit mi gondoltunk,

Fura volt pl, hogy a helyet mennyire idegenként kezelte (szerencsére Mamát és Papát mindig megismeri :)), legalább is az ottani kiságyát: nem volt hajlandó napközben abban elaludni. Zoli nagy duzzogva persze feláldozta magát, hogy jó, ő akkor majd alszik együtt a gyerekkel :) Kb  erre várt már, amióta csak a fia megszületett, úgyhogy még kifejezetten élvezte is a helyzetet, főleg azért, mert Robi eddig semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy velünk együtt aludjon. Na de most végre :)

Aztán szombat délben névnapi ebéd volt a nagyszüleimnél. Mi Zolival lélekben felkészültünk, hogy mivel mostanában úgyis eléggé fél az idegenektől, így valószínűleg nem fogunk tudni sokáig maradni, mert tuti meg lesz ijedve a sok ismeretlen arctól. Erre mi történik? Soha még ennyire laza és felszabadult nem volt. Kb rögtön bárkinek hagyta, hogy megdédelgesse őt, aztán a földön hempergett, vígan kacarászott, gurítgatta a labdát, huncutkodott, mindezt több órán keresztül. Teljesen le voltunk döbbenve, hogy micsoda kis nyílt és közvetlen lett a fiunk :) Persze nem mellékes, hogy kezdésnek egy hatalmas fonott kalácsot kézbe kapott, hogy birkózzon vele, tetszett is neki a szitu :)

Vasárnap délután volt egy kis csajozás is, Dorciék látogattak meg minket. Zolival mindketten el voltunk varázsolva a kiscsajtól, én már persze jó előre össze is boronáltam Robival a lányt, annyira cuki :))) Hátha sikerül sűrűbben is találkoznunk, még akkor is, ha felnőttként nem találnak egymásra a csemeték :) De korban közel vannak egymáshoz, és ez mindenképp jó dolog.

Ma egyébként nagyjából rögtön helyreállt a napirend, Robi a saját ágyában aludt. Napközben. Merthogy az éjszakát viszont velünk töltötte. Ilyen a 10 hónap alatt összesen talán 2szer fordult elő, és utoljára kb 1 hetesen... Most egyszerűen nem nyugodott meg, úgyhogy Zoli áthozta hozzánk. Nem mondom, hogy nem volt csoda jó érzés vele aludni, de azért nem szeretném rászoktatni.

Napközben Robi az új felüléses tudományát gyakorolta szorgalmasan, szinte egyfolytában. Ma csak kétszer aludt, és a második előtt még mosógép-vizit közben valami csoda folytán még a lábamba kapaszkodva sikerült fel is állnia!!! Szerintem észre se vette, hogy mit csinál, ráadásul olyan gyorsan csinálta, hogy nekem is agyalnom kell utólag, hogy hogyan is történt a dolog :)

Ami viszont rossz hír, hogy Robi megint elkezdett hurutosan köhögni és törtyögni orrilag, úgyhogy Ancsi, bocsánat, remélem nem adtunk át Nektek vasárnap semmi kéretlen ajándékot :( Mi most újra gyógyszerezünk, vitaminozunk, orrot szívunk, aztán talán hamar elmúlik a kórság. Bízom benne tényleg, hogy másnak nem passzoltuk le...