1 éves

img_20131212_100338_1386847901.jpg_1020x1020

Ejha, de gyorsan eltelt ez az első 1 év! És bár Robi végül az első szülinapján most mégis betegecske (csúnyán hurutosan köhög), azért összességében az elmúlt 1 évre igazán nem lehet panaszunk, sőt... :)

Eleve az, hogy ő itt van velünk, és örülhetünk neki, már egy csodálatos dolog. Az meg már csak hab a tortán, hogy mindemellett igen könnyű dolgunk van (legalább is eddig :) ) vele. Jó alvó, jó evő, tündéri ügyes, aranyos kislegény. Egyszerűen imádni való!

És hogy meddig jutottunk el a fejlődésben ez alatt az év alatt? A felülés akárhol, akárhogy megy neki a leglehetetlenebb helyzetben is. Kúszik, bár erre a szigorú szakemberek azt mondanák, hogy nem szabályosan teszi - kit érdekel :) Tegnap óta mászik is, de ezt még csak rövidtávon teszi, most kezd ráérezni az ízére. Feláll, és a kanapéra fel is mászik, sőt le is tud jönni már popsival irányban :) Odáig van a lámpákért, a mosó- és mosogatógépért, Apáért, a Nagyszülőkért, A Kutyusért, és mindenkiért, akit épp enni lát, főleg, ha az ad is neki :) Még nem sok mindent mond, de egyértelműen kifejezi, ha akar valamit! Hatalmas zsivány, nagyon is érti pl., hogy "Nem szabad" :) Néz rám, nyúl a cipőhöz, vigyorog és közben rázza a fejét, mert tudja... :) 4 és egy kicsi fogával mindent megrág, a falatozásnál óvatosan kell a szájába nyúlni, mert bizony az ember ujját sem kíméli :)

Egy szó mint száz, ismétlem magam: imádni való! :)

És a lényeg: kívánunk Neked nagyon-nagyon sok boldog születésnapot és hosszú, boldog, egészséges életet, drága Kisfiam :) 

Anya, Apa