Ez az amivé fél óra alatt vált a nappalink és a konyhánk ma, most hogy Robi már a maga útját járja végre, és saját kénye-kedve szerint fedez fel minden zugot :) Egyszerűen fantasztikus látni, ahogy belakja az egész lakást. Komoly meghatódást vált ki az a jelenet is belőlünk, ahogyan félig a konyhaasztal és félig az egyik szék alatt fetreng hanyatt fekvésben, miközben vizslatja a szék alsó csavarjait. Teszi mindezt láblengetések, hatalmas csujogatások és babamonológok közepette :) Egyszerűen imádom, hiszen egyszerűen szinte elviselhetetlenül édes! :)

Rengetegen mondták, hogy amint elindul, akkor vége a jó világnak, de csak ismételni tudom önmagamat: én speciel alig vártam ezt az időszakot. És úgy érzem, hogy magunkkal kapcsolatban nekem lett igazam, tényleg csuda jó :)

Ma volt először, hogy a konyha részre is bemerészkedett utánam, de nagyon rövid idő alatt már otthonosan érezte magát, az alsó fiókok nyitogatása pont testhez álló feladat lett számára, gyorsan rájött, hogy neki ez tetszik. Aztán gyorsan megvolt az első ujjbeszorulós-ordítós történet is, amint rácsukta a kis mancsára a "spájz-szekrényünk" ajtaját. Szerencsére hamar megvigasztalódott, és ment tovább a móka. Sőt, még fokozódott is, amint Zoli hazaért, mert utána már vele együtt lehetett a padlón henteregni :)

De jó is ez! :)

Jajj, annyira bírom, ahogy teszek-veszek a konyhában, és Robi tüsténkedik körülöttem, felfedezi a lakást, mindent megnéz (megkóstol), közlekedik ide-oda ezzel a cuki fókázó mozgással :) Közben néha négykézlábra áll, ringatja magát, egyszer-egyszer mintha neki is lódulna a mászásnak, de többnyire még csak erősít.

A kanapén most már végképp nem hagyom egyedül, még körbe bástyázva sem, mert ma reggel is majdnem letepert róla, pedig az apja ott volt vele. De hát ha ő egyszer meg akarta nézni a ruháskosár tartalmát...? :)

A reggeli játék közben én terpeszben, a földön nyújtott lábakkal ülve ruhákat hajtogattam és meséltem Robinak, miközben ő körülöttem játszott, gyakorolta az új, kezdő kúszás tudományát.

El kellett dőlnöm a szőnyegen, hogy elérjek egy kis body-t, és arra ugrottam vissza ültömbe, hogy Robi megharapta a sarkamat :))) Röviden felvisítottam, mert bizony élesek ám azok a kis fogak, de utána hatalmas nevetésbe kezdtünk mindketten :)

Azt hiszem, hogy megvan, végre áttöréshez/mérföldkőhöz érkeztünk! Robi elkezdett kúszni és mászni! :))) Teszi mindezt egyelőre viszonylag rövid ideig, és még nem tökéletesített módon, de már ez is sokkal több, mint ami eddig volt. A kulcsa az egésznek a megfelelő motiváció. Próbáltuk eddig is, hogy elé teszünk játékokat, amit nem ér el, hogy hátha elindul értük - ahogy ezt az orvosok javasolták. Az eredmény csak az volt, hogy Robi felmérte a terepet, tökéletesen tudta, hogy mi az amit elér, mi az amit nem, és kizárólag azokért nyúlt, amik kartávolságon belül voltak. Rafkós gyerek :)

Nos a szituáció lényegében ugyanez volt tegnap este is, de tulajdonképp véletlenül jöttünk rá, hogy mi az az egyetlen dolog, amiért mégis hajlandó megerőltetni magát:

Zoli már hazaért, mindannyian a gyerekszobában ültünk a földön. A fiúk játszottak, én pedig a kimosott gyerekholmikat hajtogattam össze és pakoltam el. A kupacban ott volt Robi egyik alvómacija is (2 egyforma van vész esetére :)), és ő ezt vette észre. Abban a pillanatban úgy nekilódult, és úgy elkezdte húzni magát, hogy csak lestünk, gyakorlatilag meg sem mertünk szólalni. Sőt, tátott szájjal ültünk ott teljes döbbenetben és meghatottságban :) Szegény gyerek persze fáradt volt, és ezzel kvázi jelezte, hogy aludni akar, és ezért nem is erőszakoskodtunk további próbálkozásokért, de nekünk nagy örömet okozott a kis mutatványával :)

Azóta ma reggel újra megpróbáltattam vele, ugyanúgy az alvómaci volt a csali, és tényleg működik!!! :))) A fél szobát átszelte, csak hogy megkaparinthassa, és ez nála igazán nagy szó! Közben persze méltatlankodott egy sort, de még ha panaszkodott is, azért közben nem hagyta abba a kezdetleges közlekedést :)

Annyira büszke vagyok rá!! (És persze kicsit meg is könnyebbültem végre.)

Holnapután 10 hónapos :)

Annyival nyugodtabb vagyok, amióta hetente egyszer takarítónő jár hozzánk megcsinálni a nagytakarítást... Nem nyomaszt folyton a gondolat, hogy még a kádat ki kéne pucolni, még fel kéne porszívózni, még a WC-t ki kéne takarítani, és akkor még nem mostam fel, nem pakoltam össze, és jesszusom, a ruhákat is be kéne hozni a szárítóról, mert kész a mosógép... Állandóan ezek jártak az eszemben miközben sétálni mentünk, játszottunk, mert tudtam, hogy ezt mindet még nekem kéne megcsinálnom. De mikor, ha egyszer Robi annyira igényli, hogy vele legyek? Szóval hiába próbáltam ellazulni, letojni a háztartási teendőket, nem sikerült. Mert hát azért látszott is (szerintem), hogy a lakás nem olyan, mint amilyennek én szeretném.

Na ez az örökös kényszer-érzet végre elmúlt, felhőtlenül koncentrálhatok Robira, mert Éva néni mindent elintéz. Ő az én csodatevőm, és ezt most abszolút komolyan mondom! Jó, természetesen vannak dolgok, amiket továbbra is én csinálok, de az semmi ahhoz képest, mint amit korábban kellett volna. Ráadásul így több időm és energiám marad nem csak Robira, hanem Zolira is.

És persze nem mellesleg nincs az a félelmem, ha jön valaki, hogy " Te jó ég, mit gondolhat rólunk, hogy néz ki a lakásunk...", azaz bátran merek vendéget fogadni, akár váratlanul is.

Szóval összességében minden szempontból: Éljen! :)

Szerencsére Robinak viszonylag hamar kialakult egy jól követhető és betartható napi rutinja. (Nyilván vannak dolgok, amik ezt befolyásolják, vagy eltérítik, de többnyire tudjuk hozni a formánkat :) )

A rövidtávú menetrend az a napirendünk Ami úgy néz ki, hogy:

• 7 és fél 8 között felkel, reggelizik az apjával (tápszert),
• majd játszik max. 9ig (miközben Zoli készülődik is munkába)
• 9 körül pápát intünk apának, és Robi lefekszik aludni nagyjából egy órára
• 10 körül tízórai (gyümölcs, túrókrém, joghurt ilyesmik - minden házilag),
• aztán kb délig játék,
• kb déltől kb 1ig alvás,
• majd ebéd (főzelék husival, sajttal, vagy tojással - szintén házilag),
• egy rövid mókázás után elkészülünk és irány sétálni (igyekszem minden körülmények között kivinni, de ha nem jön össze, akkor játszunk bent)
• kb 3tól ismét alvás
• kb 4kor uzsonna (tápszer), aztán
• játszunk, skype-olunk a nagyszülőkkel, és ha még korábban nem tettük, akkor kimegyünk levegőzni
• 6-7 óra között hazaér APAAAAAA :) innentől kezdve nagy játék van kb 7-fél 8ig
• akkor vacsora (ugyanolyan jelleggel, mint az ebéd)
• még egy kis közös játék, ha bírják a fiúk, egyébként pedig
• legkésőbb 8-fél 9 körül fürdetés, és lefekvés :)

Hosszútávon meg úgy nézünk ki, hogy az előbbi menetrend érvényesül hétfőn, kedden, szerdán, aztán csütörtökön általában egyedül fürdetek és altatok, mert Zoli falat mászik, ilyenkor Robi lefektetése után én meg szoktam nézni 1-1 filmet, míg Zoli haza nem ér - ez az én személyes időm :) Aztán pénteken, megint a szokásos, és szombat-vasárnap főleg APA-nap van, a legtöbb dolgot Zoli átveszi, a játszások viszont közösek. Ha maradunk Pesten, akkor elmegyünk még bevásárolni, nézelődni, erre-arra. Ha pedig vidékre megyünk a szüleinkhez (2-3 hetente, ahogy alakul), akkor is igyekszünk tartani a jól bevált napi rutint, de persze hagyjuk kibontakozni a nagyszülőket is :)

Hosszú informálódás után úgy döntöttem, hogy megpróbáljuk Robival ezt a babajelnyelvet megtanulni. Nyilván én is tanulom, hiszen anélkül nem lenne értelme a dolognak. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan válik be majd, és egyáltalán mikor kezd el működni kicsit is.

Csak, hogy én se nagyon maradjak ki a jóból, a fiú-szakasz után én is lebetegedtem. Ezek szerint mégsem vagyok olyan kemény csaj, na :) Az egyetlen szempont, hogy a gyereket vissza ne fertőzzem, bár ez ellen azt gondolom, hogy elég nehéz tenni, hiszen csak én vagyok itthon vele, csak én látom el őt napközben, nyilván valamelyest ki van téve annak a veszélynek, hogy újra elkapja. Hát ez van. Úgy hallom, hogy felébredt, megyek is.

Ha Robinak rossz kedve van napközben, akkor átmegyünk a nappaliba, és megmutatom neki az "igazi apját", akit pár napja fedezett fel. Igen, egy közös, nyaralós kép rólunk, amin Zoli a kamerába mosolyog :) Robi meg úgy örül neki, hogy az már vicces :) Igen, akkor is, ha a másik oldalon ott áll Zoli - teszteltem :D

Röviden és tömören: a BKV bekaphatja.

Hosszabban pedig: Mindig is tudtam, hogy a budapesti tömegközlekedés hagy némi kívánnivalót maga után - és akkor nagyon finoman fogalmaztam... Azt is tudtam, hogy többek között az akadálymentesség nem szerepel az erények listáján. Tegnap meg is tapasztaltam, meg még egy kicsit többet is.

Bementünk ugyanis Robival a munkahelyemre látogatóba, amiről alapvetően azt gondoltam előzetesen, hogy nem lesz egy nagy dolog, mert a busz háztól házig visz, ráadásul többségében alacsony padlósok járnak. Jól ki is néztem, hogy a menetrend szerint mikorra kell odaérnünk, hogy tényleg ilyennel utazhassunk. Időben kint voltunk, vártunk, a busz megérkezett. Nem alacsony padlós volt... Robi miatt nem akartam túl sokat várni, ezért felszálltunk egy másikra, ami majdnem ugyanarra megy, de mégsem jó végig nekünk. Közben elment az, amit eredetileg kinéztem, és beállt a következő, aminek menetrend szerint szintén alacsonynak kellett volna lennie. Kell-e mondanom, hogy nem az volt? Így aztán mentünk a majdnem jó busszal, amíg tudtunk, aztán gyalog még 10 percet persze hogy az "alig forgalmas" Szentendrei út mellett.

Na sebaj, beértünk épségben, jól elbeszélgettünk a kollégákkal, majd hazafelé már volt segítségem, akivel a magas buszra fel tudtunk szállni. Vajon meglepődik-e bárki, hogy elvileg az is alacsony volt, de valahogy mégsem... Lényeg a lényeg, hogy elindultunk ezzel a busszal, az első megállóban, amikor kinyíltak az ajtók, olyan hang jött a nyitószerkezetből, hogy szinte megsüketültem. Robi természetesen halálra volt tőle rémülve, iszonyúan sírni kezdett. Kivenni nem mertem, mert hát mégiscsak veszélyes lett volna, de eldöntöttem, hogy leszállunk, mert nagyon brutális volt az a hang. Robié és az ajtóé is. Úgy voltam vele, hogy inkább várunk akármennyit alacsonyra, de ennek nem teszem ki a gyereket tovább. Szegény nagyon nehezen nyugodott meg, hiszen még 2szer hallota ezt a sivítást, mindannyiszor neki is fogott a sírásnak. 

Összegezve újra csak azt mondhatom, hogy a BKV bekaphatja!!!

Nem hiába jártam Robival együtt eddig taxival... Nem az orromat hordom fenn, hanem úgy érzem, hogy gyakorlatilag lehetetlen normálisan közlekedni babakocsistól a legtöbb járaton. Még ha segítenek is le- és felszállni, maguk az eszközök is botrányos állapotban vannak! Ezek után pl a kék metrót meg sem próbáljuk a gyerekkel. Nem csak lejutni képtelenség, de piszok hangos is!