Alap sztori: Robi decemberben betölti a 3-at, nekem januárban irány dolgozni, ha addig nem jön össze a tesó, így nem tudjuk kivárni a számára kötelező 2016. szeptemberi ovi kezdést, hanem már januártól menni kell. Azaz tanév közben kell beszoktatni. Neki egy kicsit talán eleve nehezebb lehet majd ez a rész, hiszen bölcsibe nem járt, és amúgy is elég érzékeny, idegen gyerekekkel viszonylag zárkózott.

Aktualitás: a körzetes ovi nem valami bizalomgerjesztő számomra, de mivel hónapok óta hiába hívogatok magánovikat szabad férőhelyért (jövő januárról beszélünk...!!!), ezért végső megoldásként kénytelen vagyok belegondolni, hogy esetleg csak a körzetesbe fog beférni, ha egyáltalán... Ja és a héten óvodai előjegyzés, ma bementem feliratkozni, hogy januárra tudjanak rólunk.

És most jön a lényeg.

1. Az óvónők egy része kint bagózott (a kapun belül) az ajtó előtt, amikor odaértem. Oké, hogy a gyerek nem látja, de akkor minek van kiírva a kapura, hogy x méteres körben tilos a dohányzás...??
2. Nem azt várom el, hogy az óvónéni szent életű legyen, de miért ne várhatnám el, hogy ne dohányozzon (legalább az idő alatt, amíg a gyerekemmel foglalkozik)? Az a nő, aki engem beengedett, konkrétan messziről bűzlött, és az ujjai frankón sárgák voltak a nikotintól... Broáf... Azt, hogy milyen rosszarcúak voltak, szinte már említésre sem méltó ezek után.
3. És végül a mentalitás, az intézményi hozzáállás: a januári kezdéssel kapcsolatban kerek perec közölte velem az óvoda vezetője, hogy ja náluk ilyenkor már nincs ám az, mint szeptemberben, hogy anyás beszoktatás... Mondom, párdon, miii? Erre még igen, el is magyarázta, hogy anyuka behozza a gyereket, beadja a csoportba, de nem jöhet be, kint le lehet ülni nézelődni, hiszen ez már egy összeszokott csoport... Én meg csak lestem, megköszöntem, felálltam és eljöttem. Azóta pedig nem térek magamhoz a döbbenettől, hogy ezek komolyan azt hiszik, komolyan azt várják el, hogy egy vadidegenekkel teli szobában egy ismeretlen helyen szó nélkül otthagyom a gyerekemet??? És hogy szerintük ez normális???

Szerintetek? Komolyan, őszintén, tényleg érdekel, hogy ki mit gondol!

Hű, azt meg el is felejtettem leírni, hogy min sokkolódtam nemrég.

Lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, vagy túlságosan vidéki kislány (haha, 32 éves kislány...) vagyok, de én bizony isten még sosem láttam élőben meztelen műcicit - mármint azt a szilikonos fajtát (na nem mintha a sajátomon kívül bármilyen más női mellet sűrűn látnék :)). 

Na, a múlt szerdai torna órám után a női öltözőben ezt az élményt pótolhattam. Hát hogy mennyire volt jó élmény, azt inkább hagyjuk... Félreértés ne essék, nem a műcickók intézményével van bajom - mindenki úgy csinálja magának, ahogy akarja - hanem konkrétan azzal a pár mellel van bajom. Nem voltak extrém nagyok, a mérettel még nem is lett volna gond, de valami nagyon durván látszódott a műtét vonala, és nem alul, hanem szinte már majdnem a bimbó alatt közvetlenül. Esküszöm, hogy az én közel 2 éves császáros hegem egy kis semmiség, egy kis karcolás ahhoz a fércműhöz képest. Alig tudtam nem odanézni, nehéz volt megállni, hogy ne bámuljam, annyira ronda volt. Meg is állapítottam, hogy a csaj vagy soha nem nézte még meg tükörben (kizárt), vagy nem érdekli csak a méret, vagy ő maga se ilyet akart, de már nem tud vele mit tenni... Veszélyes üzem a kés. Hát még a szike...

Gyermekem épp a szobájában önállóan játszik, na akkor én a nappaliban a szőnyegen ülve addig azt a frissen előbújt pár szőrszálat eltávolítom a lábamról csipesszel. (Múlt héten epiláltam, de nyilván máris nőnek vissza a kis szenyák, grrr...) Drága fiam egyszer csak nagy dobogással odatrappol, leguggol velem szemben, szakértő, szigorú szemekkel szótlanul méreget, hogy "anyám vajon mit csinál...?", majd felpattan, kihúzza magát, és szó szerint fölém magasodva, vádlón a lábamra mutatva, nagggyon komolyan szemöldök-összehúzva közli: "BUNDA" :DDD

Ismét egy nagy változás az életünkben:

Vasárnap (többek között) a sok-sok útlezárás miatt azzal az ötlettel álltam elő Zolinak, hogy metróval próbáljunk meg eljutni a sógoromékhoz a megbeszélt családi bandázásra. (Korábban már mentünk vele egyszer, de finoman szólva sem aratott nagy sikert akkor. Robi félt. Szerintem hangos is volt neki, sok volt az ember, meg úgy összességében fenyegetőnek érezhette, volt is riadalom és sírás rendesen.) Ilyen előzményekkel nem állítom, hogy tök nyugodtan indultunk útnak vasárnap délelőtt, de valamikor el kell kezdeni a szoktatást, a körülmények pedig elég ideálisnak tűntek.

Az eredmény pedig több mint parádés, minden várakozásunkat és elképzelésünket felülmúlta. Robi le sem akart szállni a metróról, még nap végén is csak azzal tudtam megnyugtatni, hogy másnap megint megyünk, és meglátogatjuk Artúrt, természetesen metróval :)

Ez tegnap meg is történt (a 4-es metró nekem is újdonság volt :) ), sőt tegnap már mozgólépcsőzött is Robi, nyilván velem kézen fogva.

Artúrral is egyébként szuper jól eljátszottak! Nagyon jó volt őket nézni, annyira édesek voltak együtt :) Ráadásul tényleg együtt, nem csak egymás mellett játszottak. Kergetőztek, adogatták egymásnak a játékokat, sikongattak, kivették a másik kezéből a dolgokat, aztán megint visszaadták tök kedvesen, ment a baba-simi, szóval móka és kacagás volt az egész! Mindössze kb 10 perc volt, amíg mindkét fiú az első megszeppenésből feloldódott. Olyan jó lenne, ha tudnánk sűrűbben találkozni, hogy jól ismerjék egymást a srácok :)

Beköszöntött a május, az öcsém 30 éves lett (utólag is még egyszer boldogságosat neki :) ), a fiam pedig járni kezdett kb ugyanazon a napon (nem egészen 17 hónapos korában). Sokáig váratott magára az önálló elindulással, de megszoktuk már tőle, hogy nagyon biztonsági játékos, és mindent már csak akkor tesz meg, amikor teljesen biztos a dologban. Ennek megfelelően viszont aztán pár nap alatt tökélyre vitte a járás művészetét, már szinte szalad, ráadásul nagyon ügyesen, magabiztosan és stabilan. Esést kb csak akkor produkál, ha valami túl nagy dolgot megpróbál átlépni, és elbotlik benne, vagy sietségében megcsúszik a zoknija a padlón. Ez utóbbi viszont elég ritka, mert akkorákat tud menteni, hogy én már előre fogom a fejemet, de nem történik mégsem baj :)

Nagyjából a járással egy időben átállt a gyermek a napi 1 alvásra is (kivéve front ÉS koránkelés kombó idején). Ez is elég zökkenőmentesen zajlott szerencsére. Pontosabban annyi történt, hogy egyik nap az istenért nem akart álmosodni, hát vártam-vártam. Ebéd utánra már kiütötte magát, de nem akart az ágyában aludni, így a hálóba vittem, és együtt ledőltünk a franciaágyra - mintegy 2 órás alvás erejéig :) Azóta ez így kb be is állt (1-től 3-ig szunya), és nincs ellenemre, sőt. Napközben együtt szundítani egyet a nagy, bújós fiammal - nincs is ennél jobb :) Kicsit aggódtam, hogy majd ezután nem akar a saját ágyában aludni napközben, de nem így lett. Múltkor sütit sütöttem, őt viszont le kellett tenni. Simán elaludt egyedül is. Összességében (még mindig, mint mindig :) ) most is nagyon büszke vagyok rá, és imádom :)))

Az én eltűnésem a blogszférából mindeközben elég prózai okokra vezethető vissza. Leginkább is arra, hogy megpróbálok Robival minél többet a szabadban lenni, ha már egyszer jó az idő. Persze nem az e heti ciklonos özönvízszerű esőkre és szélre gondolok. Viszont előtte rengeteget sétáltunk a Margitszigeten. Sőt a járást megelőző babakocsi-tolást is ott kezdtük el Robival. A nagyrétet oda-vissza rögtön első alkalommal körbesétálta egyedül a kocsit tolva, teljesen fáradhatatlanul nyomta, és kikérte magának, amikor be akartam ültetni a járgányába, mondván, hogy biztos kipurcant. Hát nem :) Na szóval hosszú órákra "kiköltöztünk" tulajdonképpen a szigetre lazsálni, piknikezni, mindezt többször is. Volt, hogy fél 3kor indultunk ki, és este 7kor Zoli jött értünk bringával. Robit akkor ő hozta haza gyerekülésben. Jövő hétre nyarat ígértek, úgyhogy már nagyon várjuk a hasonló délutánokat :)

A kalandok egyébként sosem fogynak el :)

Tegnap Vapianoban voltunk vele 3asban vacsorázni, ami nagyon tetszett neki is, és nekünk is. Egyelőre ennyit pont kibír anélkül, hogy zavarná bármi, vagy unatkozna, esetleg sírna. Egy hosszabb, rendelős-felszolgálós éttermi látogatásra még nem áll készen, de egy 17 hónapostól ez nem is elvárható, mi sem erőltetjük. 

Ma pedig úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk nagyfiúsítani az ágyát, és leszereltük a rácsot az egyik oldalról. Egyelőre nagyon tetszik neki, de az igazi teszt majd éjjel, illetve reggel lesz, amikor altatjuk, vagy amikor ébred. Kíváncsian várom az eredményt... :) 

Digi Kft b+ ...

Előzetes információ: Otthon a szüleimnél a régi cafeteria rendszer miatt az én nevem fut az internet előfizetés.

A történés: ma küldtek nekem egy sms-t, miszerint jövő héttől (dec.9.) korlátozzák a szolgáltatást. Pont. Nem feltételes mód, nem kéremszépen, hanem kijelentőpont.

Felhívom őket, átverekszem magam az automata menük útvesztőjén, ahol közli a csaj, hogy az előző hónapról (elképzelésem sincs, hogy hogyan) de átjött kemény 5, azaz öt Ft, amit akkor nem fizettünk be, plusz tegnap (!) lejárt az ehavi számla fizetési határideje, úgyhogy számoljunk a következményekkel... (???) Mondom, nem értem, hogy egyáltalán hogyan keletkezett 5 Ft tartozás, hiszen rendszeres átutalással történik a számla kiegyenlítése...

Kérdezem tőle, hogy egyébként levélben is érkezett felszólítás - merthogy ugye én nem ott lakom már? Persze ma küldtük ki. MA b+??? Mondom neki, hogy hé, az dec.9-ig oda se ér, ezt mégis hogyan? Hát azt nem tudja, de ez van. Fizessük be, akkor nem lesz baj... Na gyönyörű. Az ember 5 Ft-tal tartozik, meg 1 napot késik, és már lassan a házát is el akarják venni emiatt... Bezzeg aki milliókat-milliárdokat sikkaszt... Tudom, annak van pénze megvenni bárkit kilóra, és tudom, ne dramatizáljak, hanem írassam át az adatokat. Oké, csak lehúzásnak tartottam, hogy csak azért, mert módosítani akarok valamit az adatokban, azért fizessek 500 Ft-ot nekik. Nem az összegről van szó, hanem egyáltalán. Egy rendesen működő internetes felületen nem hiszem, hogy ne lehetne ezt is megtenni.

Na mindegy, így jártunk, most majd intézkedünk, hogy minden rendben legyen.

Még jó, hogy tele a család zsenikkel, kezdve rögtön Zolival, aztán persze rögtön utána én is ott vagyok a sorban :))) Mindketten (újra) feltaláltuk a spanyolviaszt két külön témában :)

A saját forradalmi gondolatom már egyszer kipattant a fejemből, de nem ennyire praktikum-szempontúan. A probléma az volt, hogy mindig is nagyon keveset ittam napközben (nem alkohol, sima folyadék természetesen). Ez mindaddig nem is nagyon volt baj, amíg Robival terhes nem lettem. Akkor muszáj volt valahogy magamra kényszerítenem az ivást. Kitaláltam hát, hogy minden pisilés után legalább 15 nagy korty víz következik, és így gyakorlatilag eleve generálom, hogy újra WC-re kelljen mennem, ami után újra inni fogok. Na igen, akkor működött is. Csakhogy azóta megszületett Robi. Mire WC után kezet mosok, addigra teljesen kimegy a fejemből, hogy innom kell, vagy hiába van az eszemben, nincs rá lehetőségem, hogy eljussak a konyháig. Na a mostani újítás abból áll, hogy egy üveg vizet állandóan a fürdőszobában fogok tartani a csap mellett, hogy kézmosás után rögtön ihassak. És tádáááám, a gond letudva :)

Zoli találmánya számomra még sokkal kellemesebb :) Gesztenyesütés témában merül fel az állandó kérdés, hogy hogyan lehetne hatékonyan bemetszeni a a gesztenye héját, hogy aztán viszonylag könnyen ki is lehessen bontani. (Tekintsünk el a gesztenye minőségétől, azt úgysem tudjuk befolyásolni.) Az a kiindulási alap, hogy elvileg csak a külső héjat szabad X alakban bevágni, az alatta lévő hártyát nem, mert akkor kínkeservesen nehéz lesz szétszedni. Na jó, de hogyan tegyük ezt meg? A kés, bármilyen hegyes/éles bizony sokkal jobban beleszalad a húsába, ráadásul én magam sem tudom szabályozni, örülök, ha a kezemet nem kaszabolom össze... Ekkor jött Zoli, és előkapta a snitzert... De nem ám akármilyet, hanem egy mm-pontosan állítható késűt. Kb 3 mm-nyire engedte ki a pengéjét a kis tekerővel. Ezzel kezdte el bevagdosni a gesztenyéket, amik így pontosan szakszerűen lettek előkészítve, a belső hártya sértetlen maradt, az ujját tökéletesen megkímélte, és végül a gesztenyét még frissen sült forró állapotában is olyan álom könnyű volt megpucolni, hogy én csak lestem!!! Szóval ha jót akartok magatoknak, akkor gesztenyéhez csakis profi snitzert használjatok. A kis tekerentyű a lényeg rajta, ne simán tolható kés legyen benne néhány fokozattal.

A miénk ilyen (a tekerentyű a felső képen látszik jobb oldalon):

Az van, hogy a tegnap délutáni 16:30-as kezdésű alvás Robinál eltartott egészen ma reggel 6-ig :) Se hálózsák, se vacsora, se tiszta pelus (a Pampers egy HŐS!!!). Párszor betakargattuk éjszaka, de ébredésre így is ki volt takarózva.

Én meg egész éjjel rosszul aludtam, mert azon aggódtam, hogy nincs-e valami baja ennek a gyereknek. Persze nyilván nincs, csak álmos volt, na :)

És hogy mik a következtetések? Délutáni alvást nem kezdünk meg tiszta pelus és hálózsák nélkül - legalább is, amíg a tél tart, addig biztosan nem :)