Annyival nyugodtabb vagyok, amióta hetente egyszer takarítónő jár hozzánk megcsinálni a nagytakarítást... Nem nyomaszt folyton a gondolat, hogy még a kádat ki kéne pucolni, még fel kéne porszívózni, még a WC-t ki kéne takarítani, és akkor még nem mostam fel, nem pakoltam össze, és jesszusom, a ruhákat is be kéne hozni a szárítóról, mert kész a mosógép... Állandóan ezek jártak az eszemben miközben sétálni mentünk, játszottunk, mert tudtam, hogy ezt mindet még nekem kéne megcsinálnom. De mikor, ha egyszer Robi annyira igényli, hogy vele legyek? Szóval hiába próbáltam ellazulni, letojni a háztartási teendőket, nem sikerült. Mert hát azért látszott is (szerintem), hogy a lakás nem olyan, mint amilyennek én szeretném.

Na ez az örökös kényszer-érzet végre elmúlt, felhőtlenül koncentrálhatok Robira, mert Éva néni mindent elintéz. Ő az én csodatevőm, és ezt most abszolút komolyan mondom! Jó, természetesen vannak dolgok, amiket továbbra is én csinálok, de az semmi ahhoz képest, mint amit korábban kellett volna. Ráadásul így több időm és energiám marad nem csak Robira, hanem Zolira is.

És persze nem mellesleg nincs az a félelmem, ha jön valaki, hogy " Te jó ég, mit gondolhat rólunk, hogy néz ki a lakásunk...", azaz bátran merek vendéget fogadni, akár váratlanul is.

Szóval összességében minden szempontból: Éljen! :)