Azt hiszem, hogy én igazán próbálok toleráns lenni mindenkivel, tiszteletben tartom más emberek világnézetét, hitét, még ha az nem is egyezik az enyémmel. Az egyetlen kérésem csakis az, hogy mások is tartsák tiszteletben az én dolgaimat, azaz ne akarjanak semmit rám tukmálni, legyen szó akár vallásról, akár bevált mosószerről. Ez a bevezetője a történetnek, ami az imént esett meg, de nem hitelméleti vitát akarok nyitni, a legkevésbé sem!

Fél órája kb befejezte Robi a vacsorát és rögtön el is álmosodott, úgyhogy letettem. Abban a pillanatban csöngettek. Kimentem, és két idős nő állt ott, semmi olyasfajta kérdés nem hangzott el, hogy zavarnak-e, hanem rögtön bele a lecsóba: Biblia és Isten és reméli, hogy én hívő vagyok... Ekkor kezdett el sírni Robi. Mondtam, hogy elnézést, de a hitem rám tartozik, és bocsánat, de mennem kell, altatnám a fiamat, amint hallhatják, sír. Erre az egyik nő közölte velem, hogy még ráérek, mert ez még csak nyöszörgés, vagy hiszti... Na mondom mi van??? Itt azért elborult az agyam, és csak a jólneveltségem miatt nem mondtam semmi otrombaságot, de gyakorlatilag azonnal rájuk csuktam az ajtót! Majd azt én eldöntöm, hogy a fiam mennyire sír, és mennyire van épp szüksége rám, nehogy már egy vadidegen dirigáljon nekem, basszus...!!! Hú, még most is tök pipa vagyok!

Szerencsére Robi utána pár perc alatt elaludt azért, és ez a legfontosabb!