...a saját idiótaságom következményeit "élvezem"...

Múlt csütörtökön kezdődött a dolog azzal, hogy fürödtem és hajat mostam, de Robit nem akartam megijeszteni, Zoli meg nem volt itthon, ezért a hajamat úgy hagytam szárítatlanul. Nem lett volna gond, ha a lakásban mondjuk 30 fok van, de hát annyi nincs. Csak kb. 20. Na szóval rendkívül okos ötlet volt tőlem, mit ne mondjak... 20 fokban vizes hajjal üldögélni a nappaliban a gyerekkel játszva, igen (vállveregetés).

Amikor még aznap este tüsszögni kezdtem, akkor már gyanús volt, hogy hibáztam, csak akkor még elkönyveltem egy szimpla náthának - ami nálam nem betegség.

No hétfőn azért már nem így gondoltam, tegnapra pedig annyira elhatalmasodott a dolog (és még Robi nem-alvásával is tetéződött...), hogy muszáj volt segítséget kérnem. Felhívtuk Zoli anyukáját, aki szerencsére el tudott jönni, én pedig pihenhetek, gyógyulhatok. Jó volt az időzítés, mert tegnap estére már hőemelkedésem is lett, mára pedig a hangom is szinte teljesen elment. Jól esik feküdni, na.

Közben viszont azért Robi néha benéz rám, leellenőriz, én pedig hallgatom, hogy játszanak a mamával. Tudatosult is bennem sokadszorra, hogy (kényszerhelyzetet kivéve persze) képtelen lennék őt lepasszolni egy számára vadidegen babysitternek csak azért, hogy mondjuk a karrieremet építhessem. Nem tudnám elviselni, hogy kimaradok Az Életéből, nem látom a nagy attrakcióit, nem velem együtt éli át ezeket a pillanatokat. Még most is nehezen maradok nyugton fekve miközben hallom, hogy milyen ügyesen próbál tornyot építeni. Legszívesebben ott lennék, csak most nem bírok.

A végkövetkeztetés csak annyi, hogy örülök, hogy megtehetem, hogy addig maradok itthon vele, amíg lehet.

Pár nappal ezelőtt arra figyeltünk fel, hogy Robi pelusozás közben nagyon feszeng, aztán a helyzet fokozódásaként már rendesen üvölt is. Hamar rájöttünk (hiszen látszata is volt), hogy fáj neki ahogy tisztába teszem, fáj bármilyen finoman is érek hozzá - teljesen ki volt vörösödve a popsija, még mintha púpok is lettek volna rajta. Mondanom sem kell, hogy minden egyes peluscsere kínszenvedés volt. Neki azért, mert fájlalta, nekem meg azért, mert neki ennyire fájt.

Az egyik ilyen alkalom előtt már olyan szinten volt az érzékenysége, hogy miközben Antibaby-vel telefonáltunk, Robi már rá sem tudott ülni a csomagra, és ott sírt a kezemben.

A védőnő kapásból rávágta, hogy tipikus fogzási tünet (amit én készséggel elhiszek, mintha látnám is a bal felső kettesét...), mert ilyenkor sokkal savasabb a végtermék, és az könnyen/hamar kimarja a fenekét. Sok popsi-szellőztetést, vizes lemosást és Sudokrémet javasolt. Az elsővel még jók voltunk, bár rögtön összepisilta a body-t is, úgyhogy lehetett átöltöztetni is. A második, a vizes lemosás, na az nem olyan egyszerű nálunk, mint ahogy az hangzik, Robit ugyanis még a kádba is elég nehéz betuszkolni anélkül, hogy félne, nem hogy csak úgy betartani őt a csap alá... Na és a 3., a Sudokrém... Lehet, hogy szinte mindenkinek beválik, és csak arra esküszik az anyukák 99%-a, de mivel a gyermeknek ez is csípte a fenekét, ezért (is) én nem akartam többet próbálkozni vele.

Végül Antibaby mentett meg minket, kaptunk tőle szuper krémet még aznap este. Azóta is azt használjuk, már másnap reggelre jobb lett a helyzet tőle! A pirosodás még nem múlt el teljesen, de szerintem azért nem, mert hiszen állandóan ki van téve Robi feneke ennek a savas kémhatásnak most. De már az is nagyon nagy előrelépés, hogy nem sír pelusozás közben, és nem egy tortúra az egész, hanem ugyanúgy nevetgélünk, beszélgetünk, mondókázunk, mint korábban.

Az orvosnál ugyan nem derült ki, hogy Zolinak mi a baja konkrétan, de biztos ami biztos, azért felírtak neki antibiotikumot... De hogy miért ezzel kell kezdeni, azt nem tudom megértetni! Főleg, hogy tényleg azt sem tudjuk, hogy mit kell antizni... De utálom az efféle orvosi hozzáállást!

Zoli tegnap reggel kezdte el fájlalni a torkát, illetve már szombat este is volt némi gyanú, mint utólag kiderült. Ma úgy jött haza a munkából, hogy alig állt a lábán, 37,8-at mértünk, szédelgett a felfelé menő láztól, és a hangja borzalmas volt. Ivott egy Neocitrant meg egy nagy bögre teát, és még Robi előtt ágyba bújt, így őt én egyedül fektettem le ma kb 20 perccel később. Zolinak holnap reggel fél 8-ra pedig irány az orvos.

Ha mindez nem lenne elég, akkor szólok, hogy az imént a bébiőrön keresztül hallottam már kétszer is, hogy Robi ismét köhög...

...a hétvégén. Az úgy volt, hogy Pesten akartunk maradni, de apu pénteken délután telefonált, hogy mégis hazaér, van-e valami programunk, mert ha nincs, akkor hazamehetnénk. Így aztán fel is kerekedtünk este, és fél 10 felé meg is érkeztünk. Robi nagyon álmos volt, mert egész délután nem volt hajlandó elaludni, és az úton is csak az utolsó fél órában szundított. Amikor odaértünk, akkor szinte azonnal le is tettük őt aludni.

A gyermek a hétvége során többször is meglepett minket, egyáltalán nem  azt produkálta bizonyos helyzetekben, mint amit mi gondoltunk,

Fura volt pl, hogy a helyet mennyire idegenként kezelte (szerencsére Mamát és Papát mindig megismeri :)), legalább is az ottani kiságyát: nem volt hajlandó napközben abban elaludni. Zoli nagy duzzogva persze feláldozta magát, hogy jó, ő akkor majd alszik együtt a gyerekkel :) Kb  erre várt már, amióta csak a fia megszületett, úgyhogy még kifejezetten élvezte is a helyzetet, főleg azért, mert Robi eddig semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy velünk együtt aludjon. Na de most végre :)

Aztán szombat délben névnapi ebéd volt a nagyszüleimnél. Mi Zolival lélekben felkészültünk, hogy mivel mostanában úgyis eléggé fél az idegenektől, így valószínűleg nem fogunk tudni sokáig maradni, mert tuti meg lesz ijedve a sok ismeretlen arctól. Erre mi történik? Soha még ennyire laza és felszabadult nem volt. Kb rögtön bárkinek hagyta, hogy megdédelgesse őt, aztán a földön hempergett, vígan kacarászott, gurítgatta a labdát, huncutkodott, mindezt több órán keresztül. Teljesen le voltunk döbbenve, hogy micsoda kis nyílt és közvetlen lett a fiunk :) Persze nem mellékes, hogy kezdésnek egy hatalmas fonott kalácsot kézbe kapott, hogy birkózzon vele, tetszett is neki a szitu :)

Vasárnap délután volt egy kis csajozás is, Dorciék látogattak meg minket. Zolival mindketten el voltunk varázsolva a kiscsajtól, én már persze jó előre össze is boronáltam Robival a lányt, annyira cuki :))) Hátha sikerül sűrűbben is találkoznunk, még akkor is, ha felnőttként nem találnak egymásra a csemeték :) De korban közel vannak egymáshoz, és ez mindenképp jó dolog.

Ma egyébként nagyjából rögtön helyreállt a napirend, Robi a saját ágyában aludt. Napközben. Merthogy az éjszakát viszont velünk töltötte. Ilyen a 10 hónap alatt összesen talán 2szer fordult elő, és utoljára kb 1 hetesen... Most egyszerűen nem nyugodott meg, úgyhogy Zoli áthozta hozzánk. Nem mondom, hogy nem volt csoda jó érzés vele aludni, de azért nem szeretném rászoktatni.

Napközben Robi az új felüléses tudományát gyakorolta szorgalmasan, szinte egyfolytában. Ma csak kétszer aludt, és a második előtt még mosógép-vizit közben valami csoda folytán még a lábamba kapaszkodva sikerült fel is állnia!!! Szerintem észre se vette, hogy mit csinál, ráadásul olyan gyorsan csinálta, hogy nekem is agyalnom kell utólag, hogy hogyan is történt a dolog :)

Ami viszont rossz hír, hogy Robi megint elkezdett hurutosan köhögni és törtyögni orrilag, úgyhogy Ancsi, bocsánat, remélem nem adtunk át Nektek vasárnap semmi kéretlen ajándékot :( Mi most újra gyógyszerezünk, vitaminozunk, orrot szívunk, aztán talán hamar elmúlik a kórság. Bízom benne tényleg, hogy másnak nem passzoltuk le...

Na persze, még hogy minimális az a szotty... Hát nem, ehelyett hörghurut. Hétfőn este jött ki a doki néni megnézni Robit (miután 3 órát vártunk a rendelő előtt, de még mindig 20-an voltak előttünk...), és akkor állapította meg. Na de sebaj, átvészeljük, viszonylag úgyis jól viseli ezt az egészet Robi.

Csak, hogy én se nagyon maradjak ki a jóból, a fiú-szakasz után én is lebetegedtem. Ezek szerint mégsem vagyok olyan kemény csaj, na :) Az egyetlen szempont, hogy a gyereket vissza ne fertőzzem, bár ez ellen azt gondolom, hogy elég nehéz tenni, hiszen csak én vagyok itthon vele, csak én látom el őt napközben, nyilván valamelyest ki van téve annak a veszélynek, hogy újra elkapja. Hát ez van. Úgy hallom, hogy felébredt, megyek is.

Azért egész jók voltunk, Robinak 9 hónapig semmi betegsége nem volt, pedig tápos gyerek. Ja igen, mert sokaktól hallottam és kaptam meg, hogy na majd folyton beteg lesz, mert nem tudtam szoptatni (ahapersze, keltsed még bennem a lelkifurdalást, köszi...). 

Na szóval 9 hónapig és egy hétig kitartottunk, de ezen a héten jött egy kisebb lejtő. Talán nem komoly a dolog, de azért akad egy kis törtyögés, hapcizás, meg volt némi hőemelkedés-gyanú is. Ezek miatt aztán Robi életében először szükségessé vált a lázmérés, orrspray-zés és az orrszívás. Mit ne mondjak, egyik sem volt valami sikertörténet - és akkor még finoman fogalmaztam... Egyedül képtelenség ezeket megcsinálni vele, nagyon erős, és nagyon küzd ellenem. Ráadásul úgy üvölt, mint akit kínoznak. Pedig egyik művelet sem fájdalmas, csak egyszerűen ő nem akarja, és így fejezi ezt ki. Kénytelenek vagyunk lefogni, bármennyire is fáj a szívem közben, de az ő érdeke ezt diktálja. És persze utána jobban érzi magát (miután hajlandó elfelejteni a sértődést :)). Csak elég szar látni, hogy szó szerint retteg attól, hogy most mi fog vele történni. A porszívó hangja még fokozza is ezt a rémületet...