Az utóbbi idők egyik legnagyobb sokk hatása a szüleimnél töltött 2 hét alatt ért (július vége-augusztus eleje). Azóta tartogatom magamban, emésztgetem, de már muszáj kiírnom. Majdnem elnézést kértem, hogy lehet, hogy másoknak ez piti dolognak hangzik majd, de álljunk már meg, ez az én blogom, vagymi :)

Szóval egy ártatlan érdeklődő skype chatből egy hatalmas kavarodás lett. Az egyik kedves barátom (akit 16 éves korom óta ismerek, és akivel még kínlódtunk is hosszú éveken keresztül, hogy hogyan és mit kezdjünk egymással, de végül mindig úgy alakult, hogy sosem lett semmi) közölte, hogy szeret. Én persze vettem a lapot, és jól elviccelődtünk, de kiderült, hogy ez nem vicc. 15 éve szeret folyamatosan. Szeret, mint szerelmes. Tehát úgy szeret, na. Igen, még most is. Engem, akinek van egy 8 hónapos fia. Ő, akinek van egy 3 éves lánya. Ő, akire 16 éves koromtól kb 24 éves koromig vágytam volna, ha... Ha-ha... Arra gondolok, hogy nekem nem kell brazil szappanoperát néznem, mert hirtelen az életem vált azzá. És arra is gondolok, hogy milyen jó, hogy ez az egész akkor derült ki, amikor vidéken voltam, és nem Pesten, nem egy városban vele, és nem tudtuk személyesen megvitatni. Mondhatnám, hogy nem érintett meg a vallomása, mert olyan kemény vagyok, mint a kő, de rohadtul nem így van. Pontosabban nem így volt. Hazudhatnám, hogy egyértelmű és azonnali elutasítás volt a válaszom, de ez sem így volt. Egyre csak kérdezősködtem, hogy miért-miért-miért... Aztán meg, hogy miért most. Meg, hogy akkor miért nem stbstbstb... És persze szégyelltem magam, hogy el-eljátszottam a gondolattal, hogy... De nem tehetek róla, irdatlanul felkavarta a lelkivilágomat! Volt olyan, hogy egészen belemerültem egy "mi-lett-volna-ha" élet gondolatába, és sajnálkoztam, hogy nem úgy alakult.

Heteken keresztül gyötrődtem ezen az egészen, míg szépen lecsengett, elcsendesült, kitisztult a kép, elült a vihar a lelkemben. És hogy ehhez mi kellett? Megbeszéltem az egészet Zolival. Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de bejött. Nagyon sok verziót, érvet végiggondoltam persze egyedül is magamban, de mindent elmeséltem Zolinak is. Szerencsére nem az az őrült féltékeny típus (ismeri az illetékest ugyanis), de azért erre most ő is azt mondta, hogy hát nem biztos, hogy szerencsés lenne mostanában találkoznom vele. Főleg, ha komolyan gondolta, amit mondott. Márpedig...

Nem tudom, hogy mi lesz így, mert azért a barátságot sajnálnám. De egyértelmű, hogy a családom, a SAJÁT családom, az IGAZI Életem sokkal fontosabb, mint egy beteljesületlen, megvalósulatlan (szép) álom.

Így visszaolvasva még mindig csak nagyon-nagyon tömény kivonatot írtam le az egészből, de valószínűleg úgysem tudnék mindent jól rögzíteni, ami a fejemben lejátszódott ezalatt a pár hét alatt.

... történt az utóbbi időben, hogy hirtelen azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Vagy, hogy egyáltalán írjak-e mindenről. Valószínűleg nem fogok. Ez a hátránya annak, ha nyilvános blogot vezet az ember: nem mer mindent megörökíteni. Régen spirál füzetbe írtam naplót, na az tényleg bizalmasom volt, bármit elmondhattam neki, nem kritizált, viszont mindent meghallgatott, és utólag is jó visszaolvasni. Csak tollal írni sokkal lassabb volt, mint így most gépelni.

Na mindegy. Ez csak rizsa. Azért is nem írtam, mert alapvetően ez a blog Robiról szól, pontosabban arról, hogy milyen a családunk élete vele kiegészülve.

De mióta a freeblog bemondta az unalmast, azóta nem tudtam leírni sehova az én dolgaimat, az én "külön" életemet, mármint azokat a gondolatokat, amiket Sziszamisza-freebloggerinaként lejegyeztem (volna) ott. Szóval azt hiszem, hogy ez most kicsit mérföldkő lesz itt, és innentől jobban összemosódik majd az egész, a Kishangleányosdi Robival, és a Sziszamiszásdi velem. Majd az ilyen posztokat legfeljebb Sziszamisza címkével (is) illetem.

Eltelt gyorsan a második nyaralásunk 2 hete is, újra itt vagyunk Pesten, és közben lehetőségünk nyílik egy gratis 3. lazulást is megejteni, még egyszer a Balatonnál, Zoli szüleinél :) Természetesen kapva kapunk az alkalmon, már csak azért is mert ezúttal nem csak én maradok ott Robival kettesben, hanem Zoli is kiveszi a szabiját, szóval 9 nap együtt... :) Pontosabban ebből egy nap teljesen "lepasszoljuk" a gyerkőcöt a nagyszülőknek, ugyanis mi lagziba készülünk. Ez lesz az első alkalom Robi születése óta, hogy ketten megyünk valahova szórakozni. Nem hiányzott eddig, és most is nagyon fura lesz, szerintem végig arra fogok gondolni, hogy vele mi van.

Olyan már volt (most pénteken), hogy Zoli szülei itt hétvégéztek, ezért lefektetés után egy fél órára elugrottunk a Tescoba nagybevásárolni ketten - so romantic... :) Akkor is hiányzott Robi, még ha hülyén is hangzik.

Változások időközben:

Robi tegnap 8 hónapos lett, a múlt hét folyamán pedig előbújt a 3., majd a 4. fogacskája is (felső metszők - bal, majd a jobb). Gyanús, hogy a bal felső ketteske is kikandikál, de azt még nem kiabálom el :) Minden esetre kettővel is veszettül tud harapni! :)

Hivatalosan a tegnapi orvosi mérés szerint 8840 g és 70 cm, bár ez utóbbit kétségbe vonom, mert itthon 70 cm-es a pelenkázólapunk, és bizony a fiú lelóg róla...

Áttértünk a Milumil HA2-es tápszerre, na és persze továbbra is folyik a hozzátáplálás. Az eddigiek mellé bejött még a paradicsom, a póréhagyma, a körte, a csirkemáj és a túró, holnaptól pedig a szilva, aztán következik a tojássárgája. Elég változatos most már a menüje, ami viszont állandó az az étvágya - szerencsére :) Sokat eszik, és jó étvággyal, örömmel, nem válogat. Főzelékből ebédre és vacsorára simán megeszik 350 g-ot(!!!), nem is tudom, hogy hova fér belé...

Még mindig csak hátrafelé tolat, meg körbe-körbe pörög, ez nyugtalanított is egy darabig, hiszen mostanra már "illene" kúsznia. Aztán beszéltünk a gyógytornásszal, és ő megnyugtatott. Eleve vannak különbségek az azonos korú babák között, eleve mindenki különböző, eleve léteznek lassabb mozgásfejlődésű picikék, és Robi eleve egyfajta hátránnyal indult a letapadt izmai miatt. Szóval egyedi elbírálás szerint abszolút nincs elkésve a kúszással sem.

Szinte mindenki azzal jön nekem, hogy addig örüljek, amíg leteszem és ott marad, de én alig várom, hogy tudjon jönni-menni, csúszni-mászni. Most erőteljesen benne vagyunk a szeparációs szorongós időszakban, és pisilni is alig tudok kimenni, azonnal úgy sír szegénykém, mintha bántaná valaki. Nem siettetni akarom a fejlődését, csak szeretném, ha nem lenne rossz ez neki - tudom, ilyen nincs. Egyébként ennek az időszaknak is megvan a maga szépsége: még a szokásosnál is többet lehet babusgatni, amíg még hagyja magát :)))

Úgy szeretem ezt a kis tündérmanót, hogy azt nem lehet elmondani! Annyira okos, ügyes, és persze szép is, nekem ő a legszebb, de hát én elfogult vagyok, szóval ez így van jól :)

2. nyaralás ON :) 

Ma indulunk le a szüleimhez vidékre, 2 hétig maradunk is Robival :-)

Mondjuk eddig sem gondoltam, hogy rosszul főzök (még ha szerénytelenül is hangzik), de most, hogy Robinak is egyre változatosabb ételeket készíthetek, kiderül, hogy tényleg értek hozzá :))) Na jó, ő nem feltétlenül lenne mérvadó ebben (mármint, hogy megeszi), de Zoli is teljesen odáig van érte, meg én is. Igen, a babakajáért :)

A mai ebéd pl.: brokkoli és répa olívaolajon és vízen megpárolva, krumplival besűrítve, petrezselyemmel ízesítve, csirkemell husival felturbózva :)

Persze csak a maga módján, amolyan 7 hónapos formán, de ma kezdte, hogy ennyire határozottan szótagokat ismételget :) Ga-ga-ga, ka-ka-ka, ve-ve-ve és ilyenek, megzabálom, olyan cuki! :) Ja és persze a va-va-va, amit egyértelműen a kutyák emlegetésekor mond... Tudom, elfogult vagyok, de akkor is. Mert hogy azt is tudom, hogy kb születése óta mondjuk neki folyamatosan, hogy kutyus=vauvau, szóval abszolút nem csodálkoznék, ha ezzel kezdené a beszédet :)

Egyébként önmagában már az is szívmelengető, megható, büszkeséggel eltöltő érzés, hogy napról-napra (szinte percről-perce) látom fejlődni a kisfiamat, de amikor ez a lurkó az apja kezében áll neki először igazán beszélni (a fentiek szerint), és erre a büszke apának könnybe lábad a szeme, az még rátesz egy lapáttal erre a leírhatatlan érzésre... :)

... a nagyszülőknél egy szobában alszunk Robival. Előző éjjel felébredek, és azt hallom, hogy a gyerek gagyarászik a sötétben, és a csörgőivel játszik :) 

Mert ugye egy kis tündér, és attól, hogy ő nem alszik, még nem ébreszti fel a szülőket, hanem szépen elfoglalja magát :)

Na mostanra határozottan kijött Robi alsó 2 metszőfoga, rág is vele veszettül :) Most épp a brokkolit vezetjük be neki újdonságként, meg elkezdtem használni zöldfűszereket is a főzelékekbe. A kapros tökfőzelék (is) nagyon nyerő volt, ma pedig petrezselyemmel ízesített répa-krumplifőzelék következik főtt csirkemellel. Megkóstoltam, és szerintem is isteni :) Aztán már előre örülök, mert szerintem a következő a paradicsom lesz, és az is jól variálható.

A mozgás terén pedig az a helyzet, hogy gyakorlatilag küszöbén állunk a kúszásnak, lábbal már tudja tolni magát erősen a fiú, de ettől egyelőre csak a popsija emelkedik, mert a kézzel történő kommandózást még nem kombinálta hozzá ehhez - de a gyógytornász szerint kb ez a következő lépés :) Forog maga körül, mint az óramutató, hason fekve leginkább hátrafelé halad, hátról hasra profin gördül, de visszafordulni már lusta, pedig tudom, hogy képes rá, láttam :) Csak hát nincs hozzá motivációja, meg amúgy is egyszerűbb nekem szólni :D

Alvással még mindig nagyon jól állunk, naponta 4szer, azaz minden ciklus végén alszik, plusz éjszaka. Zoli persze így is képes panaszkodni, hogy túl korán(6 körül) kel a gyerek, és emiatt ő is, de ilyenkor szoktam csitítani, mert baromira nincs igaza, inkább örülnie kellene a szerencsénknek.

Ó, jajj, csak minden rendben legyen...

UPDATE:

Egyelőre úgy tűnik, hogy minden oké, de még azért nem kiabáljuk el, 1 hónapig legalább várunk. (Nem, velünk semmi baj, most másért aggódunk.)