Mindig mikor Robival játszom, altatom, sétálunk, teszünk-veszünk, akkor egy csomó dolog eszembe jut, hogy na ezt és ezt feltétlenül örökítsem meg majd a blogban. Aztán leülök a gép elé, és nem jutnak eszembe ezek a nagy pillanatok. Pedig fontosak lennének, jó lenne később visszaolvasni, de mégsem jutnak eszembe. Elhülyültem, na :) Zoli például rendszeresen jókat mosolyog rajtam, hogy Robi mondjuk épp már alszik, tehát nincs velem, és nem is hall, és én mégis fennhangon énekelek gyerekdalokat :) Ez is lehetne az idiotizmus jele, bár én inkább annak tudom be, hogy most egészen más dolgok iránt érdeklődöm, mint mondjuk bő egy éve :)

Nézegetem közben a gyerkőc képeit, és már most döbbenetes, hogy 4 hónap alatt mennyit nőtt, mennyit változott! És ez még csak a kezdet :) Nem emlékszem pl, hogy mikor múlt el a hasfájása, ami pedig sokáig és erőteljesen okozott problémát neki. Azt tudom, hogy az Infacol segített valamelyest, de egyszer csak már nem kellett. Nem emlékszem, hogy hogyan és mikor sikerült kialakítani a napirendet, pedig tény, hogy van ilyenünk, és egész szépen tartjuk is általában.

Az tuti, hogy az első 1-2 hónapot mi amolyan autopilot üzemmódban csináltuk végig, pedig Robi egyébként elejétől fogva egy kis tündér, még az éjszakákra sem lehet panaszunk. Igen, az eleje nem könnyű, de azért bátran mondom, hogy megéri :) Főleg, amikor meglát engem és rám mosolyog :) De jó lenne, ha az összes ilyen cuki-édes pillanat be tudna rögzülni valahova, és visszanézhető lenne :)