...és már legalább 2 órája kész a mosógép, az ajtaja csukva, ki se kapcsoltam, ott pállanak benne a ruhák, de mi csak játszunk, és építünk, és rombolunk, és olvasunk, és amikor a következő óra végén felállok, és azt mondom, hogy most már tényleg muszáj anyának kiteregetnie, ő meg erre "nem enged", mert velem akar játszani, és csak kifejezi az erre vonatkozó nagyon is jogos igényét, akkor én igazán rohadtul érzem magam, miközben azt válaszolom, hogy de anya most egy picit nem ér rá veled játszani... Hiába teszem hozzá, hogy csak pár perc, és jövök vissza, ez a "nem érek rád" rész akkor is ott visszhangzik a saját fülemben, még nekem magamnak is pofonszerűen rosszul esik. 

Biztosan túlreagálom, de tényleg utálom azt érezni, hogy nekem sürgősebb dolgom van, mint a saját gyerekem. Mert hát mégis mi lenne fontosabb, mint hogy kiélvezzük az együtt töltött időt, és hogy főleg amíg ő kéri, addig minden percemet neki szenteljem? Ugyanakkor azért nyilván frusztrál kicsit a mosógépben hagyott ruha is, aminek meg aztán tényleg fölöslegesen szabadkozom, hogy ezért vagy azért nem érek rá, az tojik mindenre, berohad ha úgy tartja kedve.

Lazábbnak kéne lennem, na.