"...és jó gyerek...?"

Születése óta jönnek nekem ezzel. Nem b+, már 2 hetes korában rosszalkodott: gonoszkodásból szétpakolt, összetört mindent és csak azért sírt mindig is, hogy a környezetét kikészítse... 

Hogy tudna egy csecsemő ROSSZ lenni???

Hogy lehet ilyet kérdezni?

Azért egész jók voltunk, Robinak 9 hónapig semmi betegsége nem volt, pedig tápos gyerek. Ja igen, mert sokaktól hallottam és kaptam meg, hogy na majd folyton beteg lesz, mert nem tudtam szoptatni (ahapersze, keltsed még bennem a lelkifurdalást, köszi...). 

Na szóval 9 hónapig és egy hétig kitartottunk, de ezen a héten jött egy kisebb lejtő. Talán nem komoly a dolog, de azért akad egy kis törtyögés, hapcizás, meg volt némi hőemelkedés-gyanú is. Ezek miatt aztán Robi életében először szükségessé vált a lázmérés, orrspray-zés és az orrszívás. Mit ne mondjak, egyik sem volt valami sikertörténet - és akkor még finoman fogalmaztam... Egyedül képtelenség ezeket megcsinálni vele, nagyon erős, és nagyon küzd ellenem. Ráadásul úgy üvölt, mint akit kínoznak. Pedig egyik művelet sem fájdalmas, csak egyszerűen ő nem akarja, és így fejezi ezt ki. Kénytelenek vagyunk lefogni, bármennyire is fáj a szívem közben, de az ő érdeke ezt diktálja. És persze utána jobban érzi magát (miután hajlandó elfelejteni a sértődést :)). Csak elég szar látni, hogy szó szerint retteg attól, hogy most mi fog vele történni. A porszívó hangja még fokozza is ezt a rémületet...

Először is a BKV (vagy mittomén BKK) megint bekaphatja, megint az alacsony padlós buszok hiányával van gondom.

Ma Robit vittük Budakeszire a Gézengúz Alapítványhoz vizsgálatra, és úgy volt, hogy Zoli munkahelyéig elbuszozunk, majd onnan autózunk tovább. Na persze megint nem olyan busz volt, mint amit menetrend írt, végül Zolinak kellett teljesen bejönnie értünk. Tegyük hozzá, hogy a következő buszt, ami jó lett volna, még így is megelőztük, és így is gyorsabban értünk ki a helyszínre - no comment...

Na de a lényeg. Tornát váltunk. Ez ma tulajdonképp eldőlt. A kérdés csak az, hogy úszni is kell majd, vagy csak "sima" torna.

A vizsgálatra eredetileg azért volt szükség, mert Robi bár elmúlt 9 hónapos, de még mindig nem kúszik-mászik. Engem már aggaszt egy ideje a dolog, de mivel a Dévényt eddig is csináltuk, próbáltam megnyugodni, hogy jó kezekben vagyunk, szakember felügyeli a dolgokat. Ez egyébként igaz is. Csak aztán egy múlt heti kontrollon egy doki megpendítette, hogy talán a Dévény már túl kevés Robinak. Így aztán megnézettük őt a Gézengúzban. Kedvesek, aranyosak, hozzáértők, szimpatikusak. És amit elmondtak, az alapján én most piszok szarul érzem magam. A mozgásterapeuta szerint egy ilyen kis érzékeny lelkű gyereknek, mint amilyen Robi, nagyon nem mindegy, hogy hogyan segítenek. Neki egy Dévény kezelés irtó nagy stressz helyzet, és ez meglátszik azon is, ahogy most a vizsgálatra reagált. Meg valószínűleg ebből kifolyólag maga a mozgás sem túl vonzó dolog neki, valamelyest ezzel a negatív élménnyel kapcsolja össze. Úgyhogy nekem most azért van hatalmas lelkifurdalásom, mert bár segíteni akartam Robinak a Dévénnyel (és persze valamelyest segítettem is), de az ő eleve meglévő bizalmatlanságát a világgal szemben csak felerősítettem ezáltal. Testileg előrébb léptünk kicsit, de lelkileg hátrébb. Tudnám még dramatizálni (elég drámainak érzem a dolgot amúgy tényleg...), de ha most váltunk, akkor talán még bízhatok benne, hogy a mozgásfejlődése is meglódul végre, és a kis lelkét sem törtem meg végleg. Hazafelé komolyan ezen sírtam, hogy de én jót akartam, és erre mit tettem... :(( Persze a gyerekek könnyen megbocsájtanak, Robi is vigyorog rám azóta is, de azért a külvilág az más tészta... Nem akarom, hogy emiatt féljen mindentől és mindenkitől...