Pozitív vagy negatív? Ez itt a kérdés!


2016\01\08

Az 5. napon...

...az történt, hogy nem sírtam, amikor egyedül kellett hagynom Robit az óvodában. Ő annál inkább. Én csak azért nem tettem, mert tudtam, hogy ő is érti, hogy most mi, miért, hogyan történik, a kis fejében tökéletesen összeállt a kép, csak érzelmileg/lelkileg kellett szembesülnie vele és megélnie az egészet. 

Mint ahogy mindig, mindent így szoktunk vele, tegnap is délután itthon megbeszéltük, hogy mi fog történni ma, hogyan fog ottmaradni, mikor megyek érte. Előre tisztázzuk a dolgokat, amennyire lehet, ne legyen semmi váratlan. Olyannyira vette az adást, hogy később leült a szobájában a szőnyegre, és a plüss állataival eljátszotta a szitut...!!! Ezért is voltam viszonylag nyugodt, hogy kellően felkészült a nagyfiú. Előzetesen az egyik óvónéni azt javasolta látván, hogy Robi jól elvan a többiekkel, hogy én szépen lassan, észrevétlenül somfordáljak el, ki a látótérből. Mint mondtam, nálunk ez nem divat, sőt nagyon nem hiszek benne, főleg nem Robi esetében, aki születése óta pont az ellenkezőjéhez szokott hozzá. Ezt el is mondtam az óvónéninek, de nem akartam tudálékos, akaratos anyukának tűnni, ezért rábólintottam, hogy kipróbáljuk. A tegnapi udvari játéknál a ház takarásába sétáltam el, és kb 20 percig minden oké is volt (kivéve, hogy nekem full rossz érzésem volt ettől a módszertől, amit sztem simán ő is megérez...), aztán meg jött a sírás, hogy hol van anya... Na én ekkor rögtön előjöttem, mert úgy éreztem, hogy épp most verem át a gyerekemet, pont a siker ellen dolgozom, és rombolom le az eddig felépített bizalmat, hogy hihet nekem, hihet abban, amit megígérek, szóval nem csináltam így tovább. Láttam egy kis rosszallást az óvónénin, de nem szólt semmit. Illetve azt mondták mindannyian, hogy megértik, hogy nehéz az elengedés, meg hogy fáj a szívem, hogy el kell szakadnom tőle, de muszáj. És hiába mondtam, hogy de nem erről van szó, én csak másképp akarom, mert másban hiszek, és Robinál más válik be, biztos mindenkinek ismerős az a tekintet, hogy "jóvanjóvan,értem,képtelen vagy rá" :) Nem rosszindulatból néztek így, csak sztem sokaknál tényleg ez a helyzet. Természetesen én sem érzéketlen vagyok a saját fiam sírására, csak ismerem már valamennyire, és sejtettem, hogy mi várható, azaz hogy mivel tudok legkevésbé fájdalmasan leválni róla, ő pedig rólam...

Na de a lényeg, hogy ma a megbeszélteknek megfelelően szóltam előre, hogy "akkor most anya kicsit elmegy dolgozni, ebédre jövök vissza hozzád szívem, legyél ügyes, és játssz sokat, adok búcsúpuszit, szia kicsim!" Kb az "akkormost..." résznél kezdett borzasztó hangosan sírni, miközben csimpaszkodott belém, hogy "anyanemenjél, anyaénisjövök" és nem hagyta, hogy búcsúpuszit adjak, mert akkor majd nem fogok elindulni. Bocsánat, hogy ezt mondom, de mérhetetlenül tüneményes volt, láttam persze rajta, hogy lelkileg ez most rosszul esik neki, de amit még láttam rajta, és ami miatt képes voltam sírás helyett határozottan eljönni, az az volt, hogy igen, érti és tudja, pontosan tudja, hogy ez most AZ a rész, amire készültünk, eljött AZ a pillanat. Fájt a szívem nyilván, de nem volt idő gyengének lenni, különben ő is megingott volna. Eljöttem hát. 

Igazából csak az ovi elé az autóba ültem ki. Kb fél órás távollétet beszéltünk meg az óvónőkkel, ez próbának pont elég, ennyi idő alatt minden kiderül. Elég hosszú volt ez a fél óra, és nem mondom, hogy halál nyugodtan mentem be utána... De amikor beléptem, és nem hogy sírást nem hallottam egyáltalán, de mindenki nevetgélt, akkor kicsit megkönnyebbültem. Amikor az egyik óvóbácsi elém jött az öltözőbe, hogy Robi csak 4-5 percig sírt, és azóta játszik, akkor igazán felsóhajtottam. Aztán amikor bekukucskáltam az ajtón, és azt láttam, hogy az én nagy fiam az óvónénivel a gyerekek között, velük együtt (!!!) mosolyogva beszélgetett és játszott, akkor totálisan elbőgtem magam meghatottságomban... :))) Innen aztán várnom kellett még 1-2 percet, hogy a könnyeim felszáradjanak, és odamehessek hozzá :) Amikor észrevett, akkor nagyon örült nekem, de semmi túlreagálás, sőt nyíltan elmesélte, hogy "anya, amikor elmentél, akkor kicsit sírtam, de aztán megnyugodtam ügyesen. Aztán kicsit megint sírtam, de hamar megnyugodtam". És ezzel visszafordult Hannácskához, és autóztak tovább :)))

...és még nem volt vége a napnak...

Nem húzom nagyon, a lényeg, hogy mindezek után ma még az is nagy áttörés volt, hogy ott is aludt az oviban, ami megint csak hatalmas büszkeséggel töltött el!!! :) Aztán uzsonnára is maradtunk, majd amikor 4 órakor szóltam, hogy ideje indulni, akkor kérlelni kezdett, hogy "anya, még ne menjüüüünk!" :)))) Repes a szívem, egészen komolyan mondom!!!! :)

Fél órát így még ráhúztunk a kedvéért, aztán elindultunk - még mindig jókedvű játékból felállva. Öltözés közben pedig odajött az osonást tanácsoló óvónéni, gratulált Robinak, hogy nagyon ügyes és bátor fiú volt, majd felém fordulva elismerését fejezte ki, hogy mennyire jól sikerült Robit felkészíteni, és milyen jól bevált az én őszinte módszerem. Nagyon jól esett tőle ez a dicséret! :)

A végére pedig a rossz hír maradt: kezdődik a beteges szezon, amit minden kezdő közösségbejáró gyerkőc ismer - Robi már most köhög... Mondjuk azt nem igazán értem, hogy a full beteg egyik kis csoporttársa mit is keresett ma is és tegnap is az oviban... Mindegy, megoldjuk valahogy, bár segítségünk nem lesz mostanában, ugyanis sajnos most még egy elég kellemetlen esemény is jutott mára. Zoli anyukája elég csúnyán eltörte a csuklóját ma reggel a boltból hazafelé menet. Az még hagyján, hogy műteni kell, de még kb 3-szor, és nagyon sokáig fog tartani szegénynek a gyógyulás.

Összességében azért én most mégis (nem is kicsit) pozitív hangulatban zárom ezt a napot és a hetet, mert szerintem hatalmasat léptünk előre! :)

egészség újdonság hétköznapok óvoda nagyszülők attrakció

2015\10\01

Betegszabi

Voltam már többször is beteg, amióta Robi megszületett, de csak egyszer voltam olyan rosszul, hogy segítséget kellett hívnom emiatt.

Ezért (is) aztán eléggé váratlanul ért kedden délután, amikor hirtelen, minden előzmény nélkül rám tört az extrém hasmenés, estére pedig a hányás is. Ja és mert Murphy él és virul, még persze, hogy meg is jött mindezek tetejébe, éljen... Éjjel alig aludtam, csak a forgolódás ment, hol a hideg rázott, hol a víz vert le. Lázam szerencsére nem volt.

Tegnap reggelre végül totálisan kimerülten ébredtem, alig éltem, így azzal kezdtem a napot, hogy Zoli anyukáját hívtam. Ő jött is vonattal, amint tudott, de a tegnapi nap nagy részét azért nekem kellett Robival lenyomnom. Ő viszonylag megértő és türelmes volt, de azért mégis csak 3 éves még, és a lényeg neki, hogy játszunk, amit én tegnap nem igazán tudtam megtenni. Bármennyire nem szeretem ezt a módszert, mégis leültettem a Duck Tv elé, ez az egyetlen tv műsor amúgy, amit néha néz, és én közben próbáltam pihenni, erőt gyűjteni. Egyébként így, hogy én mondtam neki a tv-zést, így már nem is akarta igazán :) Sőt, végül ő kapcsolta ki mondván, hogy inkább játszani szeretne! 

Este már Zoli és a mama vitték el az előre beígért fodrászhoz, ők csinálták végig a fürdetős-fektetős szeánszot, én meg lehanyatlottam az ágyba...

Ma éjjel jobban aludtam, cserébe Robi volt nyugtalan, Zoli végül át is feküdt mellé, reggelre pedig hallottuk, hogy kicsit szörcsög az orra, tüsszög, és melegebb, mint szokott lenni... A kedve jó szerencsére, de tény, hogy valamit elkapott ő is, hurrá...

Nekem még mindig szörnyen hasogat a fejem és fáj a gyomrom, de már sokkal stabilabbnak érzem az emésztésemet. A tegnapi gyakorlatilag semmi kaja (még a víz is átment rajtam ugyanis) után ma már sikerült egy fél kistányérnyi, anyósom által főzött gyógy-almakompótot két háztartási keksz kíséretében benyomnom. Ja meg némi teát. Valóságos lakoma a tegnaphoz képest :) És ma csak az a dolgom, hogy pihenjek és gyógyuljak. Azért így sokkal könnyebb ezt megoldanom, mint ha csak kettesben lennénk Robival :)

egészség rólam nagyszülők Sziszamisza

2014\11\03

Rejtvény

Ahogy egyre inkább próbál beszélni ez a drága kisfiú, úgy egyre kevesebb dolgot értünk meg :))) Furának tűnhet ez a fordított arányosság, de hát ugye ő másképp érti még az általunk elmondottakat, vagy épp elfelejti, hogy hogyan is volt pontosan, és amikor megpróbálja kicsit később nekünk visszamondani, akkor jön a kamillázás, hogy "őőőő....mitmondtálédesem?" :) Legjobb példák erre a lömbe (zsömle), a gümbi (gömb), a kémen (kérem), a gáguff (joghurt), és még sorolhatnám... :)

Van viszont egy hetek óta megfejthetetlen mondása, amiről azóta se derült ki, hogy mire gondol. A nyugatinál a postán voltunk hármasban Zolival bringával, amikor először meglátott valamit az utcán és azt mondta, hogy "keve". Sokszor eszébe jut azóta is, sőt tegnap a nagykörúton autózva megint megemlítette, de bármennyire is próbálunk barkóbázni, egyszerűen nem megy.

Bő egy hete azt hittem, hogy lesz még egy ilyen kitalálhatatlan szavunk, amikor apuval elment sétálni Robi, majd hazaérkezvén közölte, hogy vauvau fendi (???) . Se apu, se anyu nem tudtak róla, hogy a környéken bármelyik kutyának hasonló neve lenne, sőt apu azt mondta, hogy nem is láttak kutyát séta közben, úgyhogy passzoltunk. Hétvégén aztán autóba pattantunk, hogy meglátogatjuk Zoli szüleit is, és az autópályán ért a megvilágosodás fendi-ügyben. Természetesen nem önállóan voltam ilyen okos, hanem Robi segítségével :) Elkezdte ugyanis mutogatni a táskámat, amiben az útravaló holmikat vittük, és mondta hogy vauvau. Rögtön utána pedig, hogy fendi. Amikor pedig megkérdeztem, hogy hol van fendi, akkor a táskára mutatva mondta, hogy "ott... vauvau" :) Aztán megkérdeztem, hogy hogy hívják a kutyusodat, és jött a válasz: "fendi". Pontosabban: Fendi, hiszen ez a neve:) Azóta is többször teszteltem, és következetesen mindig ugyanarra mondja. Zolival mindketten odáig voltunk, hogy ez milyen cuki már, hogy alig 2 éves, és elnevezi az alvós kutyust :)))

hétvége gyerekszáj nagyszülők mosolygunk

2013\12\04

Mindeközben én...

...a saját idiótaságom következményeit "élvezem"...

Múlt csütörtökön kezdődött a dolog azzal, hogy fürödtem és hajat mostam, de Robit nem akartam megijeszteni, Zoli meg nem volt itthon, ezért a hajamat úgy hagytam szárítatlanul. Nem lett volna gond, ha a lakásban mondjuk 30 fok van, de hát annyi nincs. Csak kb. 20. Na szóval rendkívül okos ötlet volt tőlem, mit ne mondjak... 20 fokban vizes hajjal üldögélni a nappaliban a gyerekkel játszva, igen (vállveregetés).

Amikor még aznap este tüsszögni kezdtem, akkor már gyanús volt, hogy hibáztam, csak akkor még elkönyveltem egy szimpla náthának - ami nálam nem betegség.

No hétfőn azért már nem így gondoltam, tegnapra pedig annyira elhatalmasodott a dolog (és még Robi nem-alvásával is tetéződött...), hogy muszáj volt segítséget kérnem. Felhívtuk Zoli anyukáját, aki szerencsére el tudott jönni, én pedig pihenhetek, gyógyulhatok. Jó volt az időzítés, mert tegnap estére már hőemelkedésem is lett, mára pedig a hangom is szinte teljesen elment. Jól esik feküdni, na.

Közben viszont azért Robi néha benéz rám, leellenőriz, én pedig hallgatom, hogy játszanak a mamával. Tudatosult is bennem sokadszorra, hogy (kényszerhelyzetet kivéve persze) képtelen lennék őt lepasszolni egy számára vadidegen babysitternek csak azért, hogy mondjuk a karrieremet építhessem. Nem tudnám elviselni, hogy kimaradok Az Életéből, nem látom a nagy attrakcióit, nem velem együtt éli át ezeket a pillanatokat. Még most is nehezen maradok nyugton fekve miközben hallom, hogy milyen ügyesen próbál tornyot építeni. Legszívesebben ott lennék, csak most nem bírok.

A végkövetkeztetés csak annyi, hogy örülök, hogy megtehetem, hogy addig maradok itthon vele, amíg lehet.

egészség elmélkedés rólam nagyszülők Sziszamisza

2013\10\21

Váratlanul vidéken voltunk

...a hétvégén. Az úgy volt, hogy Pesten akartunk maradni, de apu pénteken délután telefonált, hogy mégis hazaér, van-e valami programunk, mert ha nincs, akkor hazamehetnénk. Így aztán fel is kerekedtünk este, és fél 10 felé meg is érkeztünk. Robi nagyon álmos volt, mert egész délután nem volt hajlandó elaludni, és az úton is csak az utolsó fél órában szundított. Amikor odaértünk, akkor szinte azonnal le is tettük őt aludni.

A gyermek a hétvége során többször is meglepett minket, egyáltalán nem  azt produkálta bizonyos helyzetekben, mint amit mi gondoltunk,

Fura volt pl, hogy a helyet mennyire idegenként kezelte (szerencsére Mamát és Papát mindig megismeri :)), legalább is az ottani kiságyát: nem volt hajlandó napközben abban elaludni. Zoli nagy duzzogva persze feláldozta magát, hogy jó, ő akkor majd alszik együtt a gyerekkel :) Kb  erre várt már, amióta csak a fia megszületett, úgyhogy még kifejezetten élvezte is a helyzetet, főleg azért, mert Robi eddig semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy velünk együtt aludjon. Na de most végre :)

Aztán szombat délben névnapi ebéd volt a nagyszüleimnél. Mi Zolival lélekben felkészültünk, hogy mivel mostanában úgyis eléggé fél az idegenektől, így valószínűleg nem fogunk tudni sokáig maradni, mert tuti meg lesz ijedve a sok ismeretlen arctól. Erre mi történik? Soha még ennyire laza és felszabadult nem volt. Kb rögtön bárkinek hagyta, hogy megdédelgesse őt, aztán a földön hempergett, vígan kacarászott, gurítgatta a labdát, huncutkodott, mindezt több órán keresztül. Teljesen le voltunk döbbenve, hogy micsoda kis nyílt és közvetlen lett a fiunk :) Persze nem mellékes, hogy kezdésnek egy hatalmas fonott kalácsot kézbe kapott, hogy birkózzon vele, tetszett is neki a szitu :)

Vasárnap délután volt egy kis csajozás is, Dorciék látogattak meg minket. Zolival mindketten el voltunk varázsolva a kiscsajtól, én már persze jó előre össze is boronáltam Robival a lányt, annyira cuki :))) Hátha sikerül sűrűbben is találkoznunk, még akkor is, ha felnőttként nem találnak egymásra a csemeték :) De korban közel vannak egymáshoz, és ez mindenképp jó dolog.

Ma egyébként nagyjából rögtön helyreállt a napirend, Robi a saját ágyában aludt. Napközben. Merthogy az éjszakát viszont velünk töltötte. Ilyen a 10 hónap alatt összesen talán 2szer fordult elő, és utoljára kb 1 hetesen... Most egyszerűen nem nyugodott meg, úgyhogy Zoli áthozta hozzánk. Nem mondom, hogy nem volt csoda jó érzés vele aludni, de azért nem szeretném rászoktatni.

Napközben Robi az új felüléses tudományát gyakorolta szorgalmasan, szinte egyfolytában. Ma csak kétszer aludt, és a második előtt még mosógép-vizit közben valami csoda folytán még a lábamba kapaszkodva sikerült fel is állnia!!! Szerintem észre se vette, hogy mit csinál, ráadásul olyan gyorsan csinálta, hogy nekem is agyalnom kell utólag, hogy hogyan is történt a dolog :)

Ami viszont rossz hír, hogy Robi megint elkezdett hurutosan köhögni és törtyögni orrilag, úgyhogy Ancsi, bocsánat, remélem nem adtunk át Nektek vasárnap semmi kéretlen ajándékot :( Mi most újra gyógyszerezünk, vitaminozunk, orrot szívunk, aztán talán hamar elmúlik a kórság. Bízom benne tényleg, hogy másnak nem passzoltuk le...

hétvége egészség elmélkedés nagyszülők mosolygunk attrakció

2013\10\17

Ügyeském :)

Úgy látszik, hogy Robira nagy hatással van a skype, megint a Mamával való beszélgetés közben döntött úgy, hogy megpróbál felülni. És ezúttal sikerült is neki :))))) Olyan csoda ügyesen csinálta: hasalásból oldalt fekvésbe fordult, aztán pedig a kezeivel feltolta magát. Teljesen elérzékenyültem - szerintem anyu is :) Tapsikoltam, és persze természetesen a könnyeim is kicsordultak örömömben :)

Ja és elkezdett beszélni is a maga módján, de egész felismerhetően. Mit nekünk első szónak anya vagy apa vagy hasonló, a lámpa az nagy királyság, na meg a autó is :))) Megzabálom, annnnnnnyira cuki! :)

fejlődés nagyszülők mosolygunk attrakció