...és már legalább 2 órája kész a mosógép, az ajtaja csukva, ki se kapcsoltam, ott pállanak benne a ruhák, de mi csak játszunk, és építünk, és rombolunk, és olvasunk, és amikor a következő óra végén felállok, és azt mondom, hogy most már tényleg muszáj anyának kiteregetnie, ő meg erre "nem enged", mert velem akar játszani, és csak kifejezi az erre vonatkozó nagyon is jogos igényét, akkor én igazán rohadtul érzem magam, miközben azt válaszolom, hogy de anya most egy picit nem ér rá veled játszani... Hiába teszem hozzá, hogy csak pár perc, és jövök vissza, ez a "nem érek rád" rész akkor is ott visszhangzik a saját fülemben, még nekem magamnak is pofonszerűen rosszul esik. 

Biztosan túlreagálom, de tényleg utálom azt érezni, hogy nekem sürgősebb dolgom van, mint a saját gyerekem. Mert hát mégis mi lenne fontosabb, mint hogy kiélvezzük az együtt töltött időt, és hogy főleg amíg ő kéri, addig minden percemet neki szenteljem? Ugyanakkor azért nyilván frusztrál kicsit a mosógépben hagyott ruha is, aminek meg aztán tényleg fölöslegesen szabadkozom, hogy ezért vagy azért nem érek rá, az tojik mindenre, berohad ha úgy tartja kedve.

Lazábbnak kéne lennem, na. 

Huhhhhhhh, ez a ma esti gerinc training nagggyon kemény volt! Tetszett, és szerintem én tényleg akár egyedül is menni fogok, csak a hétfőivel ellentétben ez sokkal inkább erősítés jelleggel működött, mintsem nyugdíjas(abb) tempójú, relaxálós gerinc tornaként.

Viszont ma is megpróbáltam maximálisan odatenni magamat, és a nehéz gyakorlatok ellenére végigcsinálni, amit csak lehetett. Ennek eredménye az, hogy már most durván érzem az izmaimat, és ez holnapra még valószínűleg fokozódni fog. Örülök annak is, hogy a váratlan terhelés ellenére sikerült azt is megvalósítanom, hogy továbbra is csak magamra figyeljek, a légzésre, az egyensúlyra, a kivitelezésre, pontosságra, és nem terelte el semmi más a figyelmemet. 

A végkövetkeztetés tehát: még, még, MÉÉÉG!!! :)))

Az egyetlen, amivel nem vagyok kibékülve, az a 3 emelet magasan lévő üveg padlójú függőfolyosó, ami az egyedüli lehetőség, hogy odajussunk a kisteremhez, ahol az órát tartják... Bakker...

Hogy én mennyit kerestem azt a mozgásformát, ami nem csak jót tesz, de még szeretem is csinálni! Elég sokfélét kipróbáltam, de mindegyikkel volt valami bajom. Elsősorban persze a hülye kisebbségi komplexusaim, miszerint mindenki engem néz, hogy milyen béna vagyok, meg hogy kövér vagyok, meg hogy nem tudom követni egy csoportos óra ütemét stbstb (igen-igen: blablabla...). Ezeket mostanra talán sikerült kinőni, de minimum félretenni. 

A szomszéd lány hívott el magával a közeli Oxygen Wellness-be, ő már régebb óta járt. Párszor mondogatta, de konkrétumokról nem beszélgettünk, hogy milyen is ez a torna. Aztán egyszer rászántam magam, na mondom megnézem. Gerinc-trainingről van szó, és azonnal beleszerettem! Pont megfelelő a tempó, a gyakorlatok, az edző, tudok magamra figyelni, és nem utolsó sorban már az ELSŐ (!!!) alkalom után éreztem, hogy a hátamnak sokkal jobb, mint előtte. Előtte ugyanis iszonyúan fájt már a sok gyerkőc emelgetés-cipeléstől, hiszen most már azért 13 kg, amit hosszútávon (szó szerint) kézben tartani elég megterhelő a gerincemnek.

Na szóval teljesen odáig vagyok ezért a tornáért, alig várom a hétfő estéket, hogy menjünk, és mozogjunk. Olyannyira, hogy 2 másik lányt is beszerveztem egy kipróbálásra, csak velük a másik közeli Oxygenbe megyünk. Remélem, hogy legalább egyiküknek tetszeni fog, mert akkor már heti 2-re növelhetem a tornaórák számát :) Bár egyébként most már akár egyedül is képes lennék eljárogatni - azt hiszem, felnőttem :D