Ismét egy nagy változás az életünkben:

Vasárnap (többek között) a sok-sok útlezárás miatt azzal az ötlettel álltam elő Zolinak, hogy metróval próbáljunk meg eljutni a sógoromékhoz a megbeszélt családi bandázásra. (Korábban már mentünk vele egyszer, de finoman szólva sem aratott nagy sikert akkor. Robi félt. Szerintem hangos is volt neki, sok volt az ember, meg úgy összességében fenyegetőnek érezhette, volt is riadalom és sírás rendesen.) Ilyen előzményekkel nem állítom, hogy tök nyugodtan indultunk útnak vasárnap délelőtt, de valamikor el kell kezdeni a szoktatást, a körülmények pedig elég ideálisnak tűntek.

Az eredmény pedig több mint parádés, minden várakozásunkat és elképzelésünket felülmúlta. Robi le sem akart szállni a metróról, még nap végén is csak azzal tudtam megnyugtatni, hogy másnap megint megyünk, és meglátogatjuk Artúrt, természetesen metróval :)

Ez tegnap meg is történt (a 4-es metró nekem is újdonság volt :) ), sőt tegnap már mozgólépcsőzött is Robi, nyilván velem kézen fogva.

Artúrral is egyébként szuper jól eljátszottak! Nagyon jó volt őket nézni, annyira édesek voltak együtt :) Ráadásul tényleg együtt, nem csak egymás mellett játszottak. Kergetőztek, adogatták egymásnak a játékokat, sikongattak, kivették a másik kezéből a dolgokat, aztán megint visszaadták tök kedvesen, ment a baba-simi, szóval móka és kacagás volt az egész! Mindössze kb 10 perc volt, amíg mindkét fiú az első megszeppenésből feloldódott. Olyan jó lenne, ha tudnánk sűrűbben találkozni, hogy jól ismerjék egymást a srácok :)