Ma reggel úgy ébredtem, hogy a francba, már megint hétfő van, és már megint tök rövid volt a hétvége, alig csináltunk valamit, alig tudtunk családilag együtt lenni. Aztán eltelt pár másodperc, és megállapítottam, hogy de hiszen még csak vasárnap van, úgyhogy minden oké, van még időnk :)

Az élet apró örömei :)

A reggeli játék közben én terpeszben, a földön nyújtott lábakkal ülve ruhákat hajtogattam és meséltem Robinak, miközben ő körülöttem játszott, gyakorolta az új, kezdő kúszás tudományát.

El kellett dőlnöm a szőnyegen, hogy elérjek egy kis body-t, és arra ugrottam vissza ültömbe, hogy Robi megharapta a sarkamat :))) Röviden felvisítottam, mert bizony élesek ám azok a kis fogak, de utána hatalmas nevetésbe kezdtünk mindketten :)

Csütörtök lévén (Zoli falat mászik) épp az imént néztem meg a mára kiutalt filmet. Hatalmasakat röhögtem végig, nekem nagyon tetszett, pedig óvatosan álltam hozzá :) Persze lehet, hogy csak kellően fáradt vagyok, és bármin hahotázok... :)))

Ó, és hogy mi volt a film? Horrible Bosses - Förtelmes főnökök (de csakis angolul, magyar felirattal)

Azt hiszem, hogy megvan, végre áttöréshez/mérföldkőhöz érkeztünk! Robi elkezdett kúszni és mászni! :))) Teszi mindezt egyelőre viszonylag rövid ideig, és még nem tökéletesített módon, de már ez is sokkal több, mint ami eddig volt. A kulcsa az egésznek a megfelelő motiváció. Próbáltuk eddig is, hogy elé teszünk játékokat, amit nem ér el, hogy hátha elindul értük - ahogy ezt az orvosok javasolták. Az eredmény csak az volt, hogy Robi felmérte a terepet, tökéletesen tudta, hogy mi az amit elér, mi az amit nem, és kizárólag azokért nyúlt, amik kartávolságon belül voltak. Rafkós gyerek :)

Nos a szituáció lényegében ugyanez volt tegnap este is, de tulajdonképp véletlenül jöttünk rá, hogy mi az az egyetlen dolog, amiért mégis hajlandó megerőltetni magát:

Zoli már hazaért, mindannyian a gyerekszobában ültünk a földön. A fiúk játszottak, én pedig a kimosott gyerekholmikat hajtogattam össze és pakoltam el. A kupacban ott volt Robi egyik alvómacija is (2 egyforma van vész esetére :)), és ő ezt vette észre. Abban a pillanatban úgy nekilódult, és úgy elkezdte húzni magát, hogy csak lestünk, gyakorlatilag meg sem mertünk szólalni. Sőt, tátott szájjal ültünk ott teljes döbbenetben és meghatottságban :) Szegény gyerek persze fáradt volt, és ezzel kvázi jelezte, hogy aludni akar, és ezért nem is erőszakoskodtunk további próbálkozásokért, de nekünk nagy örömet okozott a kis mutatványával :)

Azóta ma reggel újra megpróbáltattam vele, ugyanúgy az alvómaci volt a csali, és tényleg működik!!! :))) A fél szobát átszelte, csak hogy megkaparinthassa, és ez nála igazán nagy szó! Közben persze méltatlankodott egy sort, de még ha panaszkodott is, azért közben nem hagyta abba a kezdetleges közlekedést :)

Annyira büszke vagyok rá!! (És persze kicsit meg is könnyebbültem végre.)

Holnapután 10 hónapos :)

Annyival nyugodtabb vagyok, amióta hetente egyszer takarítónő jár hozzánk megcsinálni a nagytakarítást... Nem nyomaszt folyton a gondolat, hogy még a kádat ki kéne pucolni, még fel kéne porszívózni, még a WC-t ki kéne takarítani, és akkor még nem mostam fel, nem pakoltam össze, és jesszusom, a ruhákat is be kéne hozni a szárítóról, mert kész a mosógép... Állandóan ezek jártak az eszemben miközben sétálni mentünk, játszottunk, mert tudtam, hogy ezt mindet még nekem kéne megcsinálnom. De mikor, ha egyszer Robi annyira igényli, hogy vele legyek? Szóval hiába próbáltam ellazulni, letojni a háztartási teendőket, nem sikerült. Mert hát azért látszott is (szerintem), hogy a lakás nem olyan, mint amilyennek én szeretném.

Na ez az örökös kényszer-érzet végre elmúlt, felhőtlenül koncentrálhatok Robira, mert Éva néni mindent elintéz. Ő az én csodatevőm, és ezt most abszolút komolyan mondom! Jó, természetesen vannak dolgok, amiket továbbra is én csinálok, de az semmi ahhoz képest, mint amit korábban kellett volna. Ráadásul így több időm és energiám marad nem csak Robira, hanem Zolira is.

És persze nem mellesleg nincs az a félelmem, ha jön valaki, hogy " Te jó ég, mit gondolhat rólunk, hogy néz ki a lakásunk...", azaz bátran merek vendéget fogadni, akár váratlanul is.

Szóval összességében minden szempontból: Éljen! :)

Szerencsére Robinak viszonylag hamar kialakult egy jól követhető és betartható napi rutinja. (Nyilván vannak dolgok, amik ezt befolyásolják, vagy eltérítik, de többnyire tudjuk hozni a formánkat :) )

A rövidtávú menetrend az a napirendünk Ami úgy néz ki, hogy:

• 7 és fél 8 között felkel, reggelizik az apjával (tápszert),
• majd játszik max. 9ig (miközben Zoli készülődik is munkába)
• 9 körül pápát intünk apának, és Robi lefekszik aludni nagyjából egy órára
• 10 körül tízórai (gyümölcs, túrókrém, joghurt ilyesmik - minden házilag),
• aztán kb délig játék,
• kb déltől kb 1ig alvás,
• majd ebéd (főzelék husival, sajttal, vagy tojással - szintén házilag),
• egy rövid mókázás után elkészülünk és irány sétálni (igyekszem minden körülmények között kivinni, de ha nem jön össze, akkor játszunk bent)
• kb 3tól ismét alvás
• kb 4kor uzsonna (tápszer), aztán
• játszunk, skype-olunk a nagyszülőkkel, és ha még korábban nem tettük, akkor kimegyünk levegőzni
• 6-7 óra között hazaér APAAAAAA :) innentől kezdve nagy játék van kb 7-fél 8ig
• akkor vacsora (ugyanolyan jelleggel, mint az ebéd)
• még egy kis közös játék, ha bírják a fiúk, egyébként pedig
• legkésőbb 8-fél 9 körül fürdetés, és lefekvés :)

Hosszútávon meg úgy nézünk ki, hogy az előbbi menetrend érvényesül hétfőn, kedden, szerdán, aztán csütörtökön általában egyedül fürdetek és altatok, mert Zoli falat mászik, ilyenkor Robi lefektetése után én meg szoktam nézni 1-1 filmet, míg Zoli haza nem ér - ez az én személyes időm :) Aztán pénteken, megint a szokásos, és szombat-vasárnap főleg APA-nap van, a legtöbb dolgot Zoli átveszi, a játszások viszont közösek. Ha maradunk Pesten, akkor elmegyünk még bevásárolni, nézelődni, erre-arra. Ha pedig vidékre megyünk a szüleinkhez (2-3 hetente, ahogy alakul), akkor is igyekszünk tartani a jól bevált napi rutint, de persze hagyjuk kibontakozni a nagyszülőket is :)