Pozitív vagy negatív? Ez itt a kérdés!


2016\01\08

Az 5. napon...

...az történt, hogy nem sírtam, amikor egyedül kellett hagynom Robit az óvodában. Ő annál inkább. Én csak azért nem tettem, mert tudtam, hogy ő is érti, hogy most mi, miért, hogyan történik, a kis fejében tökéletesen összeállt a kép, csak érzelmileg/lelkileg kellett szembesülnie vele és megélnie az egészet. 

Mint ahogy mindig, mindent így szoktunk vele, tegnap is délután itthon megbeszéltük, hogy mi fog történni ma, hogyan fog ottmaradni, mikor megyek érte. Előre tisztázzuk a dolgokat, amennyire lehet, ne legyen semmi váratlan. Olyannyira vette az adást, hogy később leült a szobájában a szőnyegre, és a plüss állataival eljátszotta a szitut...!!! Ezért is voltam viszonylag nyugodt, hogy kellően felkészült a nagyfiú. Előzetesen az egyik óvónéni azt javasolta látván, hogy Robi jól elvan a többiekkel, hogy én szépen lassan, észrevétlenül somfordáljak el, ki a látótérből. Mint mondtam, nálunk ez nem divat, sőt nagyon nem hiszek benne, főleg nem Robi esetében, aki születése óta pont az ellenkezőjéhez szokott hozzá. Ezt el is mondtam az óvónéninek, de nem akartam tudálékos, akaratos anyukának tűnni, ezért rábólintottam, hogy kipróbáljuk. A tegnapi udvari játéknál a ház takarásába sétáltam el, és kb 20 percig minden oké is volt (kivéve, hogy nekem full rossz érzésem volt ettől a módszertől, amit sztem simán ő is megérez...), aztán meg jött a sírás, hogy hol van anya... Na én ekkor rögtön előjöttem, mert úgy éreztem, hogy épp most verem át a gyerekemet, pont a siker ellen dolgozom, és rombolom le az eddig felépített bizalmat, hogy hihet nekem, hihet abban, amit megígérek, szóval nem csináltam így tovább. Láttam egy kis rosszallást az óvónénin, de nem szólt semmit. Illetve azt mondták mindannyian, hogy megértik, hogy nehéz az elengedés, meg hogy fáj a szívem, hogy el kell szakadnom tőle, de muszáj. És hiába mondtam, hogy de nem erről van szó, én csak másképp akarom, mert másban hiszek, és Robinál más válik be, biztos mindenkinek ismerős az a tekintet, hogy "jóvanjóvan,értem,képtelen vagy rá" :) Nem rosszindulatból néztek így, csak sztem sokaknál tényleg ez a helyzet. Természetesen én sem érzéketlen vagyok a saját fiam sírására, csak ismerem már valamennyire, és sejtettem, hogy mi várható, azaz hogy mivel tudok legkevésbé fájdalmasan leválni róla, ő pedig rólam...

Na de a lényeg, hogy ma a megbeszélteknek megfelelően szóltam előre, hogy "akkor most anya kicsit elmegy dolgozni, ebédre jövök vissza hozzád szívem, legyél ügyes, és játssz sokat, adok búcsúpuszit, szia kicsim!" Kb az "akkormost..." résznél kezdett borzasztó hangosan sírni, miközben csimpaszkodott belém, hogy "anyanemenjél, anyaénisjövök" és nem hagyta, hogy búcsúpuszit adjak, mert akkor majd nem fogok elindulni. Bocsánat, hogy ezt mondom, de mérhetetlenül tüneményes volt, láttam persze rajta, hogy lelkileg ez most rosszul esik neki, de amit még láttam rajta, és ami miatt képes voltam sírás helyett határozottan eljönni, az az volt, hogy igen, érti és tudja, pontosan tudja, hogy ez most AZ a rész, amire készültünk, eljött AZ a pillanat. Fájt a szívem nyilván, de nem volt idő gyengének lenni, különben ő is megingott volna. Eljöttem hát. 

Igazából csak az ovi elé az autóba ültem ki. Kb fél órás távollétet beszéltünk meg az óvónőkkel, ez próbának pont elég, ennyi idő alatt minden kiderül. Elég hosszú volt ez a fél óra, és nem mondom, hogy halál nyugodtan mentem be utána... De amikor beléptem, és nem hogy sírást nem hallottam egyáltalán, de mindenki nevetgélt, akkor kicsit megkönnyebbültem. Amikor az egyik óvóbácsi elém jött az öltözőbe, hogy Robi csak 4-5 percig sírt, és azóta játszik, akkor igazán felsóhajtottam. Aztán amikor bekukucskáltam az ajtón, és azt láttam, hogy az én nagy fiam az óvónénivel a gyerekek között, velük együtt (!!!) mosolyogva beszélgetett és játszott, akkor totálisan elbőgtem magam meghatottságomban... :))) Innen aztán várnom kellett még 1-2 percet, hogy a könnyeim felszáradjanak, és odamehessek hozzá :) Amikor észrevett, akkor nagyon örült nekem, de semmi túlreagálás, sőt nyíltan elmesélte, hogy "anya, amikor elmentél, akkor kicsit sírtam, de aztán megnyugodtam ügyesen. Aztán kicsit megint sírtam, de hamar megnyugodtam". És ezzel visszafordult Hannácskához, és autóztak tovább :)))

...és még nem volt vége a napnak...

Nem húzom nagyon, a lényeg, hogy mindezek után ma még az is nagy áttörés volt, hogy ott is aludt az oviban, ami megint csak hatalmas büszkeséggel töltött el!!! :) Aztán uzsonnára is maradtunk, majd amikor 4 órakor szóltam, hogy ideje indulni, akkor kérlelni kezdett, hogy "anya, még ne menjüüüünk!" :)))) Repes a szívem, egészen komolyan mondom!!!! :)

Fél órát így még ráhúztunk a kedvéért, aztán elindultunk - még mindig jókedvű játékból felállva. Öltözés közben pedig odajött az osonást tanácsoló óvónéni, gratulált Robinak, hogy nagyon ügyes és bátor fiú volt, majd felém fordulva elismerését fejezte ki, hogy mennyire jól sikerült Robit felkészíteni, és milyen jól bevált az én őszinte módszerem. Nagyon jól esett tőle ez a dicséret! :)

A végére pedig a rossz hír maradt: kezdődik a beteges szezon, amit minden kezdő közösségbejáró gyerkőc ismer - Robi már most köhög... Mondjuk azt nem igazán értem, hogy a full beteg egyik kis csoporttársa mit is keresett ma is és tegnap is az oviban... Mindegy, megoldjuk valahogy, bár segítségünk nem lesz mostanában, ugyanis sajnos most még egy elég kellemetlen esemény is jutott mára. Zoli anyukája elég csúnyán eltörte a csuklóját ma reggel a boltból hazafelé menet. Az még hagyján, hogy műteni kell, de még kb 3-szor, és nagyon sokáig fog tartani szegénynek a gyógyulás.

Összességében azért én most mégis (nem is kicsit) pozitív hangulatban zárom ezt a napot és a hetet, mert szerintem hatalmasat léptünk előre! :)

egészség újdonság hétköznapok óvoda nagyszülők attrakció

2015\12\01

Adventi naptár

A mi adventi "naptárunk": 

Egyszerűen elkészíthető, minimál design, low budget, saját kezűleg farigcsáltam abból a pár tavalyi maradék karácsonyi csomagolópapírból, amit itthon találtam. Mindezt felapplikáltam az előszobai beépített szekrény ajtajára :) A lényeg most úgysem az, hogy húdepuccos legyen, vagy hogy telepakolhassam csokival (arra itt lesz a Mikulás, a szülinap és a karácsony), hanem még mindig az izgatott várakozás, a készülődés, na és persze az, hogy mindezt együtt csináljuk Robival. Lelkes segítségem volt ebben is.

És hogy mi kerül bele? Lesz benne 1-2 házi mézeskalács azért, de a hangulatot az adja meg, hogy minden napra jut 1-1 karácsonyi mese és/vagy versike.

Nem csak adventi koszorút, hanem naptárat is idén készítettem életemben először, de ahhoz képest, hogy mennyire egyszerűre esett a választásom, szerintem nagyszerű lett - szerénytelenség nélkül :)

ünnep újdonság hétköznapok mosolygunk

2015\07\26

Így nyaraltunk mi

Én előre kb semmin nem agyaltam, biztos voltam a menetrendben: megyünk, ott leszünk, nagyokat pancsolunk, kirándulunk, sok tengeri herkentyűt eszünk, és élményektől túlcsordultan, barnán, boldogan hazaérkezünk. 

Többé-kevésbé így is lett.

Azért el kell mondjam, hogy minden tiszteletem a szüleimé, akik születésemtől kezdve éveken keresztül vittek minket minden nyáron nyaralni (nem all inclusive hotelbe, hanem nyaralóba), mindent intéztek és kézben tartottak, mint mindig, és ha volt is bármilyen konfliktus, én ebből akkor sem észleltem semmit, legalább is nem emlékszem ilyenre.

Na most én is megtapasztalhattam, hogy milyen szülőként nyaralni - kicsi gyerekkel. Talán túlzás lenne állítani, hogy nettó szívás, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam, de nem a korábbi nyaralások láblógatása volt a jellemző, és sokat tanultam ebből az első gyerekes utazásból.

Először is túldimenzionáltuk a homokos part jelentőségét. Robi eleve fél a nagy víztől, tehát neki tök mindegy volt a tenger, és a kavicsokkal pont olyan jól elvolt (ha nem jobban), mint a homokkal.

Másodszor: legközelebb sokkal kevesebb cucc is elég lesz. Ruhából is, játékból is, kb mindenből. Még szerencse, hogy az új autóval mentünk, mert a régibe semmi nem fért volna. Mármint abból, amit vittünk. Ami ebből kellett, az mind befért volna :D

Harmadszor pedig amit utólag kicsit bánok is, az az hogy nem úgy csináltuk a kaja dolgot, ahogy a korábbi nyaralásaink alkalmával kettesben Zolival. Kb majdnem mindig étteremben kellett volna kajálnunk, és nem szórakozni az apartmanban. Reggel sem, délben sem és este sem. Láthatóan Robi is tökre élvezte, amikor a pincér bácsi jött-ment körülöttünk, türelmes is volt, ügyesen is evett, úgyhogy legközelebb ehhez tartjuk magunkat.

És a ráadás: soha többet nem megyünk turnusváltáskor, szombaton Horvátországba! 3 és fél óra utazás helyett több mint 7 órába telt odaérni a dugók miatt...

Azért, hogy pozitívumot is mondjak: a hely gyönyörű volt, irtó jól esett sokat úszkálni és snorkelezni a tengerben, imádtam a grillezett kalamárit mángoldos krumplival, és büszke vagyok Robira, mert nagyon ügyesen alkalmazkodott az ottani körülményekhez. Na és persze önmagában a tény is feldob, hogy eljutottunk egy igazi családi vakációra, ráadásul egy hetet töltöttünk el így együtt, ami látom rajtuk, és érzem magamon is, hogy mindenkinek jót tett összetartozásilag, nagyon szükségünk volt már egy kis kikapcsolódásra.

Most meg már újra itthon nyomjuk a napi rutint, csak ma 7 adag mosást lőttem el... :)

újdonság nyaralás mosolygunk

2015\06\01

Soha rosszabb hét/hó elejét...!!!

Ezt a napot (is) jól megjegyezzük, fontos dátum a mai. 

Robi letette a cumit. Egyelőre véglegesnek tűnik a dolog, de nem merem elkiabálni azért. A délutáni alvás már a szopóka nélkül ment, sőt most, az esti lefekvéshez sem kereste! Pedig most este még a haját is megmostuk, ami neki külön tortúra, mert nagyon fél tőle. És utána mégsem kérte a cumit! ANNYIRA büszke vagyok rá!!! 

Az ötlet egyébként nem hirtelen jött tőlem. Már egy ideje nem néztem jó szemmel, hogy állandóan az ágyában lebzsel - ugyanis csak ott cumizhatott, meg mamákhoz utazás közben az autóban. Na és emiatt a kis rafkós kisördög tényleg egyfolytában bekucorodott az ágyba, és nyammogott a cumin. Úgyhogy ma egy irtó szerencsésen elkapott pillanatában megbeszélte Zozó Malaccal (alvós kishaver - magyar hangja: én :D ), hogy akkor ő most cumi nélkül fog aludni.

Ami ez után következett, azt magam sem akartam elhinni szinte.

Egyrészt simán belement, csak annyit kért, hogy feküdjek be mellé kicsit az ágyba!!! (60x120 cm-es rácsos ágy rács nélkül az egyik oldalon :DDD ) El lehet képzelni, hogy mennyire fértünk el, de megtettem a kedvéért, hiszen ez semmiség a cumiért cserébe. Plusz ő gyakorlatilag magától sosem akar velünk aludni, tehát a kérés jelen esetben visszautasíthatatlan volt!

Másrészt miután én pár perc közös pihi után kijöttem az ágyából, ő szó és panasz nélkül odabújt az alvós állatokhoz, becsukta a szemét, és elaludt. Én meg tátott szájjal lestem, hogy "komolyan, ennyi?" :)

A délutánitól még tényleg nem gondoltam, hogy akkor teljes a siker, de így az esti alvás sikerén is felbuzdulva már merek reménykedni :) Talán érthető, hogy miért is vagyok halálosan büszke :)

A cumin kívül pedig a másik, ami miatt fontos dátum a mai: Robinak ma heverője lett... Felavatni majd csak 2 nap múlva tudjuk, addig a matracnak ki kell egyenesednie, de akkor is itt van, összeszereltük, és várja, hogy ez a nagyfiú birtokba vegye... Én meg majdnem elbőgtem magam, mert ettől végképp azt éreztem, hogy ROHAN az idő... Most született, és már se cumi, se rácsos kiságy... Egyik szemem sír, a másik nevet... :)

alvás újdonság hétköznapok mosolygunk attrakció

2015\05\29

Hiszti-tapasztalatok

Előre szólok: lehet, hogy talán kioktatónak tűnök majd, de csak döbbent és némileg felháborodott vagyok... 

Robival reggel 9-kor elindultunk a legközelebbi Lidl-be vásárolni, ő kismotorral jött, én meg a hátizsákot vittem, előtte még sétáltunk egyet. A bolt tőlünk 1 km-re van (lemértem Google Earth-ön). Robi tündér volt, kint nézelődött, csacsogott, bent pedig segített berakni a dolgokat a kosárba és szintén csacsogott. Minden rendben ment egészen addig, amíg a pénztárnál fel kellett volna pakolni a szalagra. Ilyenkor ő akarná csinálni ezt is (öntudatos 2 és fél éves :)), és ha a körülmények megfelelőek, akkor ezt szoktuk is hagyni neki, ill. segítünk ha kell. Most is elkezdte volna, de nem érte fel a szalagot. Emeljem fel. Oké, felemelem, de nem teszi a szalagra a kezében lévő cuccot, mert épp olyanja van. Közben a szalag viszont megy, a sor halad előre, mögöttünk meg állnak. Na ekkor mondtam neki szépen elmagyarázva, hogy megpróbálhatja lentről feltenni, de közben mivel sietnünk kell, én is pakolok. És itt elszakadt a cérnája... De valami extra brutál módon. Nem állítom, hogy még sosem hisztizett, de azt állítom, hogy így még soha, és nyilvánosan még soha... Szó szerint visítani kezdett, mint akit nyúznak, közben artikulálatlanul próbált meg szegénykém érvelni, hogy ő akar pakolni, de közben vegyem fel, és közben ő szundizni akar... Ja és ugye ott a kismotor, azt meg ilyen állapotban ő már biztos nem fogja se hozni, se ráülni... Kicsit én magam is lefagytam hirtelen, de aztán pár másodperc alatt döntenem kellett, összeszedtem magam, és arra jutottam, hogy megúszni már úgysem lehet a nagy műsort, akkor viszont essünk túl rajta gyorsan... 

Miközben az előttem álló még a pénztárossal beszélt, fizetett stb., addig én leguggoltam, és a kezeit fogva gyorsan elmondtam (a hangosan síró) Robinak, hogy anya most fel fog állni, kifizeti a finomságokat, elpakolunk, és utána már össze is bújhatunk. Kb mint ha a falnak mondtam volna, ő csak tiltakozott, hogy neki ez nem tetszik. Márpedig muszáj volt így tennem, tényleg villám sebesen intéztem a dolgokat, miközben szegénykém a motort hátra hagyva, a lábamba csimpaszkodva süvöltött. A mögöttem álló csak bambult, meg arréb rúgta a kismotort, hogy ő elférjen tőle, de nyilván nem felém gurult a járgány, miért is segítene nekem persze... Valahogy összekapartam mindent, hátizsákot, szatyrot, motort, gyereket, és elvánszorogtunk a pénztáron túl lévő pakolós párkányhoz. Ott lecuccoltam, és Robit az ölembe vettem, hamar meg is nyugodott ügyesen. Pár percig duruzsoltam a fülébe, ringattam, kizártuk a külvilágot, minden oké lett. Úgy tűnt. Elmondta, hogy motorra ülve szeretne kimenni, és megnézni a szökőkutat. Na szuper, végre jók vagyunk. Elindultunk, és a nyugi egészen a kijárati fotocellás ajtóig meg is volt, ott csak annyit mondtam neki, hogy "menjünk tovább gyorsan az ajtóból, nehogy ránk csukódjon"... Ezzel kész, újabb lavina indult el, nagyobb mint az előző... Még mindig a boltban voltunk, ráadásul az előtérben, ahol még bevásárló kocsik is torlódtak, meg onnan akarták páran kivenni a sajátjukat... Itt dobta el Robi újfent a motort, és kezdett volna csimpaszkodni rám fel. Volt némi közjáték (erről még szót ejtek...), amíg kijutottunk a levegőre, és a legközelebbi padra végül lepakolhattam a cuccokat. És innentől kezdve nem volt megállás. Megnyugtatni maximum 30 másodpercre lehetett, és utána újult erővel kezdte a zokogást szegény. Negyed órát üldögéltem vele ott kint, annyit sikerült elérnem, hogy viszonylag csendben kivárta, amíg felkötök magamra mindent... Igen, a hátizsákot, a teli bevásárló szatyrot ÉS a kismotort is, plusz őt is felveszem, hiszen ez volt az egyezség. Onnantól kezdve már csak 990 métert kellett ezzel a kis (hangos) pakkal megtennem, hogy hazaérjünk. Végig sírt, végig "Lobi odamegy, odamegy", és mutogatott visszafelé, hiába mondtam bármit.

Itthon még egy negyed óra volt, amíg az ágyában megnyugodott, és azóta alszik. Én meg feldolgozok... Mert ez tényleg elég sokkoló volt.

Szóval visszatérve a kis közjátékra a Lidl előterében...: Miközben én ott Robi mellett guggolva, őt ölelve próbáltam egyrészt kideríteni, hogy miért sír ennyire, másrészt megnyugtatni, természetesen mellettünk jöttek-mentek az emberek. Igyekeztem nem útban lenni, szerintem kb sikerült is, de nem ez volt az elsődleges szempont, elnézést. Viszont az, amit az elhaladó emberek többsége segítség címszó alatt leművelt, az valami kriminális!!! 

Ilyen mondatok jöttek Robinak címezve:

  • Lát ám a cica téged, és nagyon csúnya kisfiú vagy...
  • Ne sírjál ennyire, mert anya itt fog hagyni egyedül, és ő elmegy haza...
  • Nahát, a kisfiúk nem sírnak ám, ugye tudod?
  • Hagyd abba a sírást, mert így senki nem vinne haza téged...

EMBEREK, NORMÁLISAK VAGYTOK??? Már elnézést, de egy egyébként is rémült, és valami miatt aggódó kisfiút TÉNYLEG azzal akartok megnyugtatni, hogy az anyja (akire ő a legjobban számít elvileg mindig) ott fogja hagyni??? TÉÉÉNYLEG KOMOLYAN GONDOLJÁTOK??? Értem, hogy rohadtul zavaró lehet, hogy valaki fejhangon visít, de higgyétek el, hogy én magam is (és biztosan minden más anya is) azon vagyok a legjobb tudásom szerint, hogy megszüntessem ezt az állapotot. És ha Ti, többiek csak a fentihez hasonló mondatokkal tudnátok "segíteni" (???), akkor inkább NE mondjatok semmit!!! Komolyan kérem ezt a magam és az összes többi anyuka nevében!!! Csak gondoljatok bele, hogy annak a szerencsétlen kisgyereknek éppen megvan a maga baja, neki biztosan pont nem hiányzik, hogy még egy vadidegen okoskodjon... Mert neki csak vadidegenek vagytok. Hiába vagytok/lennétek kedvesek, a legtöbb gyerek (ilyenkor főleg) nem kér az idegenekből... Az anyai/apai ölelés, vagy egyéb ismerős dolgok segíthetnek, de az semmiképp, ha egy ismeretlen néni/bácsi kvázi megfenyegeti, hogy az ő életének sziklaszilárd pontja épp egy ilyen számára érzelmileg kritikus és labilis helyzetben magára hagyja... ATYAÚRISTEN!!! Legszívesebben még ezeknek a nőknek/férfiaknak is visszaszóltam volna, de pont nem volt szabad kapacitásom... Arra telt csak, hogy próbáltam tompítani az általuk még inkább felfokozott feszültséget. Próbáltam elmondani, hogy "drága kisfiam, nem kell félned, a néni butaságot mondott, nem foglak itt hagyni, számíthatsz rám mindig!". Próbáltam azt is elmondani, hogy "kicsi szívem, igenis nyugodtan sírjál fiú létedre, egyáltalán nincs ezzel baj, csak közben próbáld elmondani nekem, hogy mi a baj, és akkor tudok segíteni"

Nem is értem, hogy egy fiú miért ne sírhatna?? Szerintem pont, hogy rohadt nagy baj, hogy ezt neveljük bele a fiainkba, hogy szégyellnivaló, ha kimutatják az érzéseiket! Szerintem nyugodtan sírjon. Természetesen nem egy picsogó hisztigépet szeretnék belőle nevelni, de az nem hiszem, hogy azon múlik, hogy "megtiltom" a sírást neki, vagy sem.

Az meg milyen mondat, kedves segítőkész Idegenek, hogy "...mert így senki nem vinne haza téged..."??? Miért, ki más kellene, hogy az én gyerekemet hazavigye? Senki! Onnan senki és pont! Belegondoltál vajon, hogy mit mondtál, vagy csak járt a szád? Vhááááá...

Egyetlen normális reakcióval találkoztam: már kint a padon ültünk, Robi még mindig sírt, és egy hölgy odaült mellénk, és (a korábbi hangoskodókkal ellentétben) higgadtan, nyugodt hangon, halkan megpróbált mesét mondani Robinak. Egy mókuskáról, aki épp Robit keresi, mert játszani szeretne vele, és megnevettetni. Robi eleinte még vevőnek is tűnt erre a sztorira (pedig a hölgy is idegen volt, csak nem beszélt ostobaságokat... - ugye mennyit számít a hozzáállás?), de aztán visszazuhant a sírásba, és már mindegy volt, hogy a mókuska milyen játékot játszana vele. De ennek a hölgynek megköszöntem a szándékot, kedves volt tőle a dolog!

Szóval kedves segítő szándékú Idegen! Legközelebb, ha hasonló szituációt látsz valakinek a gyerekével (és ezáltal leszel Te az Idegen, még akkor is ha Neked is van sajátod), akkor először gondold végig... Semmi baj nem lesz, ha szó nélkül mész el mellettük, talán még ezért is hálásak lesznek, hogy nem bámulják őket. Ha mindenképp segíteni szeretnél, akkor először is szerintem a szülőhöz fordulj a kérdéssel: "Segíthetek valamiben? Motort/biciklit/csomagot cipelni, bármi" Ezért is hálásak lesznek, mert nem kioktatod őket, hogy hogyan kéne bánni a gyerekkel, hanem tényleg segítő szándékot közvetítesz. Amennyiben pedig azt a verziót választod (amit egyébként nem javaslok), hogy rögtön a gyerekhez fordulsz, akkor nagyon fontold meg a szavaidat...! Tudsz-e a kedves, mesélős hölgy szerepébe bújni, vagy csak okoskodó, tudálékosnak fogsz tűnni, aki adott esetben csak ront a helyzeten...? 

Előbb gondolkodj, csak ennyit kérek.

újdonság elmélkedés

2015\03\15

Édesburgonya

Én személy szerint imádom! Viszont sajnos nagyon drága. Nem azt mondom, hogy nem engedhetjük meg magunknak, de azért túlzásnak érzem, hogy a közeli zöldségesnél 1000 Ft-ot fizessek darabjáért. Értem én, hogy szép és finom, meg nagy, ráadásul bio is, de akkor is sok, na.

Lényeg a lényeg, hogy alaposabban utánajárva a dolognak, és kapcsolódva egy korábbi bejegyzéshez is, most úgy gondoltam, hogy kipróbáljuk a házi termesztést. Izgalmas dolognak ígérkezik, és az is lehet, hogy nem járunk sikerrel, de kalandnak felfogva biztosan jó móka lesz :)

Egy hozzáértő termesztő intelmei így szólnak, kb ez alapján indulunk neki mi is:

"Legkorábban január végén vegyen egy ép egészséges példányt akárhol és a lakás legmelegebb napos ablakában, és a páratartás miatt csukható átlátszó dobozban, nyirkos tőzegben kell hajtatni. Vagy vízben, hogy a felső kétharmada kint legyen. Kb 3 hét után jelennek meg a kis rügyekből a hajtások, amiket 4-5 cm nagyság után akár vizespohárban tovább kell előgyökereztetni, majd kis cserepekben, meleg helyen továbbnevelni, miközben az eredeti gumó további hajtásokat hoz. Ha jól csinálja, május végére lesz 20-30 kis palánta, amikből az erősebbekből szintén levághat vízben gyökereztetésre. Túl korán nem érdemes kiültetni a szabadba, mert hideg talajban úgyse megy semmire. Legkésőbb július közepéig érdemes szaporítani, és kiültetni, mert a későbbi már csak nagyon apró termést hozna, vagy semmit. Egy gumóból nekem sikerült a fagyok előtt kiásni majdnem 30 kilót."

További fontos instrukciók a sarkalatos pontokról ITT és ITT.

Illetve képekkel illusztrált palántanevelés házilag ITT.

link újdonság kertészkedés mosolygunk DIY

2014\11\20

Magas

Az utóbbi időben megint nagyot nőtt ez a gyerkőc. Nem is rajta látom, hanem a ruháin, és azon, hogy miket ér már fel..

A kilinccsel korábban is elboldogult, de most már könnyedén nyit ki minden ajtót, nem kell nagyon lábujjhegyre állni hozzá. Fél éve kb, hogy a kiságyának az oldalát leszereltük, és éjjel is, nappal is úgy alszik, de eddig pl nem hogy a szobából nem jött ki alvás után/helyett, de még az ágyból sem mászott ki, hanem mindig szólt, hogy felébredt, mehetünk érte. Pedig napközben még hálózsák sincs rajta, szóval nem lett volna nehéz dolga. Igazi kiskirály :)))

Tegnap reggel is hallottuk, hogy felébredt, de mivel csak egyszer szólt, és azt sem nekünk, csak úgy magában, ezért visszadőltünk, hogy akkor még ő is szundizik kicsit. Aha... Egyszer  csak nyílt a gyerekszoba ajtaja, és kitotyogott Zsákos Frodó, izé Zsákos Robi :))) Na nem mondom, nem volt jó kedvében, de ezt betudom annak, hogy a betegség miatt az előző éjszakája iszonyú rossz volt, alig aludt(unk)...

Aztán a tegnapi délutáni szundi után is már önállóan jött ki a szobából, bár előtte még kiáltott egy "Anyá"-t :) Ma reggel 1/2 8-kor bekukucskáltam, még nagyban aludt. 3/4 8-kor megint belestem a kulcslyukon, de akkor már nem láttam őt az ágyában... viszont egyszer csak felbukkant egy fejecske közvetlenül az ajtónál - majdnem elröhögtem magam :D Alig maradt időm visszaszaladni a nappaliba, már nyílt is az ajtó, és jött ismét zsákostól, mosolyostól Robi :) Ezúttal tehát szó nélkül kelt fel, önállósította magát nagyon ügyesen (maholnap egyszer csak valami leányzó is előjön majd a szobájából, ha így rohan az idő :) )

Na de a legnagyobb megrökönyödésünk (teljesen jó értelemben) az volt ma, hogy egy olyan szekrényt is elér, aminek rettentő magasan van a fogantyúja - legalábbis azt gondoltuk. Az igazi döbbenet viszont ott következett, amikor az ebben a szekrényben a számára fenntartott rágcsákat (babakeksz, kölesgolyó) megtalálta... Mire odafordultam, addigra nyitva volt az ajtó, ő pedig boldog mosollyal az arcán rámolta ki a kekszes dobozt :))) Mivel most a betegség miatt nem nagyon evett, meg amúgy is ilyen ügyes volt, nem volt szívem elvenni tőle, hagy egye. Jól nevelt kisfiú módon leült, levette a doboz tetejét és megevett két kekszet. És akkor amit már nem gondoltam volna, hogy fokozható, még jobban leesett az állam: 2 azaz kettő keksz után fogta a tetőt, rátette a dobozra, és visszarakta a polcra az egészet!!! Semmi habzsolás, semmi mértéktelenkedés. Zolival összenéztünk, de nem jutottunk szóhoz. Hihetetlenül büszkék vagyunk rá! :)

újdonság mosolygunk attrakció

2014\11\11

A nevem...

A héten először kimondta a saját nevét. A teljeset. És ez úgy hangzott, hogy " - Vezetéknév - Lóbi míííííndent tucc" :D 

Ezt az utolsó két szót mostanában mindenhez hozzáteszi, amikor valami miatt megdicsérem. Sőt sokszor már akkor is, ha csak úgy mesél valamit. Meg saját magát is megdicséri, csinál valamit, erre  mosolyogva-bólogatva megjegyzi  magának fennhangon, hogy "űdes" :)))  Meg is állapítottam, hogy elég szerényre sikeredett drága kisgyermekről van szó, úgy tűnik, hogy az önbizalma még az apjáén s túltesz - pedig az sem kicsi :DDD

gyerekszáj újdonság mosolygunk attrakció