Még jó, hogy tele a család zsenikkel, kezdve rögtön Zolival, aztán persze rögtön utána én is ott vagyok a sorban :))) Mindketten (újra) feltaláltuk a spanyolviaszt két külön témában :)

A saját forradalmi gondolatom már egyszer kipattant a fejemből, de nem ennyire praktikum-szempontúan. A probléma az volt, hogy mindig is nagyon keveset ittam napközben (nem alkohol, sima folyadék természetesen). Ez mindaddig nem is nagyon volt baj, amíg Robival terhes nem lettem. Akkor muszáj volt valahogy magamra kényszerítenem az ivást. Kitaláltam hát, hogy minden pisilés után legalább 15 nagy korty víz következik, és így gyakorlatilag eleve generálom, hogy újra WC-re kelljen mennem, ami után újra inni fogok. Na igen, akkor működött is. Csakhogy azóta megszületett Robi. Mire WC után kezet mosok, addigra teljesen kimegy a fejemből, hogy innom kell, vagy hiába van az eszemben, nincs rá lehetőségem, hogy eljussak a konyháig. Na a mostani újítás abból áll, hogy egy üveg vizet állandóan a fürdőszobában fogok tartani a csap mellett, hogy kézmosás után rögtön ihassak. És tádáááám, a gond letudva :)

Zoli találmánya számomra még sokkal kellemesebb :) Gesztenyesütés témában merül fel az állandó kérdés, hogy hogyan lehetne hatékonyan bemetszeni a a gesztenye héját, hogy aztán viszonylag könnyen ki is lehessen bontani. (Tekintsünk el a gesztenye minőségétől, azt úgysem tudjuk befolyásolni.) Az a kiindulási alap, hogy elvileg csak a külső héjat szabad X alakban bevágni, az alatta lévő hártyát nem, mert akkor kínkeservesen nehéz lesz szétszedni. Na jó, de hogyan tegyük ezt meg? A kés, bármilyen hegyes/éles bizony sokkal jobban beleszalad a húsába, ráadásul én magam sem tudom szabályozni, örülök, ha a kezemet nem kaszabolom össze... Ekkor jött Zoli, és előkapta a snitzert... De nem ám akármilyet, hanem egy mm-pontosan állítható késűt. Kb 3 mm-nyire engedte ki a pengéjét a kis tekerővel. Ezzel kezdte el bevagdosni a gesztenyéket, amik így pontosan szakszerűen lettek előkészítve, a belső hártya sértetlen maradt, az ujját tökéletesen megkímélte, és végül a gesztenyét még frissen sült forró állapotában is olyan álom könnyű volt megpucolni, hogy én csak lestem!!! Szóval ha jót akartok magatoknak, akkor gesztenyéhez csakis profi snitzert használjatok. A kis tekerentyű a lényeg rajta, ne simán tolható kés legyen benne néhány fokozattal.

A miénk ilyen (a tekerentyű a felső képen látszik jobb oldalon):

... a fiúk nyugalomba ... :)

Szóval Zoli és Robi alszanak, én meg nekiálltam almás párolt káposztát csinálni, mert az finom :) Még a gesztenyesütésen is gondolkodtam (mármint a káposzta közben/mellett), de azért az mégis túlzás lett volna :) Viszont így is fenséges illatok terjengenek a lakásban...!

Imádom a káposztát minden formában, na.

Az orvosnál ugyan nem derült ki, hogy Zolinak mi a baja konkrétan, de biztos ami biztos, azért felírtak neki antibiotikumot... De hogy miért ezzel kell kezdeni, azt nem tudom megértetni! Főleg, hogy tényleg azt sem tudjuk, hogy mit kell antizni... De utálom az efféle orvosi hozzáállást!

Zoli tegnap reggel kezdte el fájlalni a torkát, illetve már szombat este is volt némi gyanú, mint utólag kiderült. Ma úgy jött haza a munkából, hogy alig állt a lábán, 37,8-at mértünk, szédelgett a felfelé menő láztól, és a hangja borzalmas volt. Ivott egy Neocitrant meg egy nagy bögre teát, és még Robi előtt ágyba bújt, így őt én egyedül fektettem le ma kb 20 perccel később. Zolinak holnap reggel fél 8-ra pedig irány az orvos.

Ha mindez nem lenne elég, akkor szólok, hogy az imént a bébiőrön keresztül hallottam már kétszer is, hogy Robi ismét köhög...