Pozitív vagy negatív? Ez itt a kérdés!


2014\12\11

Háztartás

...és már legalább 2 órája kész a mosógép, az ajtaja csukva, ki se kapcsoltam, ott pállanak benne a ruhák, de mi csak játszunk, és építünk, és rombolunk, és olvasunk, és amikor a következő óra végén felállok, és azt mondom, hogy most már tényleg muszáj anyának kiteregetnie, ő meg erre "nem enged", mert velem akar játszani, és csak kifejezi az erre vonatkozó nagyon is jogos igényét, akkor én igazán rohadtul érzem magam, miközben azt válaszolom, hogy de anya most egy picit nem ér rá veled játszani... Hiába teszem hozzá, hogy csak pár perc, és jövök vissza, ez a "nem érek rád" rész akkor is ott visszhangzik a saját fülemben, még nekem magamnak is pofonszerűen rosszul esik. 

Biztosan túlreagálom, de tényleg utálom azt érezni, hogy nekem sürgősebb dolgom van, mint a saját gyerekem. Mert hát mégis mi lenne fontosabb, mint hogy kiélvezzük az együtt töltött időt, és hogy főleg amíg ő kéri, addig minden percemet neki szenteljem? Ugyanakkor azért nyilván frusztrál kicsit a mosógépben hagyott ruha is, aminek meg aztán tényleg fölöslegesen szabadkozom, hogy ezért vagy azért nem érek rá, az tojik mindenre, berohad ha úgy tartja kedve.

Lazábbnak kéne lennem, na. 

elmélkedés rólam Sziszamisza

2014\12\09

Torna 2.

Huhhhhhhh, ez a ma esti gerinc training nagggyon kemény volt! Tetszett, és szerintem én tényleg akár egyedül is menni fogok, csak a hétfőivel ellentétben ez sokkal inkább erősítés jelleggel működött, mintsem nyugdíjas(abb) tempójú, relaxálós gerinc tornaként.

Viszont ma is megpróbáltam maximálisan odatenni magamat, és a nehéz gyakorlatok ellenére végigcsinálni, amit csak lehetett. Ennek eredménye az, hogy már most durván érzem az izmaimat, és ez holnapra még valószínűleg fokozódni fog. Örülök annak is, hogy a váratlan terhelés ellenére sikerült azt is megvalósítanom, hogy továbbra is csak magamra figyeljek, a légzésre, az egyensúlyra, a kivitelezésre, pontosságra, és nem terelte el semmi más a figyelmemet. 

A végkövetkeztetés tehát: még, még, MÉÉÉG!!! :)))

Az egyetlen, amivel nem vagyok kibékülve, az a 3 emelet magasan lévő üveg padlójú függőfolyosó, ami az egyedüli lehetőség, hogy odajussunk a kisteremhez, ahol az órát tartják... Bakker...

rólam mosolygunk attrakció Sziszamisza

2014\12\09

Torna

Hogy én mennyit kerestem azt a mozgásformát, ami nem csak jót tesz, de még szeretem is csinálni! Elég sokfélét kipróbáltam, de mindegyikkel volt valami bajom. Elsősorban persze a hülye kisebbségi komplexusaim, miszerint mindenki engem néz, hogy milyen béna vagyok, meg hogy kövér vagyok, meg hogy nem tudom követni egy csoportos óra ütemét stbstb (igen-igen: blablabla...). Ezeket mostanra talán sikerült kinőni, de minimum félretenni. 

A szomszéd lány hívott el magával a közeli Oxygen Wellness-be, ő már régebb óta járt. Párszor mondogatta, de konkrétumokról nem beszélgettünk, hogy milyen is ez a torna. Aztán egyszer rászántam magam, na mondom megnézem. Gerinc-trainingről van szó, és azonnal beleszerettem! Pont megfelelő a tempó, a gyakorlatok, az edző, tudok magamra figyelni, és nem utolsó sorban már az ELSŐ (!!!) alkalom után éreztem, hogy a hátamnak sokkal jobb, mint előtte. Előtte ugyanis iszonyúan fájt már a sok gyerkőc emelgetés-cipeléstől, hiszen most már azért 13 kg, amit hosszútávon (szó szerint) kézben tartani elég megterhelő a gerincemnek.

Na szóval teljesen odáig vagyok ezért a tornáért, alig várom a hétfő estéket, hogy menjünk, és mozogjunk. Olyannyira, hogy 2 másik lányt is beszerveztem egy kipróbálásra, csak velük a másik közeli Oxygenbe megyünk. Remélem, hogy legalább egyiküknek tetszeni fog, mert akkor már heti 2-re növelhetem a tornaórák számát :) Bár egyébként most már akár egyedül is képes lennék eljárogatni - azt hiszem, felnőttem :D

rólam mosolygunk Sziszamisza

2014\11\29

Nem mondhatom senkinek...

Nem mondhatom senkinek... ...elmondom hát mindenkinek. A régi jó duma ugyebár arra az esetre, ha valami nagyon feszít, és nagyon ki akarod mondani... Na ez most tipikusan egy ilyen eset nálam.

Rengeteget agyaltam rajta, hogy mennyire jó, vagy nem jó döntés ez így ebben a formában részemről, de végül is mindegy. Hiszem, hogy ez az írás önmagában nem változtat, nem befolyásol semmit. 

More:

elmélkedés rólam mosolygunk kistesó Sziszamisza

2014\11\18

Jujj-élmény

Hű, azt meg el is felejtettem leírni, hogy min sokkolódtam nemrég.

Lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, vagy túlságosan vidéki kislány (haha, 32 éves kislány...) vagyok, de én bizony isten még sosem láttam élőben meztelen műcicit - mármint azt a szilikonos fajtát (na nem mintha a sajátomon kívül bármilyen más női mellet sűrűn látnék :)). 

Na, a múlt szerdai torna órám után a női öltözőben ezt az élményt pótolhattam. Hát hogy mennyire volt jó élmény, azt inkább hagyjuk... Félreértés ne essék, nem a műcickók intézményével van bajom - mindenki úgy csinálja magának, ahogy akarja - hanem konkrétan azzal a pár mellel van bajom. Nem voltak extrém nagyok, a mérettel még nem is lett volna gond, de valami nagyon durván látszódott a műtét vonala, és nem alul, hanem szinte már majdnem a bimbó alatt közvetlenül. Esküszöm, hogy az én közel 2 éves császáros hegem egy kis semmiség, egy kis karcolás ahhoz a fércműhöz képest. Alig tudtam nem odanézni, nehéz volt megállni, hogy ne bámuljam, annyira ronda volt. Meg is állapítottam, hogy a csaj vagy soha nem nézte még meg tükörben (kizárt), vagy nem érdekli csak a méret, vagy ő maga se ilyet akart, de már nem tud vele mit tenni... Veszélyes üzem a kés. Hát még a szike...

hétköznapok elmélkedés rólam Sziszamisza

2014\10\29

Első...

Töredelmesen bevallom, hogy egészen tegnapig én korábban soha nem készítettem császármorzsát.

Az okát nem tudnám megmondani, egyszerűen csak így alakult. Ráadásul amiket korábban ettem, na azok nem igazán nyerték el a tetszésemet, plusz sokáig tartott volna az elkészítésük. Nem úgy a Mautner Zsófi féle változaté... Ráadásul én a sütőbe betevős részt át is ugrottam, simán, hagyományosan serpenyőben végigtoltam a cuccot, és már ehettünk is. Rendszeresíteni fogom ezt a finomságot, mert mindenki rácuppant rendesen :)

Ilyen lett:IMG_20141028_181435.jpg

És akkor az említett M.Zs. recept:

 

etetés újdonság rólam mosolygunk Sziszamisza

2014\10\14

Csak magamnak... (női téma)

Emlékeztetőül...

Robi születése után, amikor először megjött újra, akkor nem rögtön, de 1-2 ciklussal később megismerkedhettem az ovulációs fájdalommal is. Korábban a menstruációs görcsöktől szenvedtem, az most mérséklődött, jött viszont ez. Hát mit ne mondjak, köszi.

Pillanatnyilag épp tisztán érzem, hogy a jobb oldalamon belül zajlik az élet, mozogni is alig bírok tőle. Ha jól emlékszem, akkor máskor is a jobb oldalam volt ennyire aktív, és ennyire érzékletes.

Na majd legközelebb megfigyelem jobban.

 

 

 

elmélkedés rólam Sziszamisza

2014\01\27

Elmerengve

A minap zuhanyzás közben hosszú percekig (!!!) képes voltam azon agyalni, hogy anno az exemék szüleinél abban az apró fürdőszobában hogyan tudtuk megoldani Robi fürdetését... Elég sokára jött csak a megvilágosodás, hogy dehülyevagyok... :DDD

Viszont ebből is látszik, hogy mennyire egyértelműen az életem részének érzem a fiamat, azt, hogy ő itt van nekem :) És nem mellesleg persze jót röhögtem magamon :)

elmélkedés rólam mosolygunk

2013\12\04

Mindeközben én...

...a saját idiótaságom következményeit "élvezem"...

Múlt csütörtökön kezdődött a dolog azzal, hogy fürödtem és hajat mostam, de Robit nem akartam megijeszteni, Zoli meg nem volt itthon, ezért a hajamat úgy hagytam szárítatlanul. Nem lett volna gond, ha a lakásban mondjuk 30 fok van, de hát annyi nincs. Csak kb. 20. Na szóval rendkívül okos ötlet volt tőlem, mit ne mondjak... 20 fokban vizes hajjal üldögélni a nappaliban a gyerekkel játszva, igen (vállveregetés).

Amikor még aznap este tüsszögni kezdtem, akkor már gyanús volt, hogy hibáztam, csak akkor még elkönyveltem egy szimpla náthának - ami nálam nem betegség.

No hétfőn azért már nem így gondoltam, tegnapra pedig annyira elhatalmasodott a dolog (és még Robi nem-alvásával is tetéződött...), hogy muszáj volt segítséget kérnem. Felhívtuk Zoli anyukáját, aki szerencsére el tudott jönni, én pedig pihenhetek, gyógyulhatok. Jó volt az időzítés, mert tegnap estére már hőemelkedésem is lett, mára pedig a hangom is szinte teljesen elment. Jól esik feküdni, na.

Közben viszont azért Robi néha benéz rám, leellenőriz, én pedig hallgatom, hogy játszanak a mamával. Tudatosult is bennem sokadszorra, hogy (kényszerhelyzetet kivéve persze) képtelen lennék őt lepasszolni egy számára vadidegen babysitternek csak azért, hogy mondjuk a karrieremet építhessem. Nem tudnám elviselni, hogy kimaradok Az Életéből, nem látom a nagy attrakcióit, nem velem együtt éli át ezeket a pillanatokat. Még most is nehezen maradok nyugton fekve miközben hallom, hogy milyen ügyesen próbál tornyot építeni. Legszívesebben ott lennék, csak most nem bírok.

A végkövetkeztetés csak annyi, hogy örülök, hogy megtehetem, hogy addig maradok itthon vele, amíg lehet.

egészség elmélkedés rólam nagyszülők Sziszamisza

süti beállítások módosítása