Pozitív vagy negatív? Ez itt a kérdés!


2013\10\14

Cikázik

Jajj, annyira bírom, ahogy teszek-veszek a konyhában, és Robi tüsténkedik körülöttem, felfedezi a lakást, mindent megnéz (megkóstol), közlekedik ide-oda ezzel a cuki fókázó mozgással :) Közben néha négykézlábra áll, ringatja magát, egyszer-egyszer mintha neki is lódulna a mászásnak, de többnyire még csak erősít.

A kanapén most már végképp nem hagyom egyedül, még körbe bástyázva sem, mert ma reggel is majdnem letepert róla, pedig az apja ott volt vele. De hát ha ő egyszer meg akarta nézni a ruháskosár tartalmát...? :)

fejlődés hétköznapok mosolygunk attrakció

2013\10\10

Óvatos heuréka :)

Azt hiszem, hogy megvan, végre áttöréshez/mérföldkőhöz érkeztünk! Robi elkezdett kúszni és mászni! :))) Teszi mindezt egyelőre viszonylag rövid ideig, és még nem tökéletesített módon, de már ez is sokkal több, mint ami eddig volt. A kulcsa az egésznek a megfelelő motiváció. Próbáltuk eddig is, hogy elé teszünk játékokat, amit nem ér el, hogy hátha elindul értük - ahogy ezt az orvosok javasolták. Az eredmény csak az volt, hogy Robi felmérte a terepet, tökéletesen tudta, hogy mi az amit elér, mi az amit nem, és kizárólag azokért nyúlt, amik kartávolságon belül voltak. Rafkós gyerek :)

Nos a szituáció lényegében ugyanez volt tegnap este is, de tulajdonképp véletlenül jöttünk rá, hogy mi az az egyetlen dolog, amiért mégis hajlandó megerőltetni magát:

Zoli már hazaért, mindannyian a gyerekszobában ültünk a földön. A fiúk játszottak, én pedig a kimosott gyerekholmikat hajtogattam össze és pakoltam el. A kupacban ott volt Robi egyik alvómacija is (2 egyforma van vész esetére :)), és ő ezt vette észre. Abban a pillanatban úgy nekilódult, és úgy elkezdte húzni magát, hogy csak lestünk, gyakorlatilag meg sem mertünk szólalni. Sőt, tátott szájjal ültünk ott teljes döbbenetben és meghatottságban :) Szegény gyerek persze fáradt volt, és ezzel kvázi jelezte, hogy aludni akar, és ezért nem is erőszakoskodtunk további próbálkozásokért, de nekünk nagy örömet okozott a kis mutatványával :)

Azóta ma reggel újra megpróbáltattam vele, ugyanúgy az alvómaci volt a csali, és tényleg működik!!! :))) A fél szobát átszelte, csak hogy megkaparinthassa, és ez nála igazán nagy szó! Közben persze méltatlankodott egy sort, de még ha panaszkodott is, azért közben nem hagyta abba a kezdetleges közlekedést :)

Annyira büszke vagyok rá!! (És persze kicsit meg is könnyebbültem végre.)

Holnapután 10 hónapos :)

újdonság fejlődés hétköznapok mosolygunk attrakció

2013\08\13

Előkerül, növekszik, fejlődik

Eltelt gyorsan a második nyaralásunk 2 hete is, újra itt vagyunk Pesten, és közben lehetőségünk nyílik egy gratis 3. lazulást is megejteni, még egyszer a Balatonnál, Zoli szüleinél :) Természetesen kapva kapunk az alkalmon, már csak azért is mert ezúttal nem csak én maradok ott Robival kettesben, hanem Zoli is kiveszi a szabiját, szóval 9 nap együtt... :) Pontosabban ebből egy nap teljesen "lepasszoljuk" a gyerkőcöt a nagyszülőknek, ugyanis mi lagziba készülünk. Ez lesz az első alkalom Robi születése óta, hogy ketten megyünk valahova szórakozni. Nem hiányzott eddig, és most is nagyon fura lesz, szerintem végig arra fogok gondolni, hogy vele mi van.

Olyan már volt (most pénteken), hogy Zoli szülei itt hétvégéztek, ezért lefektetés után egy fél órára elugrottunk a Tescoba nagybevásárolni ketten - so romantic... :) Akkor is hiányzott Robi, még ha hülyén is hangzik.

Változások időközben:

Robi tegnap 8 hónapos lett, a múlt hét folyamán pedig előbújt a 3., majd a 4. fogacskája is (felső metszők - bal, majd a jobb). Gyanús, hogy a bal felső ketteske is kikandikál, de azt még nem kiabálom el :) Minden esetre kettővel is veszettül tud harapni! :)

Hivatalosan a tegnapi orvosi mérés szerint 8840 g és 70 cm, bár ez utóbbit kétségbe vonom, mert itthon 70 cm-es a pelenkázólapunk, és bizony a fiú lelóg róla...

Áttértünk a Milumil HA2-es tápszerre, na és persze továbbra is folyik a hozzátáplálás. Az eddigiek mellé bejött még a paradicsom, a póréhagyma, a körte, a csirkemáj és a túró, holnaptól pedig a szilva, aztán következik a tojássárgája. Elég változatos most már a menüje, ami viszont állandó az az étvágya - szerencsére :) Sokat eszik, és jó étvággyal, örömmel, nem válogat. Főzelékből ebédre és vacsorára simán megeszik 350 g-ot(!!!), nem is tudom, hogy hova fér belé...

Még mindig csak hátrafelé tolat, meg körbe-körbe pörög, ez nyugtalanított is egy darabig, hiszen mostanra már "illene" kúsznia. Aztán beszéltünk a gyógytornásszal, és ő megnyugtatott. Eleve vannak különbségek az azonos korú babák között, eleve mindenki különböző, eleve léteznek lassabb mozgásfejlődésű picikék, és Robi eleve egyfajta hátránnyal indult a letapadt izmai miatt. Szóval egyedi elbírálás szerint abszolút nincs elkésve a kúszással sem.

Szinte mindenki azzal jön nekem, hogy addig örüljek, amíg leteszem és ott marad, de én alig várom, hogy tudjon jönni-menni, csúszni-mászni. Most erőteljesen benne vagyunk a szeparációs szorongós időszakban, és pisilni is alig tudok kimenni, azonnal úgy sír szegénykém, mintha bántaná valaki. Nem siettetni akarom a fejlődését, csak szeretném, ha nem lenne rossz ez neki - tudom, ilyen nincs. Egyébként ennek az időszaknak is megvan a maga szépsége: még a szokásosnál is többet lehet babusgatni, amíg még hagyja magát :)))

Úgy szeretem ezt a kis tündérmanót, hogy azt nem lehet elmondani! Annyira okos, ügyes, és persze szép is, nekem ő a legszebb, de hát én elfogult vagyok, szóval ez így van jól :)

etetés fejlődés hétköznapok elmélkedés vizsgálat mosolygunk

2013\07\13

7 hónapos

Na mostanra határozottan kijött Robi alsó 2 metszőfoga, rág is vele veszettül :) Most épp a brokkolit vezetjük be neki újdonságként, meg elkezdtem használni zöldfűszereket is a főzelékekbe. A kapros tökfőzelék (is) nagyon nyerő volt, ma pedig petrezselyemmel ízesített répa-krumplifőzelék következik főtt csirkemellel. Megkóstoltam, és szerintem is isteni :) Aztán már előre örülök, mert szerintem a következő a paradicsom lesz, és az is jól variálható.

A mozgás terén pedig az a helyzet, hogy gyakorlatilag küszöbén állunk a kúszásnak, lábbal már tudja tolni magát erősen a fiú, de ettől egyelőre csak a popsija emelkedik, mert a kézzel történő kommandózást még nem kombinálta hozzá ehhez - de a gyógytornász szerint kb ez a következő lépés :) Forog maga körül, mint az óramutató, hason fekve leginkább hátrafelé halad, hátról hasra profin gördül, de visszafordulni már lusta, pedig tudom, hogy képes rá, láttam :) Csak hát nincs hozzá motivációja, meg amúgy is egyszerűbb nekem szólni :D

Alvással még mindig nagyon jól állunk, naponta 4szer, azaz minden ciklus végén alszik, plusz éjszaka. Zoli persze így is képes panaszkodni, hogy túl korán(6 körül) kel a gyerek, és emiatt ő is, de ilyenkor szoktam csitítani, mert baromira nincs igaza, inkább örülnie kellene a szerencsénknek.

etetés fejlődés mosolygunk attrakció

2013\07\04

Újabb változások :)

Tegnap itt járt a védőnő, és megnézte Robit. Amennyire persze ő hagyta magát :) Úgy néz ki, hogy az alsó 2 kis metszőfogacska végre kibújni látszik, az egyik talán már kint is van, éljen! Szegényemnek egyfolytában kiütéses a bőre a szája körül az állandó nyálfolyás miatt. Viszont szerencsére ez a fogzás téma sem az éjszakákat nem zavarta meg, se nem okozott hőemelkedést (eddig). Mostantól átállunk a napi 3szori rendes étkezésre, ezentúl este is főzeléket kap vacsorára, végre az apja is megetetheti kanállal is :)

A babahinta, amiben eddig napközben aludt, most már kezd kicsinek bizonyulni, már csak úgy fér el benne, ha kilógatja a lábait :) Ez csak azért rossz, mert nagyon hozzászokott a ringatáshoz. Este szerencsére gond nélkül elalszik a kiságyban, de napközben egyáltalán nem. Tegnap viszont elkezdtem átszoktatni, mert hát muszáj, na. Nem mondom, hogy egyszerű, mert azért volt egy kis sírás, de némi nyugtató ölelgetés után tegnap délután végül már a kiságyban aludt el - szóval szerintem menni fog ez :)

És jövő héten 7 hónapos...

fejlődés hétköznapok vizsgálat mosolygunk

2013\06\11

Státusz

Tegnap volt a 6 hónapos státuszfelmérés a dokinál Robinak. Nagyjából mindenre volt tippünk, hogy mit fognak mondani, mert azért úgy kb-ra itthon is lemérjük. Hossza előzetes tipp alapján kb 70 cm, súlya kb 7,5 kg ruhástól, azaz 7,2 meztelenül. Ez utóbbi elég elnagyolt becslés volt, mert magammal együtt mértem a szobai mérlegen, az meg annyiszor mutat mást, ahányszor ráállok :)

A valós adatok kicsit megleptek. Nem is a hossz (68 cm), hanem a súly. Meztelenül 7700 g, azaz ruhástól már 8 kg, nem hiába érzem nehéznek :)

Aztán meg megállapította a dokinéni, hogy a gyerekemnek túl nagy a feje... Nagyobb mint a mellkasa, és nagyobb mint az átlag. Még azt is megkérdezte, hogy voltunk-e neurológusnál vele... Ezzel a kérdéssel totál kiborított, ha eddig sikerült egy ideje semmin nem paráznom, na most rám hozta a frászt. Persze semmi konkrétumot nem árult el, hogy mire utalhatna, ha tényleg baja lenne, de azért épp elég volt megpendítenie a neurológust... Váááá....

orvos fejlődés vizsgálat

2013\05\10

Helyzet

p1030428_1368190194.JPG_1600x2133

Nem vagyunk ám teljesen elveszve, csak ahogy egyre jobb az idő, mi egyre többet vagyunk kint a jó levegőn, így aztán egyre kevesebbszer tudok leülni a gép elé viszonylag hosszan - na nem mintha bánnám :) Idén először végre van esélyem nekem is arra, hogy pici színem legyen (ami nem a fehér :)), hiszen a napi séták is jók erre. Eddig meg ugye a nyár nagy részét neonfényes irodában töltöttem. Ott aztán próbáljon az ember lebarnulni... :)

Most úgy érzem, hogy valami változik épp Robinál. Vagy front van, vagy 1 hónappal előbbre hoztuk a 6 hónapos növekedési ugrást: tegnap és ma napközben vagy egyfolytában alszik, vagy amikor ébren van, akkor folyton enne, és nem elég neki a szokásos mennyiség, azaz a 170 ml.

Na majd kiderül, és aztán úgyis megnyugszik idővel.

fejlődés hétköznapok elmélkedés mosolygunk Fotó

2013\04\16

Fordulat

Ma megtörtént: Robi a hátáról a hasára fordult, kétszer is :) Én persze egyiket sem láttam, így aztán senki más sem, hiszen kettesben vagyunk itthon hétközben :)))  Az első alkalommal letettem őt hanyatt fekve a játszószőnyegére, én meg gyorsan kimentem a fürdőbe ruhákat teregetni. Mire visszaértem, addigra hasalt :) 

Másodszorra szemfülesebb voltam, ki akartam figyelni a dolgot. Robit megint hátára tettem, és vártam. Rögtön eljutott az oldalra fordulásig, de ott megtorpant. Eltelt kb 10 perc, se előre, se hátra, csak beszélgetett. Ekkor csöngetett a szomszéd lány, sütit hozott. Nem jött be, csak a kezembe adta és már ment is, de ez idő alatt a kis huncut fiam megint a hasára fordult úgy, hogy én ismét lemaradtam róla :) Na sebaj, most már asszem beindult a mozgolódás, lassan nem marad ott, ahova teszem :)))

újdonság fejlődés mosolygunk attrakció

süti beállítások módosítása