Pozitív vagy negatív? Ez itt a kérdés!

2012\07\17

18 hetes genetikai ultrahang

Most végre igazán és teljesen megnyugodhatunk, a hivatalos 18 hetes UH-on is megerősítették, hogy bizony minden rendben Picúrral :) Nagyon ügyes volt végig, mutatta mindenét szépen, és közben nagyokat bokszolt :) Nem volt valami szégyenlős most sem, egyértelműen mondták ezúttal is, hogy kislegénykét várok, semmi kétség, még én is felismertem a fütyköst :)))

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, mindennek és mindenkinek, aki segített testben, lélekben, gondolatban, szóban, akárhogyan, hogy végre valóra válhassanak az álmaink és ilyen boldogok lehessünk! :)

vizsgálat mosolygunk 19.hét UH 2.trimeszter

2012\07\16

Költözés

Mivel a freeblog az ugyanilyen néven indított blogomat szépen, önkényesen eltüntette, és a hibajelzés után még válaszra sem méltatott, ezért másokhoz hasonlóan én is inkább "elköltöztem. Ők meg kapják be, finoman szólva...

Még minden szokatlan itt, kicsit döcögősen indulok, de majd kitanulom ezt is.

Ha ott nem sikerül helyreállítani a dolgokat, akkor szép lassan az archívumot is bemásolgatom majd ide. Remélem itt több sikerrel járunk.

újdonság elmélkedés

süti beállítások módosítása