Én előre kb semmin nem agyaltam, biztos voltam a menetrendben: megyünk, ott leszünk, nagyokat pancsolunk, kirándulunk, sok tengeri herkentyűt eszünk, és élményektől túlcsordultan, barnán, boldogan hazaérkezünk. 

Többé-kevésbé így is lett.

Azért el kell mondjam, hogy minden tiszteletem a szüleimé, akik születésemtől kezdve éveken keresztül vittek minket minden nyáron nyaralni (nem all inclusive hotelbe, hanem nyaralóba), mindent intéztek és kézben tartottak, mint mindig, és ha volt is bármilyen konfliktus, én ebből akkor sem észleltem semmit, legalább is nem emlékszem ilyenre.

Na most én is megtapasztalhattam, hogy milyen szülőként nyaralni - kicsi gyerekkel. Talán túlzás lenne állítani, hogy nettó szívás, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam, de nem a korábbi nyaralások láblógatása volt a jellemző, és sokat tanultam ebből az első gyerekes utazásból.

Először is túldimenzionáltuk a homokos part jelentőségét. Robi eleve fél a nagy víztől, tehát neki tök mindegy volt a tenger, és a kavicsokkal pont olyan jól elvolt (ha nem jobban), mint a homokkal.

Másodszor: legközelebb sokkal kevesebb cucc is elég lesz. Ruhából is, játékból is, kb mindenből. Még szerencse, hogy az új autóval mentünk, mert a régibe semmi nem fért volna. Mármint abból, amit vittünk. Ami ebből kellett, az mind befért volna :D

Harmadszor pedig amit utólag kicsit bánok is, az az hogy nem úgy csináltuk a kaja dolgot, ahogy a korábbi nyaralásaink alkalmával kettesben Zolival. Kb majdnem mindig étteremben kellett volna kajálnunk, és nem szórakozni az apartmanban. Reggel sem, délben sem és este sem. Láthatóan Robi is tökre élvezte, amikor a pincér bácsi jött-ment körülöttünk, türelmes is volt, ügyesen is evett, úgyhogy legközelebb ehhez tartjuk magunkat.

És a ráadás: soha többet nem megyünk turnusváltáskor, szombaton Horvátországba! 3 és fél óra utazás helyett több mint 7 órába telt odaérni a dugók miatt...

Azért, hogy pozitívumot is mondjak: a hely gyönyörű volt, irtó jól esett sokat úszkálni és snorkelezni a tengerben, imádtam a grillezett kalamárit mángoldos krumplival, és büszke vagyok Robira, mert nagyon ügyesen alkalmazkodott az ottani körülményekhez. Na és persze önmagában a tény is feldob, hogy eljutottunk egy igazi családi vakációra, ráadásul egy hetet töltöttünk el így együtt, ami látom rajtuk, és érzem magamon is, hogy mindenkinek jót tett összetartozásilag, nagyon szükségünk volt már egy kis kikapcsolódásra.

Most meg már újra itthon nyomjuk a napi rutint, csak ma 7 adag mosást lőttem el... :)

"Jó" szokása, hogy nem csak simán rohangál a lakásban, hanem hív, hogy menj vele. Mindig. Ha csak odafut, akkor is. És akkor is, ha utána rögtön visszarohan :D 

Na ma (is) 100-szor elhívott egyik helyről a másikra, mentem is lelkesen vele, de a 101. alkalomnál mondtam neki, hogy "Robi drágám, tudod mondtam, hogy fáj a hasam, nem esik jól, nem bírok össze-vissza rohangálni". Erre a gyerek teljes komolysággal (mitnemérteszezen-fejjel): "anya, gyere sétálva" :DDD

Mostanában (valószínűleg a nagy meleg miatt) Robi délután nem igazán akar/bír aludni. Elvan az ágyában, de nem alszik. Duruzsol, fetreng, magyaráz, forgolódik, aztán megunja, és odahív. Első alkalommal még szigorúbb akartam (és próbáltam is) lenni, de már akkor is beláttam, hogy úgysem működik, így inkább viccesre vettem a figurát. Nem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet, azóta a gyerekem palira akar venni :) Na jó, természetesen nincs ebben semmi rossz szándék, csak ő is mókázik. Többször megcsinálta, hogy már unatkozott, behívott, és megpróbálta beadni nekem, hogy ő aludt, és most ébredt, még azt is elmondta, hogy autósat álmodott, miközben nyilvánvalóan be sem csukta a szemét, ráadásul végig hangosan magyarázott és zörgött :D ...még csak 2 és fél éves, mi lesz még itt!!! :D Többször szembesítettem vele őt is, hogy van ám fülem, hallottam, hogy beszélt folyamatosan :) Ezen meg mindig jót vigyorgott :)

Na ma ugyanez lejátszódott azzal a különbséggel, hogy az unalom fázisánál nem szólt, hanem egyszerűen kimászott az ágy mellé játszani :D Egy darabig távolról lestem, és vihogtam, majd nagy komolyan csípőre tett kézzel megjelentem, hogy

- na te meg miért is nem alszol?

Biztos ő is érezte, hogy "anyám majd' megpukkad a röhögéstől", mert a következő beszélgetés zajlott le :D 

• én: Miért nem alszol?
• R: "Lobi aludt"
• én: Nem aludtál, hallottalak.
• R: "Dumáltál"
• én: (felhorkanok a röhögéstől :D)
• R: "Lobi aludt. Anya válaszol"
• én: Mit válaszolok?
• R: "Anya válaszol, utána birkózunk" 
• én: (nagyon röhögök :D) Szóval miért nem aludtál?
• R: "Azért nem, mert Lobi játszik" (imádni valóan őszinte :) )
• én: Na jó, birkózunk, de először igyál légy szíves, mert nagyon meleg van.
• R: "Anyának igaza van" (és elszaladt a kulacsáért inni :D)

Kéééééész vagyok tőle, annnnnyira szeretem!!! :)))

A körülmények miatt tudtuk, hogy (inkább előbb, mint utóbb) be fog következni, de azért mégis váratlanul és hirtelen történt meg. Felkészülni erre sehogy nem lehet. 

Zoli nagymamája csütörtökön reggel itt hagyott bennünket. 83 évet, hosszú életet élt. Az utóbbi hónapok nehézségeire és a veszteség fájdalmára egyedüli vigaszt talán az nyújthat, hogy távozása békés volt. Csak elaludt.

Sokszor mondogatta, hogy mennyire szeretne már menni, mennyire magányos itt, nincs társa, akivel a napjait megoszthatná, de nagyon fél, hogy milyen lesz... A család viszont ennek ellenére mindig boldoggá tudta tenni. 3 fiút nevelt fel (egyedül!), 5 unokája és 2 dédunokája született (ők is mind fiúk). Velük (és még sok mindenkivel) együtt gyászolom őt most én is.

Emlékszem az első találkozásunkra közel 10 évvel ezelőtt. Nagyon közvetlen, nagyon kedves, nagyon mosolygós, és nagyon társaságkedvelő nagyiként ismertem meg. Annyira örült nekem, hogy szinte úgy éreztem, hogy egy 3. nagymamát kaptam az Élettől. Főleg azért, mert neki "csak fiúk jutottak", a párjaikkal mindig nagyon kereste a kapcsolatot. Mivel Zolinak akkor már régóta nem volt senkije, nekem azt mondta: "úgy örülök, hogy jöttél, azt hittem, hogy már senkit nem talál magának, pedig én azt se bántam volna, ha akár egy fiút hoz haza, csak legyen boldog!" :) Ezen nagyon nevettünk, annyira nyílt és őszinte volt. Annyira üde. 

Barátokkal is mentünk hozzá csoportosan, mindenkit nagy szeretettel fogadott, mindenkit vendégül látott, mindenkivel beszélgetett, imádtuk érte.

A lekváros és mákos buktái, amiket sütött, egyszerűen mennyeiek voltak. A dédunokák is rajongtak érte, no meg a csillárventillátorjáért.

Ezeket az emlékeket őrzöm róla (és persze még 100 másikat is), én ezekkel búcsúzom tőle.

Nyugodjon békében, Marika néni, odafent találkozunk :'(

Hétköznapi beszélgetések (sokadik): 

• R: - Hol van hajgumi?
• én: - Itt van a hajamban.
• R: - Igen. (hatásszünet)
• R: - Lobi megkérdez most valami mást is.
• én: - Jól van drágám, kérdezz nyugodtan!
• R: (felcsücsül, komolyan rám néz) - Hol van anya cicije? (huncut vigyor)

:DDD

Ezt a napot (is) jól megjegyezzük, fontos dátum a mai. 

Robi letette a cumit. Egyelőre véglegesnek tűnik a dolog, de nem merem elkiabálni azért. A délutáni alvás már a szopóka nélkül ment, sőt most, az esti lefekvéshez sem kereste! Pedig most este még a haját is megmostuk, ami neki külön tortúra, mert nagyon fél tőle. És utána mégsem kérte a cumit! ANNYIRA büszke vagyok rá!!! 

Az ötlet egyébként nem hirtelen jött tőlem. Már egy ideje nem néztem jó szemmel, hogy állandóan az ágyában lebzsel - ugyanis csak ott cumizhatott, meg mamákhoz utazás közben az autóban. Na és emiatt a kis rafkós kisördög tényleg egyfolytában bekucorodott az ágyba, és nyammogott a cumin. Úgyhogy ma egy irtó szerencsésen elkapott pillanatában megbeszélte Zozó Malaccal (alvós kishaver - magyar hangja: én :D ), hogy akkor ő most cumi nélkül fog aludni.

Ami ez után következett, azt magam sem akartam elhinni szinte.

Egyrészt simán belement, csak annyit kért, hogy feküdjek be mellé kicsit az ágyba!!! (60x120 cm-es rácsos ágy rács nélkül az egyik oldalon :DDD ) El lehet képzelni, hogy mennyire fértünk el, de megtettem a kedvéért, hiszen ez semmiség a cumiért cserébe. Plusz ő gyakorlatilag magától sosem akar velünk aludni, tehát a kérés jelen esetben visszautasíthatatlan volt!

Másrészt miután én pár perc közös pihi után kijöttem az ágyából, ő szó és panasz nélkül odabújt az alvós állatokhoz, becsukta a szemét, és elaludt. Én meg tátott szájjal lestem, hogy "komolyan, ennyi?" :)

A délutánitól még tényleg nem gondoltam, hogy akkor teljes a siker, de így az esti alvás sikerén is felbuzdulva már merek reménykedni :) Talán érthető, hogy miért is vagyok halálosan büszke :)

A cumin kívül pedig a másik, ami miatt fontos dátum a mai: Robinak ma heverője lett... Felavatni majd csak 2 nap múlva tudjuk, addig a matracnak ki kell egyenesednie, de akkor is itt van, összeszereltük, és várja, hogy ez a nagyfiú birtokba vegye... Én meg majdnem elbőgtem magam, mert ettől végképp azt éreztem, hogy ROHAN az idő... Most született, és már se cumi, se rácsos kiságy... Egyik szemem sír, a másik nevet... :)

A gyereknapos hétvége elég jól alakult, bár teljesen másképp, mint ahogyan elterveztük. Először céges sportnapon voltunk, ahol Robi még egy kicsit pancsolt is a medencében. A jó időn, és ezen a sikerélményen (no meg az előrejelzésen) felbuzdulva eldöntöttük, hogy akkor a gyereknapi élmény egy jó kis strandolás lesz. Na az nem jött össze, már reggel láttuk, hogy borul a terv, amikor felkeltünk és zuhogott az eső. Plusz hideg is volt természetesen. Elmentünk inkább turistáskodni - megint.

A hét elején már spontán nekiindultunk, de akkor csak kettesben Robival. Akkor a Hősök terére buszoztunk, majd elgyalogoltunk (!!!) az Andrássy-n az Oktogonig, onnan egy megálló villamossal csak az élmény kedvéért a Nyugatihoz, ott vonatokat sasoltunk, aztán a WestEndben hosszasan elidőztünk, és megcsodáltuk a vízesést és a szökőkutat, valamint mozgólépcsőztünk :) Végül hazametróztunk. Mindez könnyű 5 órás program volt - én is totálisan kinyuvadtam :D

Na és akkor ma jött a következő etap: Zolival együtt mentünk most, leparkoltunk a Vár alatt, átsétáltunk Pestre a Lánchíd egyik oldalán, átgyalogoltunk alatta, aztán visszasétáltunk Budára az autóhoz. Közben hajókat, kandelábereket, uszályokat, Parlamentet, hídon átmenő autókat, buszokat néztünk, hajóskapitányoknak integettünk, a hídfőknél elbeszélgettünk az oroszlánokkal, megcsodáltuk a Budavári Siklót, ettünk Fragola fagyit, aztán Robi kívánságára az Alagúton át indultunk haza. Útba ejtettük a Vapianot, pizzát ebédeltünk. Délután pedig a sógoromékkal és Robi unokatesójával kimentünk a Hármashatárhegyhez a repülőtérre, ott aztán önfeledt kalandozásba kezdtek a csemeték a réten :)

Szóval összességében szuper élmény volt szerintem mindenkinek mindkét nap, de főleg a mai. Igazán örülök, hogy ilyen remek gyereknapot hoztunk össze! :)

...és holnap pedig már itt a június. Hamarosan névnap Robinak, szülinap nekem, aztán pedig nyaralás, alig várjuk... :)))

Előre szólok: lehet, hogy talán kioktatónak tűnök majd, de csak döbbent és némileg felháborodott vagyok... 

Robival reggel 9-kor elindultunk a legközelebbi Lidl-be vásárolni, ő kismotorral jött, én meg a hátizsákot vittem, előtte még sétáltunk egyet. A bolt tőlünk 1 km-re van (lemértem Google Earth-ön). Robi tündér volt, kint nézelődött, csacsogott, bent pedig segített berakni a dolgokat a kosárba és szintén csacsogott. Minden rendben ment egészen addig, amíg a pénztárnál fel kellett volna pakolni a szalagra. Ilyenkor ő akarná csinálni ezt is (öntudatos 2 és fél éves :)), és ha a körülmények megfelelőek, akkor ezt szoktuk is hagyni neki, ill. segítünk ha kell. Most is elkezdte volna, de nem érte fel a szalagot. Emeljem fel. Oké, felemelem, de nem teszi a szalagra a kezében lévő cuccot, mert épp olyanja van. Közben a szalag viszont megy, a sor halad előre, mögöttünk meg állnak. Na ekkor mondtam neki szépen elmagyarázva, hogy megpróbálhatja lentről feltenni, de közben mivel sietnünk kell, én is pakolok. És itt elszakadt a cérnája... De valami extra brutál módon. Nem állítom, hogy még sosem hisztizett, de azt állítom, hogy így még soha, és nyilvánosan még soha... Szó szerint visítani kezdett, mint akit nyúznak, közben artikulálatlanul próbált meg szegénykém érvelni, hogy ő akar pakolni, de közben vegyem fel, és közben ő szundizni akar... Ja és ugye ott a kismotor, azt meg ilyen állapotban ő már biztos nem fogja se hozni, se ráülni... Kicsit én magam is lefagytam hirtelen, de aztán pár másodperc alatt döntenem kellett, összeszedtem magam, és arra jutottam, hogy megúszni már úgysem lehet a nagy műsort, akkor viszont essünk túl rajta gyorsan... 

Miközben az előttem álló még a pénztárossal beszélt, fizetett stb., addig én leguggoltam, és a kezeit fogva gyorsan elmondtam (a hangosan síró) Robinak, hogy anya most fel fog állni, kifizeti a finomságokat, elpakolunk, és utána már össze is bújhatunk. Kb mint ha a falnak mondtam volna, ő csak tiltakozott, hogy neki ez nem tetszik. Márpedig muszáj volt így tennem, tényleg villám sebesen intéztem a dolgokat, miközben szegénykém a motort hátra hagyva, a lábamba csimpaszkodva süvöltött. A mögöttem álló csak bambult, meg arréb rúgta a kismotort, hogy ő elférjen tőle, de nyilván nem felém gurult a járgány, miért is segítene nekem persze... Valahogy összekapartam mindent, hátizsákot, szatyrot, motort, gyereket, és elvánszorogtunk a pénztáron túl lévő pakolós párkányhoz. Ott lecuccoltam, és Robit az ölembe vettem, hamar meg is nyugodott ügyesen. Pár percig duruzsoltam a fülébe, ringattam, kizártuk a külvilágot, minden oké lett. Úgy tűnt. Elmondta, hogy motorra ülve szeretne kimenni, és megnézni a szökőkutat. Na szuper, végre jók vagyunk. Elindultunk, és a nyugi egészen a kijárati fotocellás ajtóig meg is volt, ott csak annyit mondtam neki, hogy "menjünk tovább gyorsan az ajtóból, nehogy ránk csukódjon"... Ezzel kész, újabb lavina indult el, nagyobb mint az előző... Még mindig a boltban voltunk, ráadásul az előtérben, ahol még bevásárló kocsik is torlódtak, meg onnan akarták páran kivenni a sajátjukat... Itt dobta el Robi újfent a motort, és kezdett volna csimpaszkodni rám fel. Volt némi közjáték (erről még szót ejtek...), amíg kijutottunk a levegőre, és a legközelebbi padra végül lepakolhattam a cuccokat. És innentől kezdve nem volt megállás. Megnyugtatni maximum 30 másodpercre lehetett, és utána újult erővel kezdte a zokogást szegény. Negyed órát üldögéltem vele ott kint, annyit sikerült elérnem, hogy viszonylag csendben kivárta, amíg felkötök magamra mindent... Igen, a hátizsákot, a teli bevásárló szatyrot ÉS a kismotort is, plusz őt is felveszem, hiszen ez volt az egyezség. Onnantól kezdve már csak 990 métert kellett ezzel a kis (hangos) pakkal megtennem, hogy hazaérjünk. Végig sírt, végig "Lobi odamegy, odamegy", és mutogatott visszafelé, hiába mondtam bármit.

Itthon még egy negyed óra volt, amíg az ágyában megnyugodott, és azóta alszik. Én meg feldolgozok... Mert ez tényleg elég sokkoló volt.

Szóval visszatérve a kis közjátékra a Lidl előterében...: Miközben én ott Robi mellett guggolva, őt ölelve próbáltam egyrészt kideríteni, hogy miért sír ennyire, másrészt megnyugtatni, természetesen mellettünk jöttek-mentek az emberek. Igyekeztem nem útban lenni, szerintem kb sikerült is, de nem ez volt az elsődleges szempont, elnézést. Viszont az, amit az elhaladó emberek többsége segítség címszó alatt leművelt, az valami kriminális!!! 

Ilyen mondatok jöttek Robinak címezve:

• Lát ám a cica téged, és nagyon csúnya kisfiú vagy...
• Ne sírjál ennyire, mert anya itt fog hagyni egyedül, és ő elmegy haza...
• Nahát, a kisfiúk nem sírnak ám, ugye tudod?
• Hagyd abba a sírást, mert így senki nem vinne haza téged...

EMBEREK, NORMÁLISAK VAGYTOK??? Már elnézést, de egy egyébként is rémült, és valami miatt aggódó kisfiút TÉNYLEG azzal akartok megnyugtatni, hogy az anyja (akire ő a legjobban számít elvileg mindig) ott fogja hagyni??? TÉÉÉNYLEG KOMOLYAN GONDOLJÁTOK??? Értem, hogy rohadtul zavaró lehet, hogy valaki fejhangon visít, de higgyétek el, hogy én magam is (és biztosan minden más anya is) azon vagyok a legjobb tudásom szerint, hogy megszüntessem ezt az állapotot. És ha Ti, többiek csak a fentihez hasonló mondatokkal tudnátok "segíteni" (???), akkor inkább NE mondjatok semmit!!! Komolyan kérem ezt a magam és az összes többi anyuka nevében!!! Csak gondoljatok bele, hogy annak a szerencsétlen kisgyereknek éppen megvan a maga baja, neki biztosan pont nem hiányzik, hogy még egy vadidegen okoskodjon... Mert neki csak vadidegenek vagytok. Hiába vagytok/lennétek kedvesek, a legtöbb gyerek (ilyenkor főleg) nem kér az idegenekből... Az anyai/apai ölelés, vagy egyéb ismerős dolgok segíthetnek, de az semmiképp, ha egy ismeretlen néni/bácsi kvázi megfenyegeti, hogy az ő életének sziklaszilárd pontja épp egy ilyen számára érzelmileg kritikus és labilis helyzetben magára hagyja... ATYAÚRISTEN!!! Legszívesebben még ezeknek a nőknek/férfiaknak is visszaszóltam volna, de pont nem volt szabad kapacitásom... Arra telt csak, hogy próbáltam tompítani az általuk még inkább felfokozott feszültséget. Próbáltam elmondani, hogy "drága kisfiam, nem kell félned, a néni butaságot mondott, nem foglak itt hagyni, számíthatsz rám mindig!". Próbáltam azt is elmondani, hogy "kicsi szívem, igenis nyugodtan sírjál fiú létedre, egyáltalán nincs ezzel baj, csak közben próbáld elmondani nekem, hogy mi a baj, és akkor tudok segíteni"

Nem is értem, hogy egy fiú miért ne sírhatna?? Szerintem pont, hogy rohadt nagy baj, hogy ezt neveljük bele a fiainkba, hogy szégyellnivaló, ha kimutatják az érzéseiket! Szerintem nyugodtan sírjon. Természetesen nem egy picsogó hisztigépet szeretnék belőle nevelni, de az nem hiszem, hogy azon múlik, hogy "megtiltom" a sírást neki, vagy sem.

Az meg milyen mondat, kedves segítőkész Idegenek, hogy "...mert így senki nem vinne haza téged..."??? Miért, ki más kellene, hogy az én gyerekemet hazavigye? Senki! Onnan senki és pont! Belegondoltál vajon, hogy mit mondtál, vagy csak járt a szád? Vhááááá...

Egyetlen normális reakcióval találkoztam: már kint a padon ültünk, Robi még mindig sírt, és egy hölgy odaült mellénk, és (a korábbi hangoskodókkal ellentétben) higgadtan, nyugodt hangon, halkan megpróbált mesét mondani Robinak. Egy mókuskáról, aki épp Robit keresi, mert játszani szeretne vele, és megnevettetni. Robi eleinte még vevőnek is tűnt erre a sztorira (pedig a hölgy is idegen volt, csak nem beszélt ostobaságokat... - ugye mennyit számít a hozzáállás?), de aztán visszazuhant a sírásba, és már mindegy volt, hogy a mókuska milyen játékot játszana vele. De ennek a hölgynek megköszöntem a szándékot, kedves volt tőle a dolog!

Szóval kedves segítő szándékú Idegen! Legközelebb, ha hasonló szituációt látsz valakinek a gyerekével (és ezáltal leszel Te az Idegen, még akkor is ha Neked is van sajátod), akkor először gondold végig... Semmi baj nem lesz, ha szó nélkül mész el mellettük, talán még ezért is hálásak lesznek, hogy nem bámulják őket. Ha mindenképp segíteni szeretnél, akkor először is szerintem a szülőhöz fordulj a kérdéssel: "Segíthetek valamiben? Motort/biciklit/csomagot cipelni, bármi" Ezért is hálásak lesznek, mert nem kioktatod őket, hogy hogyan kéne bánni a gyerekkel, hanem tényleg segítő szándékot közvetítesz. Amennyiben pedig azt a verziót választod (amit egyébként nem javaslok), hogy rögtön a gyerekhez fordulsz, akkor nagyon fontold meg a szavaidat...! Tudsz-e a kedves, mesélős hölgy szerepébe bújni, vagy csak okoskodó, tudálékosnak fogsz tűnni, aki adott esetben csak ront a helyzeten...? 

Előbb gondolkodj, csak ennyit kérek.

Anyák napján: "boldog születésnapot, anya"

Hazafelé az autóban: rászólok - kifröccsen a víz, ne rázd a kulacsot, kifröccsen, ne csináld, csakcsinálja, tényleg kifröccsen, nagy levegőt veszek, nyitom a szám, kis zsivány megszólal helyettem: "erről beszélek" :D

Papa nem azt csinálja, amit Robi szeretne: "nana papa, ne packázz velem" - és feltartja a mutató ujját közben :D

Tegnap ebédelünk a teraszon: egyszer csak elszámolt angolul 10-ig... Soha nem tanítottuk, nem járunk angolra, nem beszél körülöttünk senki állandóan más nyelven, nagy ritkán a Duck Tv-ben hallhatja, de olyan keveset nézi, hogy döbbenet, honnan tanulta meg ilyen gyorsan és jól :)

Ha nem kér valami ennivalóból: "nem kérek azot, köszönöm szépen", kaják után: "köszönöm szépen finom ennivalót" (Kinek a gyerekét hoztam el a kórházból, hogy lett ez a fiú ilyen jólnevelt??? :))) )

• R: ez diumbaváj
• én: mi?? az micsoda?
• R: anyaaa, az villamos!!!   

Hatalmas figura, olyan szövegei vannak, hogy betojok :)))

I-M-Á-D-O-M!!!!!! :)))