Kezdjük ott, hogy kitöltöttem egy kérdőív jellegű honlapot, hogy kiderüljön, kiknek a nézetei állnak hozzám legközelebb. A kapott eredményt összevetettem a kerületi lehetőségekkel, és levontam a következtetéseimet. Konkrétumok nélkül csak annyit, hogy kis segítséggel végre eldöntöttem, hogy kire fogok szavazni.

Ma Robival és a szomszéd kisbabás lánnyal sétára indultunk a gyönyörű napsütésben. A gyerekeseken és a motorosokon kívül kirajzottak az ilyen-olyan kampányoló önkéntesek is. Több helyütt találkoztunk azzal a jelölt-csapattal is, akit én "kinéztem" magamnak. Én mindig kikerültem és udvariasan elutasítottam őket mondván, hogy nincs szükségem se presszionálásra, se ajándék tollakra, se semmilyen repis dologra ahhoz, hogy tudjam a helyem.

A sokadik ilyen kis csapattal összefutva egy idősebb nő jött oda hozzánk, és a következő rövid diskurzus zajlott le:

• nő: Elfogadnak egy kis ajándékot XY nevében? (kérdezi bazsalyogva)
• mi: Köszönjük szépen, nem kérjük. 
• nő: (ránéz a babakocsikra, fennhangon utánunk szól) Bezzeg a bölcsit azt igen, ugye...??!!

Legszívesebben visszamentem volna hozzá, és jól beolvastam volna neki, hogy mégis mi a jó büdös franc köze van ahhoz, hogy..., de aztán arra jutottam, hogy nem alacsonyodom le az ő szintjére. Persze azért rendesen kiakadtam, csak közben próbálom függetleníteni ettől a nőtől a politikai véleményemet. De vajon jól teszem?

A lényeget meg le sem írtam, na.

Március 18-án, 15 hónaposan, hosszú megfontolt tanakodás után Robi megtette az első önálló lépéseit, azóta pedig szorgalmasan gyakorol :) Édes kis tündérem, annyira ügyes :)